A kosaras srác || 2jae

32．

A nap kellemesen ragyogta be a szobát, s mintha az összegyűrt paplanra különös figyelmet szentelt volna. Jaebum még mindig nem ébredt fel, én pedig nem tudtam mit kezdeni magammal. Tegnap azt beszéltük meg, hogy nála alszom. Nem mintha nem aludtunk volna már egymás mellett, mégis volt bennem egy kellemetlen érzés.

Egy kellemetlen érzés, mely bemászott bőröm alá, aligha hagyott aludni is, s csak azt suttogta a fülembe, mennyire borzalmas vagyok. Kezdtem úgy érezni, hogy nem vagyok elég jó Jaebumnak, Sungjaenek, a barátaimnak, Hyejinek, Anyának, Jaebum szüleinek, s úgy egyáltalán bárkinek.

Jae öntudatlanul, még aludva, közelebb húzott magához, s fejét hasamba fúrva hallatott rettentően aranyos csámcsogást, mire egy pillanatra abbahagytam az önsajnáltatást. Ujjaim kócos tincsei közé túrtak.

- Undorító vagy. - szólaltam meg halkan kuncogva, abban a tudatban, hogy nem hall, de megéreztem fogait pólóm vékony anyagán keresztül.
Valamit mormogott, amit nem értettem, de figyelmen kívül hagyva húzgáltam meg tincseit, tudva, hogy nem szereti, s erre magától fog elengedni.

- Mióta vagy ébren? - kérdezte a hátára fordulva, karját szemeire ejtve, hogy ne sértse őket a reggeli világosság, amiért elfelejtettük leengedni a redőnyt.

- Nem tudom. - szerintem nem is aludtam.

Csend telepedett közénk. Ő ébredezett, én pedig próbáltam lenyelni a semmi miatt keletkezett bűntudatomat, de nem akart sikerülni.

- Tudod, hogy bármit elmondhatsz, igaz? - kérdezte halkan, de nem fordult felém. Kezét elvette szemei elől, de a plafont nézte.

Sóhajtottam. A takaró susogása volt az egyetlen hangosabb zaj a semmin kívül, mikor az oldalamra fordultam. Jaebum még mindig határozottan karakteres arca tárult a szemem elé, s élesen beszívtam a levegőt.

- Sungjaen és Ilhoonon kívűl senki nem tud rólunk. - kezdtem, még a kezem is felemelve, hogy a mutogatással valamennyire lenyugtassam magam, mire szórakozottan elmosolyodott. - És én...

Ő is felém fordult, s kezemet megfogva húzta magához, s összekulcsolta ujjainkat.

- Nem akarsz csalódást okozni? - kérdezte, felnézve rám, én pedig megráztam fejem.

- Én csak végre nem akarok arra gondolni, hogy mi lesz más véleménye. - közelebb csúsztam hozzá, s halkabban folytattam. - El akarom mondani mindenkinek, mégis bennem van egy kis félelem.

Jaebum szemeiben mintha egyszerre láttam volna a világ legboldogabb és legszomorúbb csillanását, ajkait mégis mosolyra húzva nevetett fel lágyan, s óvatos cirógatásba kezdett az oldalamon felcsúszott póló miatti fedetlen bőrömön.

- Úgy érzed készen állsz rá?

- Jelenleg igen.

- Anyám tudja.

- Mi?

- És a te anyukád is.

- Mi van?

- Én... - kezdte, de szavai nevetésbe fulladtak, s egy pillanatra lehunyta szemeit, míg vett egy hatalmas levegőt. - Ne nézz már ilyen rémülten, kérlek, nincs semmi baj. Szóval. Anya már hamarabb tudta, hogy meleg vagyok, mint én, és azt mondta mihamarabb találkozni akar veled, majd szabadnapot is vesz ki, és végre hazajön. Hihetetlenül bepörgött, mikor Skypeon elmondtam neki, s ha rajta múlna, már itthon lenne és... - nem tehettem róla, de képtelen voltam tovább tartani a nevetést, látva mennyire felspanolta saját magát. Rettentően aranyos volt a reakcióm miatti összezavarodott arcával, s egy pillanatra még anya is kiment a fejemből.

- Ne haragudj, csak elmondhatatlanul édes voltál. - magyaráztam ki magam.

- Azt mondod? - hajolt közelebb, számra lehelve, mielőtt összeérintette volna ajkainkat egy rövid csókra, s mire észbe kaptam, már el is távolodott. - A te anyukáddal pedig beszélgettem, amíg készülődtél. Meglepett, mikor csak úgy közölte, hogy örül, hogy ilyen boldoggá teszlek. És várja, hogy észrevedd; teljesen nyilvánvaló a viselkedésed, nem kéne titkolóznod előtte. Ezt nem mondtam, mert a szívemre kötötte, hogy tartsam titokban, tehát... - kínosan elhúzva ajkait hajolt közelebb, homlokát az enyémnek döntve.

Mérhetetlen megkönnyebbülés áradt szét mellkasomban, tudva, hogy anya nem ellenzi a dolgot, és talán annyira örül nekünk, mint én. Vele már csak le kellett ülnöm beszélgetni, hogy mindent elmesélhessek.
Másrészről, még Hyejinek el kellett mondanom, s úgy éreztem, a napokban ez meg is fog történni, nem húzhatom tovább.

---
ezt a 31. résszel együtt írtam, de túl
hosszú lett volna, tehát itt van külön

[ +ma egy évvel öregebb lettem és hűha-nem tudom, hogy örülnöm kéne-e ennek...:") ]