🔸Eldobva 🔸/ Mennyből a pokolba /

✒ 45.- ✒

Léna

A ceremónia gyönyörű volt. Kikísértük a párt, többen gratuláltak nekik. Mi is. Aztán félre álltunk, hogy mindenki odaférjen.
Ben szorosan mellettem állt mindenhol, mindig átkarolt vagy csak rajtam volt a keze. Bizonyára azért, hogy éreztesse, velem van. Ez nagyon jól esik.

- Ben, kisfiam! - jött felénk egy idősebb hölgy.
- Delia néni - ölelte meg az asszonyt.
- Hát, hogy megnőttél. Igazi férfi ember lett belőled.
- Had mutassam be ... - lépett vissza mellém - A barátnőm Léna.
- Örvendek. - szólaltam meg keservesen - Léna Jameni - fogtam kezet vele.
- Delia vagyok, a vőlegény anyukája. - mutatkozott be barátságosan. - Nemhogy az én fiam is ilyen szép és bájos lányt vett volna el.

Erre igazán nem tudtam mit mondani. Ben is csak mosolygott.

- Nyugi ilyen a viszonyuk. - súgta oda mikor az asszony a férjét ment megkeresni.

- Áá értem. - kínos helyzet.

- Delia nagyon kedves asszony. Sajátjaként szeret. - mesélt róla.

- Aranyosnak tűnt. Szerencsés vagy, hogy ilyen baráti"családod" van.

- Nekem te vagy az egyetlen családom! - arca komolyra fordult.

- Szeretlek. - csókoltam meg.

Most igazán nincs itt a helye a szomorú gondolatoknak.

Delia asszony megtalálta a férjét, aki már kissé instabilan szedte a lábát. Mögötte egy lány és egy fiú jött, próbálták támogatni őt.

- A férjem Antoan - mutatott rá - kicsit berúgott. - nevetett.

Szerintem a hölgy sem szomjas, de ez részletkérdés.

- Mögötte Boby meg Nora, a másik két gyermekem. - mutatta be őket is - Ben indulhatunk? - kérdezte.

- Rögtön, csak megkeressük Léna kocsiját.

- Külön jöttetek?! - csodálkozott.

- Autót rendeltem neki, ami elhozza a lagzira.- magyarázta Ben.

- Miattunk kell külön utaznotok?! - esett le neki - Mondtam, hogy ne igyál Antoan! Kibírhattad volna míg oda érünk. - veszekedett.

Ben kinyögött egy mindjárt jövök-öt és elhúzott onnan.

- Biztos nem gond?! - kérdezte kétségbeesett arccal.

- Megleszek. - motyogtam - Ott találkozunk.

Nyilván nem örülök, de nem tudok mit csinálni.

- Az lesz az. - mutatott egy fehér autóra.

Odaérve a sofőr ajtót nyitott várta, hogy beszálljak.

- Ott foglak várni. - csókolt meg úgy mintha egy hónapra mennék el - Szeretlek!

- Én is szeretlek. - szálltam be.

A sofőr fájdalmasan lassan vezetett. Azt hittem sosem érünk oda. Mire végül megláttam a lufikkal és lampionokkal díszített utcát.

- Köszönöm szálltam ki.

Bent nem láttam sehol. Ismeretlen arcok hada szegeződött rám. Indulj el. Mindenki téged figyel. Győzködtem magam.