A Magcon és Én

2/96

"Lora Mendes és Martin Garrix szakítottak!?"

Ez lebegett az interneten. Az igaz, hogy az elmúlt egy hétem keveset beszéltünk, pláne azután a csók után, amit lencsevégre is kaptak, ezáltal kikerülve az internetre.
A cikkre kattintottam és olvasni kezdett

"Az elmúlt egy hétben, ha Garrix, vagy Lora rakott ki képet egyikük se kommentelt, vagy lájkolta a másik képét. Ez természetesen szemetszúrt a rajongóknak is. A dolgokhoz mèg hozzájön, hogy egy benfentes szerint a pár már többször is veszekedett a sok különlét miatt, valamint Lora a múlt hèt elején elutazott az államokból, és Martin is visszatért szülőhazájába. A hét közben pedig Lorát lencsevégre kapták gimnáziumi barátjával csókolózni.Vajon tényleg vége a kapcsolatnak, ami egy hete még virágzott?"

Ezt utáltam. Sose tudtam kik a benfentesek, és miért adnak ki ilyen információt. De az igazság az, hogy sokat veszekedtünk. Talán túl sokat is, és a vicc az egészben, hogy nem a csók miatt. A távolság miatt. De két napja nem beszéltünk, de jelenleg ez kell nekem. Nyugalom, távol a hírességek életétől.
Egészen a mai napig, ma megyünk haza. Los Angelesbe, és bár tudom, hogy beszélnem kell Martinnal, nem igazán van hozzá kedvem.

Mosolyogva, a kamerásokat kerülgetve sétáltunk a kijárat felé. Folyton csak azok a fránya kérdések. Hol van Martin? Mi van velünk?...
Kint egy fekete terepjáró várt ránk, amibe gyorsan be is ültünk. Még a kocsiban írtam egy SMS-t Martinnak.

Loi:Mikor jössz vissza?
Martin:Tegnap.
Lori: Tudnánk beszélni?
Martin:Fél óra múlva nálatok.
Lori: Jó.
Martin:Jó.

Pont akkor értünk haza, mikor Martin kanyarodott a kapuba. Ő ért oda előbb, szóval bement, majd mi is utána. A kocsi megállt, mi pedig kipattantunk belőle, azonban Martin ajtaja nem nyìlt. A kocsihoz sétáltam és szinte feltéptem az ajtót. Maga elé bámult, amikor az ajtó nyílt felém fordult.
-Szia.- suttogtam.
-Miről akarsz beszélni?- sóhajtotta, mint aki egy éve nem aludt.
-Rólunk.- válaszoltam.
-Bemegyünk? Vagy beülsz a kocsiba? Esetleg autókázzunk?- fogta meg a kormányt tudva a választ. Sóhajtva a másik oldalra sétáltam, majd az udvar felé sétáltam. Ő kivette a kocsiból a kulcsot, majd utánam sètalt. Lesétáltunk a partra, majd ránéztem.
-Tudod, hogy nem én csókoltam meg ugye?- kaptam azonnal felé a fejem.
-Honnan tudnám?- válaszolta kicsit flegmán. Furcsa volt tőle, de megértettem.
-Soha nem csalnálak meg.- sóhajtottam és leültem a homokba.
-Akkor az mi volt?- kérdezte mellém ülve.
-Megcsókolt. Hirtelen történt az egész. Megcsókolt én pedig ellöktem. Reméltem, hogy senki nem látta.- válaszoltam.
-És mégis.- dőlt hátra a homokba én pedig mellé feküdtem.- Mindenki.
-Hiányoztál.- sóhajtottam egy kicsivel később, de nem válaszolt.-Martin?- pillantottam fel rá.
-Túl sokat vagyunk távol.- sóhajtotta.
-Na nem mondod?- morogtam eg kicsit.
-Most mivan?- ült fel, én pedig ismét követtem a példáját.
-Semmi. Pontosan tudom, hogy sokat vagyunk távol.- álltam fel.
-És mit gondolsz mit csináljak? Nem lehetek veled állandóan, te itt laksz. A családom hollandiába, nem tudok ezzel mit tenni.- pattant fel ő is.
-Nem tudom. - emeltem fel a hangom.
-Szerinted én?- emelte fel ő is a hangját.-Tudod mit költözzünk össze.- kiabálta.
-Jó.- kiabáltam vissza.
-Jó.- válaszolta ő is.

