A kosaras srác || 2jae

11．

A rajz órák általában úgy teltek, hogy megkaptuk a feladatot, amit aztán csengőig mindenki csendben befejezett. Nem azt mondom, hogy nem szerettem ezt az órát. Teljesen elvoltam Hyeji lapjának bámulásával, s a padon való fetrengéssel. Néha rajzoltam, de nem vettem véresen komolyan.

Az aznap más volt. Helyettesítés miatt egymás után három rajzunk volt. A tanár miután belépett a terembe, közölte, hogy kimehetünk az iskola botanikus kertjébe, s lehet onnan rajzolni. Kapva az alkalmon, mi Hyejivel elvonultunk magunknak.

- Youngjae. - hallottam nevemet a lány szájából. A kis tó mellett állt, nézte ahogy a szellő miatt fordozódik a vize.

- Hm?

- Gondolkoztál már azon, hogy valami nagyon hiányzik az életedből? - halkan kérdezett, mégis kihallottam hangjából, hogy valami nyomja a lelkét. Mellé sétáltam, s fejemet felé fordítva néztem arcát. Szemei félig lehunyva, ajkai pedig összeszorítva.

- Igen.

- És azt tudod, mi?

- Nem.

- Gondolkoztál már azon, hogy valamit rosszul csinálsz?

- Hyeji, mi van veled? - vállára fogva fordítottam magammal szembe. Lehajtotta fejét, de nem válaszolt egyből.

- Beszéltem Yook-kal. Azt kérdezte tudok-e valamit rólad, mert mostanában különösen viselkedsz. - kezdte. Nem mondtam semmit, mert láttam, még nem fejezte be. Azonban nem értettem miért kellett a semmiből ilyen nagy problémát csinálni. - Aztán szóba került, hogy valaki miatt viselkedsz így. Sungjae nem akarta elárulni ki miatt, hiába kérdezgettem. Youngjae, ugye nem kell aggódnom miattad?

Kezeim egy sóhajtás kíséretében lecsúsztak a vállairól.

- Nem kell. Egyszer rossz kedvem volt, Sungjae pedig túlreagálja a dolgokat. - mondtam neki, pedig lassan, de kezdtem rájönni mi is volt a bajom. Mégsem jutottam el odáig, hogy bevalljam magamnak, nemhogy Sungnak.

- Biztos?

- Igen.

- Tudod, hogy én itt vagyok, ha valamit el akarsz mondani, ugye?

- Persze.

...

Utolsó óra után haza felé sétálva úgy gondoltam tehetek egy kis kitérőt. Nem néztem merre, csak mentem. Valami változatosságra volt szükségem, ami elterelte a figyelmemet. Az utca tele volt iskolából siető diákokkal, munkával végző szülőkkel, akik felvéve másik főállásukat fogták gyermekük kezét. El akartam kerülni az embertömeget.

Drótkerítés, palánk, kosárlabda pattogás. Leültem a padra, de meggondolva magam sétáltam oda a kerítéshez, s ujjaimat beleakasztva néztem a játszó Jaebumot. A labdát, a kezeit, a vállait, a koncentrációt az arcán. Lehunyva szemeim fordultam meg. Nem csinálhatom ezt. Komolyan idejöttem nézni, ahogy kosarazik? Kezd rám átragadni egy kicsi barátnőmből.

- Hát te? - abbamaradt a pattogás, felcsendült a mögöttem lévő hangja, ami kizárásos alapon nekem szólt. Wow, Youngjae, ez elképesztően okos volt. Felé fordultam, mikor teljesen mögém ért. - Minek köszönhetem jelenlétedet?

Vigyorgott. Nagyon.

- Nem akartam még hazamenni. - válaszoltam. Aztán kötelezőnek éreztem hozzátenni valamit, látva az arcára ülő gondolatait - Nem miattad vagyok itt. - kezeim visszakerültek a drótra, amolyan mellékcselekvésként.

- Ouch. - mellkasához kapott, de még mindig mosolyogva hajolt közelebb, kezét az enyém mellé akasztva. Hátradőlt, majd vissza, karjaival tartva magát. - Ebben az esetben, mit szólnál hozzá, ha mondjuk egy kávézóban lennénk? - arcát szinte a kerítésnek döntve kérdezett.

Közelebb hajoltam hozzá, mielőtt válaszoltam volna. - Azt, hogy zuhanyozz le, mielőtt ilyen helyekre mész. - elnevette magát, s karjait kinyújtva dőlt hátra. Behajlítva könyökét tért vissza ismét a megszokottan kis távolságunkba.

- Tehát ha visszajövök ide egy óra múlva, eljössz velem kávézni?

- Lehet róla szó.

Fogalmam sem volt miért egyeztem bele. Egy az, hogy néha rám írt smsben, váltottunk pár szót, de ez nem jelentette azt, hogy el is kell járkálnunk együtt. A másik pedig; ő komolyan próbál velem flörtölni, vagy csak ennyire félreértem?

...

hel-ó !!
ne haragudjatok, ez eseménytelen:(