A kosaras srác || 2jae

⒋

- Tessék, hoztam neked túlélő felszerelést! - érkezett meg a tornaterem ajtajához, a megbeszélt helyre Hyeji. Előrehúzta hátizsákját, amit kicipzározott s így láttam, ahogy négy darab két decis narancslé sorakozik kettő büfés szendvics mellett.

- Köszi! - elvettem az egyik innivalót, aztán visszaigazgattam rá a táskát.

- Na ne viccelj velem! - felhúzta a szemöldökét, s kikapott még egyet belőle, majd a kezembe nyomta, és elindult előttem, hogy esélyem se legyen visszaadnom neki.

A terembe belépve egész nagy hangzavar fogadott. Annak ellenére, hogy több volt a rajongó lány a nézőtéren, mint a csapatba jelentkező fiú a pályán. Igaz, ha a lányok nem lettek volna, a labda pattogásán és a srácok beszélgetésén kívűl nem lett volna nagyobb zaj.

A nézőtér közepe felé vettük az irányt, de a szélső székek után nem jutottunk bentebb. Tehát Hyejit leültettem valami csaj mellé, én pedig helyet foglaltam melette. Pont jó helyen voltunk. Például ha esetleg tűz ütött volna ki, vagy bármi más katasztrófa, elsők között lélegezhettünk volna fel a termen kívűl.
Nem vagyok paranoiás!

Ha jól jegyeztem meg a kezdést, akkor még tizenöt percünk volt. Szépen elnézelődtünk mindketten, ismerős arcokat keresve a nézőtéren, de a zongorás lányokon kívűl másokat nem fedeztem fel. Aztán az utolsó öt percben megérkezett a kosárcsapat s szinte láttam is Sungjae arcán az elképedés apró jeleit, ahogy a kilátó felé fordult. Hát igen.
Őt sosem vonzotta a sikítozó lánytömeg, akik vele járó lazasága miatt csak még jobban szerelembe estek.

- Nem látom sehol! - hallottam Hyejit, aki már álló helyzetben kereste Jaebumot.

- Biztos itt lesz, nyugi. - szólaltam meg, de szerintem csak az utolsó szót hallotta, mert a hangzavar hirtelen megszakadt, ő pedig csalódottan huppant le székébe.

A pályán egy sorba álltak a játékosok, szembe azokkal, akik jelentkezni akartak a csapatba. Aztán elég rendesen meglepődtem, mikor az arca helyett azt az oly sokszor látott tarkót vettem észre az iskola bordó színű mezében.

- Nem ő az? - biccentettem irányába, elég kevés támpontot megadva, de Hye így is kiszúrta, hogy aztán vigyorogva dőlhessen előrrébb.
Bólintott és láttam az orcáira kiülő szivecskéket. Reménytelen.

...

Az utána következő játék pedig egyszerűen borzalmas volt. Komolyan rossz volt nézni, ahogy egyesek huszadik próbálkozásra is teljesen ellentétes irányba dobták szerencsétlen labdát, mikor szemben álltak a palánkkal. Jae még kedves is volt, mert megadta a lehetőséget, de nem sokan tudtak vele élni.

Aztán Jaebum megunva a szerencsétlenkedést feltápászkodott a nekik odatett padról, s lassan elindult az éppen próbálkozó egyénhez. Elkérte tőle a labdát, majd dobott egy hibátlan büntetőt. Komolyan, a mellette álló csak csodálkozó szemekkel figyelte minden mozdulatát.

- Youngjae. - szólt Hyeji halkan, mikor Jaebum már azt mutogatta a srácnak, hogy kell a labdát fogni.

- Igen?

- Annyira lennék a helyében.

- Azt akarod, hogy melletted álljon, vagy mi?

- Álljon? - nézett rám hatalmas szemekkel.

- Fúj Hyeji, nem úgy!

- De hát te mon...

- Ne haragudj! Jaj, komolyan nagyon sajnálom! Véletlen volt. - az egyik kilencedikes kislány szakította félbe grafikáról, miután a pólómra borított valami pudingos süteményt.