Every breath you take I watch you slip away

43.

Emily Quinn

Miután mindenki lefürdött és átöltözött pizsire, elindultunk a busszal a következő megálló felé. Mivel fogalmam sincs hol lesz a következő megálló, így megkérdeztem Tonyt, aki a "konyhában" volt.
-Hol lesz a következő megállónk? És legfőképpen mikor érünk oda?-kérdeztem.
-San Antonio és ha minden jól megy reggelre odaérünk.-mondta Tony. Bólintottam és mivel már eléggé álmos voltam, elindultam az ideíglenes hálórészem felé azzal a céllal, hogy aludjak. Minden jól ment egészen addíg, amíg arra nem ébredtem, hogy koppan a fejem a padlón.
-Hogy rohadnál meg.-ordítottuk egyszerre Justinnal, ugyanis mind a ketten leestünk az ágyunkról.
-Ez mégis mi a fene volt?-kérdeztem fennhangon. Hirtelen megállt a busz és a hátra rohant a sofőr.
-Mindenki jól van?-kérdezte riadtan.
-Igen de mégis mi a jó büdös franc történt.-kérdezte Justin mérgesen, miközben feltápázkodott a padlóról és felsegített engem is.
-Valami elmebeteg majdnem beleütközött a buszba és félre kellett rántanom a kormányt. Örülök, hogy nincs semmi bajotok.-mondta és visszament a helyére, majd a busz újra elindult.
-Nem hiszem el, hogy egyik sem ébredt fel.-mondtam kiakadva, mikor megláttam, hogy a többiek békésen aludnak és csak minket sikerült ilyen csodálatosan felébreszteni.
-Mennyi az idő?-kérdezte Justin a szemét dőrzsőlve. Megnéztem a telefonomon az időt és szó szerint elképedtem.
-5:23 van.-mondtam. Ilyenkor általában még az igazak álmát alszom.
-Hát én már nem fogok tudni visszaaludni. Jössz tévézni?-kérdezte Justin.
-Aha.-mondtam két ásítás között és elindultunk a tévé felé. Lefeküdtem a kanapéra és Justin ölébe hajtottam a fejem. Mivel még szinte hajnal van, így választhattunk hogy vagy Spongyabobot vagy valami CD-t nézünk. Hála a lustaságunknak egyikünknek sem volt kedve felkelni és keresni egy CD-t, így maradtunk a Spongyabobnál. Körülbelül tíz perc múlva éreztem, hogy egyre nehezebben tudtam nyitva tartani a szemem, majd nemsokára el is aludtam.

Justin Hills

Egyszercsak azt vettem észre, hogy Emily halkan szuszog. Elaludt. Már egy ideje tervezgetem, hogy bemutatom Emilyt a szüleimnek és a húgomnak. Most meg is lesz rá a tökéletes alkalmam, mert San Antonio után a következő megállónk Houston, ahol a szüleim élnek, és ahol én is születtem. Már látom előre, hogy Emily hogy fog félni az első találkozásától a szüleimmel. A nagy elmerengésemben egyszercsak azt vettem észre, hogy én is kezdek álmos lenni. Kikapcsoltam  a tevét, majd egy kicsit nyomingáltam még a telefonomat. Már csak azt remélem, hogy a következő felkelésem jobban fog sikerülni mint a mostani. Már így is fáj az egész oldalam az eséstől, nem szeretnék még egy sérülést. Kellett nekem a felső ágyat választani. Nemsokára engem is elnyomott az álom.