A Magcon és Én

2/102

-Carmen.- ölteltem meg szorosan a lányt.
-Szia.-ölelt meg ő is.
-Csak beugrottunk, mielőtt hazamegyünk Rebeccáékhoz.- mosolygott rám Harvey.
-Nem tudjátok?- pillantottam rájuk, miközben átkaroltam Martint.
-Mit?- pillantott rám félve Carmen.
-Rebecca nincs otthon. Apa elvitte egy olyan helyre, ahol nagyobb eséllyel meggyógyul.- sóhajtottam.
-Meggyógyul?- csillant fel a szeme.
-Lehet.- bólintottam mosolyogva, majd kintről hatalmas robajt hallottunk.
Elkezdett esni. De nem az eső, hanem a jég.
-Szerintem jobb, ha maradtok.- szólalt meg Martin.

-Szerintem is.- mondtam, majd a nappaliba invitáltam a vendégeinket. Carmen és Martin azonnal megtalálták a közös hangot, amit mosolyogva fogadtam.

-Valaki kér valamit inni?-kéredztem, miközben felálltam.

-Én egy pohár vizet kérek.-mondta Carmen.

-Én is.- válaszolta Martin, majd Harveyra pillantottam.

-Én segítek neked.- mosolygott rám és kijött velem a konyhába.

A konyhában pedig Harvey beszélni kezdett.

-Lori. lépett mellém.

-Igen?- vettem le egy poharat a szekrényből.

-Tudod. Carmennek van valami szokása, hogy házasságig.- akadt meg egy pillanatra.- házasságig senkivel nem feküdhet le.

A vizet kicsit kiöntöttem, majd rá pillantottam. Először az jutott eszembe, hogy nehogy megkérdezze lefekszek-e vele.

-Igen. Hallottam már ilyenről.- válaszoltam tovább töltve az  italokat a poharakba.

-Amiket írtam üzenetek. pillantott rám,de én nem néztem rá.- Azok se véletlenek voltak. Igazából nem igazán tudom már kontrollálni az indulataimat. Először arra gondoltam mi lenne, ha te meg én megint..

-Ezt még most felejts el. -suttogtam felé fordulva.

-Gondoltam. Na mindegy. Nem ez a lényeg. Hanem, hogy rájöttem mennyire szeretem és nem akarom elveszíteni, vagy összetörni a szívét.-magyarázta.

-Igen? -fontam össze magam előtt a kezeimet.

-Szerinted örülne, ha megkérném a kezét?- nyögte ki.-Úgy értem nem tartaná korainak?-  sóhajtott.

-Őszintén?- pillantottam rá, mire bólintott.- Carmen elég sok mindenen ment keresztül az elmúlt egy évben. Mindössze három fontos ember van az életében. Abból egy meghalt és egy másik pedig beteg. Harvey csak te maradtál neki. Szerintem nem lenne nála boldogabb ember.

-És nem vagyunk ehhez fiatalok?- mosolygott egy aprót.

-Ahogy a húgomnak mondtam, mikor azt mondta Martin idős hozzám.- kortyoltam bele az egyik pohár vízbe.-Szerelemben és háborúban mindent szabad.

Mosolyogva pillantott rám, majd mind a ketten fogtunk egy-egy poharat és kimentünk a nappaliba. Carmen és Martin még mindig valami fontos témáról beszélgettek, de már nem sokáig.

-Akkor megmutatom a szobátok.- álltunk fel

-Jó.- válaszolta Carmen. Hát igen, a jég megállíthatatlanul esett, szóval jobb volt így.

A Harveyval való beszélgetés elgondolkoztatott. Azonnal rájöttem, hogy én még nem igazán állnék készen arra, hogy házasodjak. De tudtommal Martin is így van ezzel, szóval nem igazán félek ettől.Őszintén, fiatalok vagyunk mi még ehhez, sokkal szívesebben járok turnézni,mint vigyázzak a gyerekre, így lassan 19 évesen. Pláne, hogy a karrierem most indult el.