A kosaras srác || 2jae

25．

A szombati nap a kedvenceim közé tartozott. Nem kellett korán kelni, én mégis megszokva a korai riasztást, már hatkor magamnál voltam és szenvedve forgolódtam az ágyban. Magamra csavartam a takarót, kigurultam belőle, majd hasra fordulva magamra húztam, és szétterültem alatta.

Telefonomat kihalásztam az ágy és az éjjeliszekrényem közötti résből, ahova bizonyára a nagy álmok közepette löktem, miután a használata közben bealudtam. Feloldottam a képernyőzárat, s beléptem az első közösségi oldalra, amit megláttam, de amint betöltött, ki is léptem. Nem volt kedvem más emberekről készült képek és videók nézegetéséhez.

Azonban úgy tűnt elég volt az az egy perc is, míg online voltam, valaki máris megtalált. Valaki, aki hasonló gondokkal küzdhetett mint én, és nem hogy nem tudott, de nem is akart aludni.

[Hye]:
ébren vagy?

úgy tűnik :[én]

[Hye]:
denman?

15 perc :[én]

Ledobtam magamról a takarót, és a szememet dörzsölgetve ültem fel. Nem sok ideje voltam ébren, a szemeim még nem szokták meg a fényt. Magamra rángattam a kapucnis pulóveremet, ami a szék támlájára volt terítve, és vettem fel egy melegítőnadrágot, mert azért csak reggel hideg lehetett kint.

Alíg öt perc múlva úton is voltam a Denman felé. Már általános iskolás korunk óta jártunk abba parkba, de ha valami fontosat akartunk megbeszélni vagy csak lelkizésre volt szükségünk, a közepén álló fa pavilonba vettük az irányt. Most is így tettem.

Az égen épp csak látszódtak a világoskék színek, amik a sötétből próbáltak kibontakozni, s a hideg szellő is kezdte pirosra festeni arcomat, mely valamilyen szinten jól is esett. Egy kicsit felébresztett.

Leültem a falnak dőlő Hyeji mellé és felhúztam lábaimat, hogy átölelve őket támaszthassam állam térdeimre. Még senki nem tartózkodott a parkban rajtunk kívül. Persze, hiszen olyan fél hét körül lehetett az idő. Nem is bántam.

- Mostanában van egy különös érzésem, mikor rád nézek. - szólalt meg suttogva, a reggeli halk hangján. - Olyan, mintha lassan kezdenél ismeretlen lenni.

- Ezt hogy érted? - államat irányába fordítva kérdeztem. Arca majdhogynem semleges volt, ez a megszokott kómás, gondolkodó mimikája volt, amit bármikor felismertem. Mikor elmerült a gondolataiban, észre sem vette, de úgy nézett ki, mint aki nyitott szemmel aludt.

- Eltávolodtunk. - motyogta egy apró ásítás után.

A csend, mely ezután az egy szó után telepedett le közénk, nyomasztóan akadt meg torkomon, nem hagyva szóhoz jutni. A legborzasztóbb pedig az volt, hogy ez teljesen miattam történt. Ő keresett, érdeklődött, elhívott mindenhova, de én mindig leráztam valamivel.

- Ne haragudj rám, ha valamivel megsértettelek. Nem állt szándékomban! - fűzte hozzá akadozva, magát terhelve az én hibámmal, ami csak még nagyobb lelkiismeret furdalást eredményezett.

- Hé, nem, semmi ilyesmi! - felemeltem fejem, és oldalra fordulva húztam magamhoz. Kezeit összekulcsolta vállaim fölött, s jó erősen szorítottuk a másikat. - Az egész csak az én hibám. Elhanyagoltalak.

Vállamon éreztem, ahogy megrázta fejét, majd hallottam szipogását, mire eltolva magamtól vettem szemügyre nedvesen csillogó íriszeit. Könnyeit törölgetve dőlt vissza a falnak, s rám villantott egy gyenge, határozatlan mosolyt.

Ahogy elkezdtünk beszélgetni, és ezzel egyetemben világosodott, mi egyre többet nevettünk. Közben jöttem rá mennyire is hiányzott már Hye. A buta poénjai, a random öleléseivel járó szeretetrohama és a nevetése.
A boldog barátnőm, aki önfeledten tudott kuncogni minden egyes rosszul kiejtett szavamon, nyelvbotlásomon, és bármi máson, ami jobb kedvre derítette.

- Tegnap moziban voltam Ilhoon-nal. - mondta ki hirtelen.

- Igen?

- Ahha. Rengeteget beszéltünk mostanában, mert hirtelen lett egy csomó szabadidőm. - kínosan mosolyogva húztam be a nyakam mondata második felére, de ő csak legyintve engedte el. - És hihetetlenül jó fej. Jól érzem magam vele.

- Oh igen? És Jaebum? - hangom egy leheletnyit magasodott, ahogy rákérdeztem. Hyeji érzései is érdekeltek, és az is, hogy mire számítsak. Tudnom kellett, hogy hogyan állt a dolgokhoz.

- Nem tudom. Múltkor kedden láttam valakivel a folyosón. - magyarázta. - Biztos valami csaj volt, mert elég nőies lábai voltak. - tette hozzá. Tehát a lányos lábú valaki akit látott, az én voltam? Hát kösz, Hye, komolyan.

- És nem vagy dühös? Vagy valami?

- Akkor az voltam. De aztán rájöttem, hogy nem erőltethetem rá magam. És Ilhoon miatt mostanában annyira nem is gondoltam rá.

- Tehát tetszik neked Ilhoon? Már akkor lehetett látni, mikor a Dillyben beszélgettetek.

Zavartan elmosolyodva hajtotta le fejét, hogy tincsei előrehullva eltakarják arcát.

- Akkor kérte el a számom, de csak két hét után írt. Akkor egy picit csalódott voltam. De nem tudom tetszik-e. Csak szeretek vele lenni! - elnevette magát. - Olyan fura erről beszélni. Már több mint egy hónapja volt.

- Sajnálom.

- Áh... Nem mellesleg Yunseo elkotyogta, hogy neked is alakulgat valami. - aprón vállamba boxolva dőlt oldalra. Meglepetten néztem rá. Azt el is felejtettem, mennyire nagy barátnők.

- Oh. Hát igen.

- Na és milyen a csaj? - kérdezte, de aztán végignézve rajtam korrigálta kérdését. Nem értettem, hogy a kérdésére való arckifejezésem, vagy más miatt, de inkább ráhagytam. - Vagy srác... Uuu, tudtam! Tudtam! Tudtam!

- Mi a-

- Én már hetedikben megmondtam, hogy neked hamarabb lesz pasid, mint nekem! - emelte fel mutatóujját irányomba, győztesen vigyorogva.

- Mi a franc Hyeji...

- Legalább csak annyit mondj, hogy ismerem-e! A sulinkba jár? - hajolt közelebb izgatottan.

- Igen. - sóhajtva nyújtottam ki lábaimat magam elé, s a már fakuló fűzőt dobálva mozgattam tornacipős lábam. Szombat reggel hét óra.

--
ezt már régen meg akartam írni
( mellesleg örülnék néhány véleménynek!♡ )