A kosaras srác || 2jae

19．

Alíg jutott be természetes fény a szobámba, köszönhetően a behúzott függönyöknek.
Egyedül a tévé volt a fényforrásunk, melynek képernyőjén éppen a Chihiro ment, mert sikerült meggyőznöm Jaebumot, hogy elég volt a klisés tini és akció filmekből.

A hatodik zöld béka alakú gumicukrot tettem a számba, mikor Jae kezem felé hajolva nyitotta ki száját, jelezve; ő is kér. Miután elvette, apró puszit nyomott ujjamra. Éreztem, hogy nem csak az arcom, de az ujjam is lángolni kezdett, s amolyan hirtelen cselekvésként nyúltam a zacskóba, hogy egy újabb cukrot kezdjek el rágcsálni.

Ez volt az első, hogy mindketten figyeltünk a tévére. Ő még sosem látta a Chihirót, én pedig ezerszer is meg tudtam volna nézni egymás után. Tehát két óra múlva mindkettőnk ébren pislogott a másikra.

- Nem vagy éhes? - kérdeztem, Jae pedig egy bólintás kíséretében vetette fel, hogy rendeljünk. - Nem, nem! Főzünk.

- Főzünk? Többes számban? - kérdőjelezett meg elég bizonytalanul. - Csak, hogy tudd, én még egy szendvicset is el tudok rontani.

- Nem hiszem, hogy ennyire rossz lennél. - néztem rá karba tett kezekkel. - Gyere. - végül csuklóját elkapva vezettem a konyhába, ahol mikor elengedtem a pultnak dőlve nézett végig a helyiségben. Semmi nagy dolog, csak egy átlagos kis kétszemélyes konyha világos falakkal és középen egy márvány pulttal.

- Tehát itt szoktál... - kezdte, mikor már félig bemásztam a fagyasztóba. Azonban a tárolót túl erősen akartam kihúzni, így kirántottam magam mellé a csempére. Kínosan vigyorogva fordítottam fejem a mosolygó srác felé a hátam mögött. - Varázsolnit akartam mondani, de most elgondolkoztattál.

- Ez nem mindennapos! - védekeztem totál feleslegesen, láttam rajta, hogy aligha hitt nekem. Már mellettem is termett, s a homlokomra adott puszi után visszarakta a tárolót a helyére.

...

Nem is volt annyira rossz, mint amilyenre az állítása alapján számítottam, de nem is lepődtem meg annyira. Azonban miután majdnem magára rántotta a forró olajjal teli serpenyőt, kétszer egymás után, úgy döntöttem szerencsésebb lenne, ha távolról támogatna a főzésben, mondjuk lélekben. Ebben egyetértettünk, tehát kihúzta a bárszéket a pult alól és leült.

- A magazinokban póló nélkül szoktak főzni. Nem szeretnéd kipróbálni? - kérdezte hirtelen. Addig is járt a szája, próbálta kitalálni mi a következő lépés a receptben, megjegyzéseket tett, amiken nevettem, de erre a kérdésre elakadt a lélegzetem.

- Majd ha megtanulsz ráment készíteni.

- Ezt vehetem ajánlatnak? - támaszkodott a minket elválasztó felületre, s fogai közé vette alsó ajkát. Szemeim egyből elkalandoztak, de mielőtt ő ezt észrevehette volna, már el is fordultam.

- Vedd aminek akarod. - vágtam hozzá félvállról. Akkor nem is gondoltam, hogy ő ezt teljesen komolyan vette. - Egyébként biztos vagyok benne, hogy te hamarabb fogsz vetkőzni nekem, mint fordítva. - tettem hozzá végül.

- Már láttalak felső nélkül, édes. - hirtelen mögöttem termett, kezei összekulcsolódtak derekam körül. Fülemhez hajolt, nyakamon éreztem kiáramló levegőjét. - Elfelejtetted?

- Mi-

Aztán beugrott. Mikor a tornateremben leöntötték a pólómat, és a mosdóban próbáltam kiszedni a foltot, ő nem csak bejött, de alaposan szemügyre is vett. Oh, hogy mehetett ez ki a fejemből? Jó ég, hirtelen olyan kínosan kezdtem magam érezni.

A konyharuhával rácsaptam Jaebum kezeire, mire levette azokat rólam, s hátrált egy lépést.

- Ne aggódj miatta. Igazán meg tudnám szokni, ha... - félbeszakította a konyharuha csattanása a hátán, mire nevetve menekült vissza a pult mögé, s felemelt kezekkel jelezte; befejezte.

Alíg tíz perc múlva kész volt az étel, és úgy döntöttünk a tévé előtt vacsorázunk, csak hoyg ne törjük meg a lusta délutánt. Jaebum eltulajdonította a távirányítót, hogy keressen valami érdekeset, amit nem is bántam, hagytam, had élje ki magát az idióta beszélgetős, éneklős műsorokon.

- Unalmasak vagyunk. - motyogtam a mellkasára dőlve, miután elpakoltam a tányérokat, amikből ettünk. Karját vállam fölött átdobva húzott magához közelebb.

- Fogadd el, öregek vagyunk. - motyogta. - És most készítem a lelkem a holnapi dupla edzésre.

Két hónapja volt dupla edzésük szerdánként, esetleg néha csütörtökön. Minden félévben szoktak játszani egymás ellen az iskolák, s a mi kosárcsapatunk a legjobbak közé tartozott. Hatalmas versengés folyt a szomszédos város sportgimnáziumával, amit mindenki véresen komolyan vett. A csapat tagjai és a lányok főleg. Ebben az időszakban a srácok rengeteget edzettek, hiába voltak így is fantasztikusak.

A tavalyi meccsre Hyejivel és Yunseoval mentem, de akkor még csak beültünk megnézni a játékot, a lányok pedig rengeteget kiabáltak Sungjaenek. A nagy tömeg és a hangzavar csak adta a hangulatot, amit még én is élveztem, de most, hogy Jaebum is ott lesz, biztos voltam benne, hogy ki nem fogjuk hagyni.

- Akkor meddig leszel?

- Uh. Nem tudom. Olyan hat körül szoktunk végezni. - csatornát váltott. - Ha van kedved beülhetsz és utána elmehetünk valahova. - ajánlotta fel.

Tudtam, hogy semmi nem lesz belőle, hiszen annyira fáradt lesz, hogy az első amit akar majd, az az alvás, ezért megráztam a fejem. Nem akartam ráerőltetni magam.

- Megvárlak, de utána hazamész aludni. Nem akarom, hogy másnap fáradt legyél. - emeltem fel a fejem, hogy szemeibe nézhessek.

- Oké. - borzolta össze tincseim, de ujjai hajamban maradtak, hogy ráérősen vissza is rendezgethesse őket. Fejem tenyerébe hajtva engedtem neki, hogy szinte álomba simogatva lepjen el a rózsaszín gondtalanság.

----
itt van most, mert hiába holnap lesz péntek, türelmetlen vagyok:(
(egyébként ezt a részt már az
ötödik után megírtam és azóta
tartogattam;))
<3