A kosaras srác || 2jae

⒏

A fehér műanyagpohár még félig volt kávéval, mikor letettem az asztalra. Sungjae-vel ültünk az iskolai ebédlő egyik négy személyes asztalánál. Elkapott utolsó óra után, mert meg akarta ejteni azt a beszélgetést, amivel megfenyegetett a Dilly Dally-ben.

- Azt mondtad ha kapsz kávét, hajlandó vagy velem beszélni. - szólalt meg és visszatért felém a többi ember feltérképezéséből. Senki nem volt jelen, akivel én kimondottan jóban lettem volna, azonban a fél kosárcsapat sorban állt. Mikor intettek a szemben ülő srácnak, az csak megrázta a fejét, majd intett nekik.

- Ez igaz.

- Akkor miért nem beszélsz?

- Nincs miről. - újra felemeltem, kicsit felkavartam az elcsent műanyag villámmal, majd számhoz emelve ittam belőle. Kezem megállt, s épp csak felnézve a pohár takarásából vettem észre, hogy Sung még mindig nézett. Pislogás nélkül, azzal a "tudod kit nézz hülyének" tekintetével. Felvontam a szemöldököm.

- Oké. Szólok Hyejinek, hogy...

- Jó, na. Ne vonjuk bele Hyejit. - szóltam közbe. - Tényleg nincs bajom, csak fáradt voltam.

Sungjae mintha egy pillanatra elgondolkozott volna, aztán lassan felállt és a szék támlájáról lekapta dzsekijét. Én is összeszedtem magam, kidobtam a poharat, felvettem a kabátom, a villát pedig - ki tudja alapon - elraktam. Vehetjük úgy, hogy megloptam a menzát.
Wow, ilyen egy veszélyes ember.

Mire észbekaptam már a csendes utcán sétáltunk, messze az ebédlő zajától a hangos és hisztiző, esetleg a néhány boldog embertől. Egész nap erre vártam. Csendre; hogy tudjak magamnak lenni és semmi ne vonja el a figyelmemet a semmiről. Hogy üres legyen a fejem, nem gondolva semmire.

- Azért... mi volt az hirtelen, mikor felhoztam Hyejit? - szólat meg halkan mellettem barátom - Csak nem tényleg tetszik?

- Nem. Nem ilyen nagy dolog, nyugi. - végülis nem lehet belőle bajom, hiszen tényleg semmiség. És ő adta meg Jaebumnak a számom. Tehát elvileg ők vannak már olyan jóban.

- Akkor?

- Hyejinek tetszik Jaebum. Ne érts félre, nem vagyok féltékeny, vagy ilyesmi. Csak engem visz magával utána nézelődni. - fogalmaztam finoman.

- Hyejinek mindig is voltak fura dolgai. - reagálta le, mint aki már megszokta. Végülis Hye együtt nőtt fel a barátnőjével. Akkor tuti megszokta már.

- Ebben egyet kell értsek!

- De meséld tovább. Biztos nem ennyi. - megálltunk a zebránál, ő pedig finoman meglökte a vállam.

- Hát. Biztos tudod, hogy Jaebum adott egy pólót a szakkörök hetén, mikor kosár volt. Egy csaj rám borította a kajáját. Istenem, az volt a kedvenc pólóm, és...

- A lényeget Jae. - elmosolyodott. Igen, néha túl sokat tudtam beszélni, mikor vele voltam. Észre sem vettem, csak eleredt a nyelvem és képtelen voltam befogni. Teljesen akaratlanul.

- Nála felejtettem a felsőm, az övé pedig nálam van. És nem tudom. Olyan egyszerű lenne neki visszaadni, de eddig nem sikerült. És Hyejinek is elmondhatnám, hogy megvan a száma, de félek, hogy megbántaná.

Mellettem Sungjae elmosolyodva indult el ahogy váltott a lámpa. Nem szólt közbe, csak hagyta, hogy mondjam a felesleges dolgaimat, amik másnak biztos nem jelentettek volna problémát.

- Valamiért azt látom rajta, hogy bármelyik lányra képes lenne rámozdulni. - tettem hozzá halkabban. Nem tudtam ez miért esett nekem rosszul.

- Ebben tévedsz! - vágta rá, mire összevont szemöldökkel néztem rá. Ez hirtelen volt és túl határozott. - Ezek szerint te nem vetted észre...

- Mit?

- Oh, nem, semmi. Semmi.

Csend. Ő nem mondta el mit nem vettem észre, én pedig nem kérdezősködtem. Úgy voltam vele, hogy ha tudnom kellett volna róla, biztosan elmondta volna. Végül egy kereszteződés után el is búcsúztunk egymástól.

...

Hah, bárki bármit a történetről.
Hálás lennék!
(Gondolom észrevettétek, hogy Youngjae néhol zavaros. Az azért van, mert még ő sem tudja mi is pontosan a baja) hibák pedig lehetnek, még nem néztem át!!