🔸Eldobva 🔸/ Mennyből a pokolba /

✒ 12. ✒

Ben:

Kilépve a szobából az agyam azonnal elkezdett kattogni. Gondolatok száza lepte el a fejem. Fogalmam sincs mit, de muszáj tennem valamit.
Elindultam az emeletről a konyhába, hogy oda adjam a tálcát.
- Megette mindet. - szóltam a mosogatónál álló Amandának, miközben letettem a tálcát.
- Végre. Eddig nem nagyon evett. - sóhajtott.
- Nem ? - meglepődtem, hisz ő mindig is imádott enni.
- Két három kanállal szokott enni.
- Az brutál kevés.
Amanda csak bólintott.
- De örülök, hogy ezt most mind megette. Talán a te hatásod.
- Az enyém ? - döbbenten álltam.

Miért lenne az enyém, nem tettem semmit.

- Te ismered őt, a szokásait. Tudod, hogy szeret enni.
- Ez igaz, de ettől még... - közben leesett, azt sem akarta, hogy így lássam, hogy aggódjak. Hát persze.
Csengetés szakította félbe a beszélgetésünket.
- Kinyitom. - ajánlottam fel.
- Hagyd csak, menj vissza Lénához. Már biztos azt hiszi elmentél.
Úgy tettem ahogy kért. Kopogás után léptem be.
- Azt hittem elmentél. - motyogta.
Amandának igaza volt. Megint.
- Dehogy, csak beszélgettünk kicsit Amandával. - ültem vissza a székre.
Csend telepedett közénk. Muszáj megtörni valamivel.
- Ugye nem mondod el senkinek sem, hogy mi van velem? - kérdezte kissé remegő hangon.
- Nem, dehogy. - vágtam rá, hisz ez egyértelmű - Én csak örülök, hogy itt lehetek és láthatlak.
- Az annyira nem jó, de örülök, hogy itt vagy. - mosolyodott el.
Végre mosolyog, mellé pedig örül nekem.
- Nem tudod mennyire aggódtam.
- Felesleges, jól vagyok,látod. - győzködött - A suliban mi a helyzet ?
- Minden rendben, hiányolnak a lányok.
- Talán egyszer vissza jutok oda is. - komorodott el az arca újra.
- Hééé. - simítok végig az arcán - Vissza fogsz! Minden rendben lesz.
- Azt mondod ? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Azt bizony. Túl leszel ezen is.
Az arcából ítélve kicsit megnyugodott és ennek nagyon örültem.