A kosaras srác || 2jae

22．

Magamhoz sem tértem igazán, mikor a csuklóm köré fonódó ujjak felállítva a pad támlájáról késztettek indulásra, egy olyan helyre, amit még nem ismertem, de ez nem maradt így sokáig.

Ebédszünet volt, s úgy döntöttem nem árt kiülni egy kicsit a levegőre, tekintve, hogy a nap gyengén, de legalább sütött, és már annyira hiányzott a friss levegő az egész napos teremben ülés után, hogy az valami eszméletlen.

Az előző nap után úgy gondoltam amúgy is szükségem lehetett egy kis megnyugvásra, tekintve, hogy borzasztóan sokat forgolódtam álmatlanul éjszaka, arra jutva, mennyire egy hisztis kislány módján viselkedtem.

Tehát csak néztem Jaebum hátát, s ahogy felemelt karján kirajzolódtak izmai a pulóvere alatt. Nem figyeltem a lábaim elé, elhittem, hogy nem lehet bajom, ha ő vezet. Hiszen már vonzódtam hozzá azon a bizonyos szinten, hogy jobbnak lássam annál, mint amilyen volt. A tegnapi után, pedig már nem is gondolkoztam azon mire számítsak, mikor majd elérjük célunkat. Nem is akartam.

Kiértünk az udvarról, az emberek egyre csak fogytak, én pedig hirtelen a kosarasok termében találtam magunkat, s nem értettem miért. Jaebum ujjai elengedték csuklómat, és sóhajtva fordított hátat, majd kezdett el előttem járkálni, láttatni engedve mennyire darabjaira hullott lelke legmélyén. Gondolkozott, motyogott. Már eszembe jutott, hogy mi lenne, ha megállítanám, mert már én is elszédültem tőle. Aztán ezt elvetve jutott el agyamig, hogy ő sosem volt ilyen. Nem mérlegelt, vagy bonyolította túl a dolgokat.

- Jae. - mondtam ki végül halkan a nevét, s úgy látszott ez kizökkentette, mert megtorpant, és lassan felém fordult, majd elém lépve fogta meg arcomat. Közelebb hajolt, végig tartva a szemkontaktust. - Miért vagyunk itt?

Semmi nem történt, de a fülem zúgott s a kíváncsiságtól eltátott ajkaim kezdtek kiszáradni. Gyors mozdulattal nyaltam végig az alsón, amit az előttem álló ennek ellenére árgus szemekkel figyelt, s államnál fogva emelte fentebb fejemet, hogy ne csak ő lássa arcomat, hanem én is az övét.

- A tegnap estéből hiányzott valami. És nem szeretnék veled emiatt veszekedni, mert már azóta erre várok, mióta találkoztunk. - vallotta be halkan. Elmosolyodva várta válaszom, s teljesen nyugodtak látszott, az előbbi ellenére. Mintha hirtelen a kezében tartotta volna az egész lényemet, úgy uralta a beszélgetést, és gondolataimat.

Nem tudtam válaszolni, nagyujja ajkaim körberajzolásával játszott, nekem pedig egy hümmögésnél többre nem futotta. Mérges akartam lenni magamra, rá, a világra, sőt mindenre, de nem sikerült. Nem tudtam, mert csak az ismeretlenre kíváncsi csillogást láttam szemeiben, mellyel fejest készült ugrani a világomba.

Csend volt. Rohamtempóban zakatolt a szívem, zúgott a fülem, s éreztem lüktetni saját pulzusomat. Csend volt akkor is, mikor a lehetetlennél is közelebb hajolt hozzám, hogy szinte egymás szájából vehessük a levegőt, aztán mégis zajosan csókolt meg. Zajosan, de olyannyira, hogy még a szemeim is maguktól csukódva le remegtek meg ajkaim, ahogy viszonoztam. Nem tudtam rá haragudni.

Kezeim útnak indulva állapodtak meg tarkóján, beletúrva sötét hajába, mire ha lehet; még közelebb húzott magához csípőmnél fogva, s egy halk morranás hagyta el száját. Életemben nem éreztem még annyi emóciót egyszerre, ami oly hangosan szállta meg lelkem, hogy még ha akartam volna sem tudtam volna kizárni.

Időhúzás nélkül nyíltak el ajkaim, utat engedve nyelvének. Az addig ismeretlen érzés kezdett függővé tenni, s hiába nem teljesen tudtam mit csinálok, esetleg jól vagy rosszul, inkább csak kiélveztem a pillanatot, ami egy poros, napsugarakkal beragyogott teremben történt, megállított idővel, és a zakatoló szívemmel.

- Erre megérte várni. - suttogta Jaebum lágy hangon, mosolyogva, mikor homlokát az enyémnek döntötte. Egyik kezem mellkasára vándorolva találta meg az enyémmel versengő szívét, melynek sebes dobogása mosolyra késztetett.

- Tehát nem csalódtál?

- Enyém az első csókod. Ennek csak örülni tudok. - hallottam hangjában a tipikusan egoista színt, mégsem tettem annál többet, hogy aprón mellkasára csapva szakítottam meg önünneplését.

- És azt még csak számításba sem vetted, hogy az első csókom egy iskolai teremben történt meg, az egyik kosárpalánk alatt.

- Hű, bárhogy nézem, ez romantikusnak hangzik. Bemutathatnál a srácnak, aki kitalálta ezt a helyszínt. - ölelte át derekamat, s egy kisebb terpeszbe állva kezdett el lépegetni velem, mire én ösztönösen hátráltam.

- Az a srác egy idióta, hidd el, nem akarod ismerni! - mosolyogtam fel rá, mire elnevetve magát fújta szét homlokomba hullott frufrum, aztán adott egy puszit.

- Ne haragudj a tegnap miatt... - éreztem ajkai mozgását bőrömön, s az őszinteséget hangszínén.

- Nem, az... Én néha olyan idióta vagyok. Nem akartam annyira kiakadni, csak... - kezdtem akadozva, de nem tudtam értelmesen összerakni gondolataimat. Mikor felnéztem, csak egy vigyorgó Jaebumot láttam, aki borzasztóan jól szórakozott rajtam.

- Értem. Nincsen semmi baj.

Újabb csókot kaptam. Lágyabbat, puhábbat, ami egész nap a fejemben járt, s hogy mennyire el tudnám viselni ezt életem végéig.

----
nem lett annyira nyálas és romantikus, mint amilyenre terveztem...

egyébként úRISTEN Köszönöm az 1k voteot:")♥️♥️