A kosaras srác || 2jae

29．

A kosárlabda zajosan pattant vissza a palánkról, ezzel kiszakítva a koncentrálásból. Újra rám tört érzés, miszerint felesleges volt ezt csinálnom. Felesleges, reménytelen, mert úgy sem volt esélyem. És persze nem tudtam utánozni Jaebum mindig pontos büntetőit.

- Eh... - fejeztem ki érzéseimet felettébb értelmesen, Jae felé fordulva, aki hirtelen nem is tűnt annyira távolinak, mint gondoltam, hogy lesz. Másfél lépéssel állt mögöttem, viszont ezt a kis távolságot is megszüntetve döntötte homlokát az enyémnek, miután lépett egyet.

- Már sikerült eltalálnod a palánkot. - suttogta szemtelenül elmosolyodva. Mikor résnyire szűkítettem szemeimet s lebiggyesztettem ajkaim, nevetve adott orromra egy apró puszit.
Derekamnál fogva megfordított, hogy újra a palánkkal szemezhessek, s egy pillanatra elillant érintése. Visszahozta a labdát.

Kezembe adta, majd vissza sétálva mögém, felemelte mind a két kezem, s elhelyezte őket a labdán. Arca az enyém mellett volt, s tudtam, hogy észrevette mennyire elvörösödtem, mégsem tette szóvá. Mellkasa hátamhoz préselődött, ahogy együtt eldobtuk a labdát, ami persze; csont nélkül ment a kosárra.

Nem engedett el, fejét vállgödrömbe hajtva sóhajtott egyet, mely hatására végigszánkázott hátamon és karjaimon a hideg. Megborzongtam, majd sóhajtva döntöttem fejem az övére, s hiába értem el épp' csak, adtam egy puszit a hajába. Kezei, amik addig maga mellett lógtak, derekam köré fonódva húztak magához közelebb.

Annyira jó volt csak úgy lenni és semmit nem csinálva érezni a gondtalanságot. Két óra lehetett, mikor Jaebum csak úgy megjelent az ajtóban a labdájával, hogy menjünk le a pályára. Nem azt állítom, hogy nem akartam kosarazni, de amúgy pontosan azt állítom. Aztán mikor megkért, hogy legalább csak az ő kedvéért próbáljam meg, inkább belementem. A folt pedig kezdett elmúlni Jae szeme alatt. Még mindig volt egy kis lilás nyoma, de már nem volt olyan feltűnő, mint egy héttel előtte. Lényegében teljesen jól volt.

És ha már az ajtóról van szó; anya pont akkor érkezett haza múltkor, mikor Jae készült lelépni. Kínos volt? Anyának nem, nekünk - legfőképp nekem - igen. Anya már hallott róla, hiszen ha kérdezett a napomról, abban Jaebum is szerepelt, tehát nem érhette olyan váratlanul. Aztán egyszer csak ott találtam magam egyedül az előszobában, a konyhából egyre erősödő nevetéssel mögöttem. Anya megkedvelte Jaebumot.

Kicsit olyan érzés volt, mintha haza hoztam volna bemutatni a páromat, de aztán rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen még csak nem is mondtuk ki, hogy együtt vagyunk. Oké, elég megerősítés volt az is, hogy olyan dolgokat csináltunk, mint a párok, de mégis a levegőben lebegtünk.

A második meglepetés akkor ért, mikor a konyhában Jae mellé leülve felraktam a kezem az asztalra, ő pedig végigsimított kézfejemen, majd összekulcsolta ujjainkat. Anya pedig mosolyogva nézte végig, de nem szólt rá egy szót sem. Itt tudtam, hogy hiába beszéltek meg sok mindent, én is ki leszek vallatva valamikor.

Megéreztem hogy végignyalt a póló alól kilógó nyakam és vállam közötti részen, de nem emelte fel a fejét.

- Nagyon elcsendesedtél. - suttogta a bőrömre, majd ajkait rátapasztva harapta meg lágyan. Tulajdonképpen csak a fogai közé vette bőröm, szinte nem is éreztem mit csinált, mégis hevesebben dobogott a szívem.

- Csak gondolkoztam.

- Hmm. - éreztem, ahogy egy nedves csókot nyomott a megharapott területre, mire ajkaim elnyíltak, s hangtalanul vettem egy hatalmas lélegzetet. - Elárulod, hogy min? - fejét felemelte, karjai pedig lazultak derekamon.

- Egy parkban vagyunk. - közöltem hirtelen, mikor eljutott a tudatomig, hogy egy teljesen nyilvános helyen tartózkodtunk.

- Ezen gondolkoztál? - nevette el magát, s teljesen elengedve szembefordult velem.
Tudta jól, hogy miért mondtam, mégis csak azután indultunk haza, hogy kiszórakozta magát rajtam.

---
hű,,, SIKERÜLT
:))))