A kosaras srác || 2jae

40．

Már majdnem aludtam, mikor valami zajt hallottam az utcáról, a szemeimbe pedig azonnal visszatért az élet. Először nem gondoltam semmi veszélyesre, hiszen akár az egyik szomszéd is érkezhetett haza vagy esetleg egy, a kelleténél hangosabb társaság haladt el a ház mellett, de amint valami koppant az ablakomon, muszáj voltam felülni, s kisség ingerülten ráncigáltam le magamról a takarót.

Az óra fél tizenegyet mutatott.

Felkapcsoltam a kislámpát és elindultam az ablak felé, felkészülve rá, mennyire be fogok olvasni a zajolónak, de rájöttem, hogy akár betörő is lehet, tehát inkább kinyitottam, majd lassan és halkan feltoltam az ablakot.

- Jae? - suttogtam magamnak, s el sem akartam hinni. Valami rossz álomban akartam lenni, csak aludjak. Komolyan.

- Bébi. Engedd le a hajad. - kiáltotta Jaebum, széttárva karjait. Ivott, kétségtelenül. Csak olyankor voltak az átlagosnál is szarabb poénjai. Szerencsénk volt, hogy anya éjszakás volt, mert először Jaebumot, utána engem vert volna el, amiért felzargattuk.

Becsuktam az ablakot, hogy leszaladhassak a lépcsőn és előkutatva a kulcsaimat feltéphessem az ajtót, amin beráncigáltam a halkan nevetgélő barátomat.

- El sem hiszem. - motyogtam, ő pedig közelebb hajolt, mélyen a szemeimbe nézve.

- Nem ittam sokat. - közölte komolyan, de roppant meggyőzően ki is nevette saját magát. Felhúztam a szemöldököm, s ahogy jobban megvizsgáltam arcát; vettem észre egy horzsolást állkapcsán és a felrepedt jobb szemöldökét, ami körül kezdett lilulni bőre, bár a haja majdnem teljesen eltakarta.

- Gyere. - megfogtam kezét, ő pedig szó nélkül hagyta, hogy a fürdőszobába húzzam, ahol leültettem a kád szélére. - Mit csináltál magaddal, Jae? - sóhajtottam. Még sosem láttam, hogy ivott volna, ő is mondta, hogy az nem problémamegoldás.

- Semmit. De el kellett jönnöm otthonról. Már nem birok ott maradni, Youngjae. - épp felé fordultam a fertőtlenítővel, mikor átkarolta derekamat és szorosan magához húzott, hogy arcát hasamnak nyomhassa.

- Anyukád otthon van? - kérdeztem hajáb túrva. Fejét a tenyerembe döntötte, úgy nézett fel rám.

- Céges partin van.

- Ő volt, igaz?

- Nem üthettem vissza. Azt mondta volna anyának, hogy rátámadtam, mert keresztbe akarok nekik tenni.

Jaebum talán még sosem volt olyan gyenge, mint akkor. A feszültség csak gyűlt és gyűlt benne, mégsem szólt egy szót sem, ami egy részemnek rosszul is esett, hiszen én megosztottam vele a problémáim nagy részét, de ő nem így gondolkodott.

- Miért nem szóltál? Kitaláltunk volna valamit. - simítottam ki homlokából a haját. - Kicsit csípni fog. - szóltam, mielőtt hozzányomtam volna az egyik sebéhez a vattát.

- Nem akartalak terhelni. - felelte, s össze sem rezzent.

- Számomra semmi sem teher, ami hozzád köthető, ezt te is tudod. - suttogtam, ő pedig bólintott, hogy megértette.

A fürdőszobában eltöltött idő további része csöndben telt. Én őt néztem, miközben igyekeztem rendbe tenni az arcát, ő pedig engem, még mindig szorosan ölelve derekamat.