Egy pillanatra csend állt be, majd meglepődve pillantott egymásra.
-Én. Én komolyan mondtam.- szólalt meg Martin.
-Én is.- sóhajtottam kicsit félinken.- Így több időt tudnánk együtt tölteni.
-És, ha hazamegyek nem veszekednénk.- jelent meg egy apró mosoly az arcán.
-De a szabadidőd mindig otthon töltöd.- válaszoltam meglepetten.
-És mi lenne, ha én is Los Angelesbe költöznék? Ott a ház. Igen, sokszor hazamennék, de amikor itt vagyok mindig együtt lehetnénk.- húzott közelebb.
-Akkor miért nem veszünk rögtön egy házat?- kuncogtam.
-Tőlem építetthetünk is.- ölelt nevetve magához.
-Mindig is akartam egy házat, ami úgy van berendezva ahogy én akarom.- válaszoltam, majd eltoltam magamtól.- És ahogy te.
-Hát akkor.- tárta szét a kezét.- Építessünk házat. Eladom a két házat, na meg azért a...
-Mind a kettőnk jól áll anyagilag, igen.- mosolyogtam rá.- Akkor. Belevágunk?
-Bele.- bólintott, majd mosolyogva ismét átöleltük egymást.
-Sajnálom, ami az elmúlt egy hétben történt.- sóhajtottam.
-Ne beszéljünk erről többé.- simított végig a hajamon.
-Jó.- válaszoltam, majd álltunk ott egy kis ideig és felmentünk.

Martin korán reggel lelépett, mivel ha már az összeköltözésről beszéltünk lelép és elmegy leforgatni a videóklipet. Amit nem bánok, mert addig van időm beszámolni a szüleimnek.
-Szia apa.- ültem le a nyúzott apukám mellé, akinek jelenleg nagyon jó kedve volt.
-Szia kicsim.- mosolygott rám egy szendvicset összerakva.
-Apa mondhatok valamit?- pillantottam rá.
-Persze kicsim.- harapott a szendvicsbe.
-Szóval. Arról lenne szó, hogy..- sóhajtottam.
-Jézusom. Ugye nem vagy terhes?- akadt meg a szájába a kaja.
-Neem.- néztem furán.- Csak arról lenne szó, hogy mi összeköltöznénk.
-Nem vagy te ahoz mèg kicsit fiatal?- húzta fel a szemöldökét.
-Még nem most. Mi úgy terveztük építtetünk egy házat. Ami sok idő. Ha csak azt gondoljuk, hogy félév amíg megterveztetjük és másfél év, mìg megépítik. Bőven itt leszek még egy ideig.- vázoltam fel a tervet.
-Akkor már miért nem vesztek egy házat?- nevetett fel, mire én is, mivel ez is a beszélgetésünk része volt. Lehajtva a fejem nevettem.
-Ezen is gondolkoztunk.- pillantottam fel rá.
-Tudod. Te vagy az én kislányom. Mindig az is maradsz.- kezdte halkan, és tudtam ez nem lesz rövid.- Mikor kicsi voltál azt hittem soha nem lesz neked megfelelő ember. De aztán rájöttem, hogy lesz. Először azt hittem, hogy Daniel lesz az igazi, de aztán jött Martin. Idősebb volt és ezt nem bántam. Nem bántam, mert aranyos, kedves és mindig lesi a kívánságod. Rájöttem, hogy nem tarthatlak magam mellett örökké. És ez a pár hónap alatt rájöttem, hogy semmi nem tart örökké. Szóval, ha neked ez a legjobb, akkor állok elébe. Élned kell és tudom, hogy nem tarthatlak vissza.- könnyezett meg, ahogy én is.- Szeretlek.
-Én is téged.- öleltem meg. - Én is szeretlek.