A kosaras srác || 2jae

⒌/1

Az automatánál pénteken tizenhat óra húsz perckor nagy a sor. Ezt tudhatom, mivel már ebből hatot álltam szinte előrehaladás nélkül. Komolyan, ki nem tud kezelni egy egyszerű automatát?

Telefonom csörögni kezdett farzsebemben, de mire elraktam a jobb kezemben tartott pénzt és oldalra toltam hátamon táskámat, hogy elérjem, már el is hallgatott. Mivel haladt a sor, úgy gondoltam, majd később visszahívom. Úgy is Hyeji lehetett, a megbeszélt délutánnal kapcsolatban, miszerint benézünk valami sütizőbe.

Előttem gyorsabban haladt a sor, s észre sem vettem, de már én dobáltam be az érméket. Mikor lefőzte a jól megérdemelt kávémat, elégedetten álltam odébb, hogy barátnőm terme felé vehessem az irányt. Az automatás kávé nem volt a kedvencem, de megittam ha nem volt más. Mert úgy éreztem meghalnék nélküle.

Aztán eléggé meglepődtem, mikor Hyejit még a helyén ülve találtam, a barátnőivel beszélgetve, teljesen elfelejtkezve az időről. Vagy valami baja volt, vagy pedig felhőtlenül telt a napja, mert ilyet nem szokott csinálni. A baj az, hogy fogalmam sem volt melyik a két dolog közül.
Valamikor annyira tipikusan nő volt, hogy még együtt sem tudtuk kitalálni mit akar.

Az egyik barátnője felismert, majd jó hangosan jelezte ezt az egész teremnek. - Hyeji, a pasid már vár. - majdnem belefulladtam a kávémba.

- Áh, az a szerencsétlen nem a pasim. - közölte, de azért felpattanva segítségemre sietett. - Élsz még, Jae? - érdeklődött aranyosan, miután pár erőteljes mozdulattal rávert a hátamra.

- Melletted csak meghalni le... - gyilkos pillantására korrigáltam magam. - Életem legboldogabb pillanatait élem. - mosolyodtam el.

Elköszönt a műsorunkon viháncoló barátnőitől, akiknek láttam a szemükben és arcukon, hogy nem hisznek Hyejinek. Nyilván, nekik már nem beszél a szerelmi életéről.

Üres műanyag poharamat az egyik folyosói kukába dobtam, ahogy elhaladtunk mellette.
- Ötre oda kell érnünk a Dilly Dally-be. - szólalt meg.

Egy bólintással ráhagytam, s kinyitottam neki az ajtót, ahol előre engedve sóhajtottam. Volt egy sejtésem miért mentünk mi ilyen helyre, mikor sem ő, sem én nem voltunk olyan "üljünk be egy sütire!" típusúak.

Azért igazat kellett adnom a többi embernek, akik itt töltötték a délutánjukat. A külső kék falak már árulkodóak voltak, az ajtó felé függesztett csillagokkal kidekorált üzlet neve pedig dobott rajta. Belül is hangulatos volt, a mennyezetről lelógó villanykörtékkel, melyek mint a csillagok, beragyogták a krém színű falakat s a fa parkettát.

Hyeji leültetett egy ablak melletti asztalhoz, s beállva a sorba kezdett el nyújtott nyakkal keresni valakit. Gyors volt a kiszolgálás, tehát hamarosan vissza is tért, hogy lerakhasson elém egy szelet csokitortát, maga elé pedig egy epreset, melyet türelmetlenül kezdett el szúrkálni villájával.

- Nem kínoztad még eleget? - kérdeztem teli szájjal, mert öt perc elteltével is csak bántalmazta, de nem evett belőle egy falatot sem.

Mordult egyet, majd egy mozdulattal betömte szájába a fél süteményt. Nőies étkezés megtestesítője velem szemben. Komolyan.
Stressz evő volt, de előtte szokása volt felismerhetetlenné tenni az ételt.

- Ott ülnek. Oh, látom Sungjaet is. - szólaltam meg, s elmosolyodtam, ahogy láttam a négy fiút helyet foglalni nem messze tőlünk. Bevallom, először Sung nevetését hallottam meg.

Barátnőm feléjük fordult, aztán vissza hozzám. Elővéve telefonját nézte meg magát képernyőjében, majd kétségbeesetten emelte rám tekintetét.

- Mi lenne, ha én kimennék a mosdóba, addig te odaülnél hozzájuk? - kérdezte és fel is pattant, roham tempóban elindulva az említett helyiségbe.

- Hye... - szóltam utána, de mintha elengedte volna a füle mellett, azonban valaki más felfigyelt rá.

- Jae! - sötéthajú barátom hangja örömtelien csengett, ahogy felismert.

- Jae! - végül akaratom feladva indultam el feléjük. Nem terveztem maradni, csak váltani pár szót velük. Úgy is illetlenség lett volna csak úgy átülni hozzájuk.

- Haver, Hyeji jól itt hagyott. - nevetett fel, miután lekezeltünk. A másik két srác - név szerint Hyunsik és Ilhoon - egy köszönés után nem nagyon elegyedtek velem beszélgetésbe, és ha jól vettem észre éppen egy vita közepén jártak. Jaebum pedig felvette a csendes megfigyelő szerepét, megállás nélkül járatva rajtam a tekintetét, mit nem tudtam hova tenni, ezért próbáltam figyelmen kívül hagyni.

- A barátnőd? - kérdezte aztán meg. Úgy tűnt erősen gondolkozott rajta, megtegye-e. Biztos érdeklődött Hyeji iránt, de nem akarta magát unszimpatikussá tenni a szememben. Nyilván, ha egy srác érdeklődött más barátnője iránt, azt a lány barátja nem nézte jó szemmel. Főleg ha tőle kérdezték meg szabad-e a pálya.

- Nem, totál szabad! - mosolyogtam rá. - Ha visszajött, bemutatlak neki. - nem tudtam leolvasni arcáról semmit. Az első szónál felderült, de a végére fokozatosan komorodott el. Nem értettem mi baja lehet. Vagy nem is érdeklődött iránta? Áh, az kizárt. Hye szép volt, ezt mindenki elismerte.

--

Nem néztem még át.
A második fele a napokban érkezik.