A kosaras srác || 2jae

38．

Csendben ültünk egymás mellett, hagyva, hogy a reggeli hűvös halvány piros árnyalatot csempésszen orcáinkra.

- És... - szólaltunk meg teljesen egyszerre Hyejivel, de egy kínos nevetés után el is hallgattunk.

Denman. Sem egyedül, sem mással nem töltöttem időt abban a parkban barátnőmön kívül. Persze akkor alapból nem volt sok másik ember rajtunk kívül, lévén a lassan szokásunkká váló korai órákban lévő üldögélés miatt.

- Mm. Mondani akarok valamit. - sóhajtottam. Igazából több mindent szerettem volna mondani neki. Hogy mennyire szokatlanul könnyen megbarátkoztam a ténnyel, hogy lehetségesen meleg vagyok. Hogy a volt kiszemeltjével vagyok együtt, akit egészen eddig rejtegettem előle, elég gyanúsan. Hogy két srác miattam verte össze őt, aztán az egyik megfenyegetett a folyosón. Hogy nála még egy szinte ismeretlen fiú is hamarabb rájött a dolgokra, és emiatt mennyire bűntudatom van. Hogy mennyi minden kavargott a fejemben, de magamban tartva senkinek sem szóltam róluk, mert nem akartam terhelni vele senkit. Ahogy Hyejit sem, tehát végül nem álltam neki elregélni a borzasztó szenvedést, aminek kitett az élet. Hűha, Youngjae, az önsajnálathoz legalább értesz!

- Erre már rájöttem, Jae. - nevetett fel Hye és felém fordulva felhúzta lábait törökülésbe a pagoda padján. - Ne stresszeld túl, csak mondd ki!

- Oké. Barátom van. - bólintottam, s hagytam magamnak egy kis időt, mielőtt folytattam volna. - És már elég régóta együtt vagyunk ahhoz, hogy úgy érezzem rossz barát vagyok amiért nem mondtam el neked. - mondani akart valamit, de felemeltem tenyerem, hogy még nem fejeztem be. - És kérlek ne haragudj rám. Nem akartam, hogy rosszul essen neked, de eleinte azért sem szóltam, mert nem tudtam komoly lesz-e. És alig tudtam róla valamit, hiszen csak év elején jött hozzánk. Én csak... ő elhívott kávézni én meg igent mondtam, aztán a végén kiderült, hogy az egy randi volt, és ő annyira aranyos volt én meg nem tudtam nemet mondani a következőre. Aztán volt több randink is, és elkezdtem kötődni hozzá. - hadarásomból barátnőm kuncogására tértem magamhoz. Addig észre sem vettem, hogy magam elé nézve beszéltem.

- Ez édes. De nem tudok rád semmi miatt haragudni, ne aggódj. - simított végig a karomon. - A kosárcsapatban van? - kérdése inkább hangzott kijelentésnek. Bólintottam. - És év elején érkezett. - sorolta - Múltkor azt mondtad tudok róla pár dolgot. - ismét bólintottam. - És mivel a csapatból csak három embert ismerek és ebből kettőnek barátnője van, tehát kizárásos alapon maradt...

- Igen.

- Te jó ég.

- Hyeji.

- Te jó ég Youngjae!

- Hye, kérlek ne haragu-

- Jézusom, már régóta tudtam, hogy vele vagy együtt. - mondta ki azt, amire a legkevésbé számítottam, teljesen nyugodtan mosolyogva. - Eddig arra vártam, hogy magadtól mondd el. Örülök nektek, Youngjae! -Fátyolos tekintettel meredtem rá, ő pedig mikor meglátott, magához húzott a fejemnél fogva és suttogni kezdett. - Ne sírj, drágám. Nincs semmi baj.

- Én csak... nem tudom, nem erre számítottam. Annyira féltem, hogy tönkretettem a barátságunkat. - kezdtem motyogni, a szemeimet törölgetve.

- Jesszus, ne legyél már ennyire aranyos. A barátságunkat semmivel nem tudod tönkretenni. Nem szabadulsz meg tőlem. - nevetett fel lágyan, összeborzolva a hajam.

- Ez undorító. Hogy lehetsz ennyire nyálas? - kérdeztem miután összenyomta az arcom és adott a homlokomra egy puszit. - Szeretlek, Hyeji.

- Én is téged. - elengedett, és átkarolta a vállamat. - Most pedig mindent el fogsz mesélni. Eddig azért nem támadtalak csak le, mert tudtam, hogy nem álltál rá készen.

- Ne haragudj.

- Naaa, mondtam, hogy nem haragszom. De most komolyan mesélj! - újabb szokásához híven rácsapott combomra. Felszisszentem, ő pedig a tipikus felhőtlen tekintetével jutalmazott meg.

Úgy éreztem, mintha megszabadultam volna a világ legnagyobb terhétől.

Mert reggel megébredtem és Hyeji volt az első, aki eszembe jutott. És milyen jól tettem, hogy végre összeszedtem magam.