A kosaras srác || 2jae

34．

Hirtelen kaptam magam azon, hogy már megint Jaebumot bámultam. Nem csinált semmi különöset, mégis percről percre időztem el rajta. Az ágyamon feküdt a hasára fordulva, pont velem szemben. Valami képregényt olvasott, ami hirtelen vált szeretett időtöltésévé.

Olyan három napja lehetett, hogy elkísért a könyvtárba, de amíg én tanultam, ő látványosan szenvedett. Végül feltalálta magát és felfedezőútra indult. Észre sem vettem, hogy majdnem egy óráig egyedül ültem, de mikor feltűnt, aggódva indultam megkeresni, hogy aztán képregény kupacok mellett találjam meg két szekrénysor között. Csillogó szemekkel olvasott, én pedig csak a falnak döntve vállam figyeltem és próbáltam feldolgozni a borzasztóan édes látványt, az olvadozó szívemmel együtt.

- Kész vagy? - térített vissza a jelenbe, fel sem nézve a lapról. A mosolya pedig vagy nekem szólt, vagy az olvasmányának.

- Nem. Nem jut semmi eszembe. Már a téma is olyan hülyeség. Mégis mit fessek arra a címre, hogy 'hétköznapi boldogság'? - fordultam vissza a papírhoz, amire vázlatoltam, mielőtt vászonra vittem volna valami meggondolatlanságot. De lehet mégis azt kellett volna, a túlagyalás helyett. Visszapillantottam Jaebumra, s mintha hirtelen belém csapott volna a villám, fordultam teljesen felé székemmel, felhúzott térdeimen megtámasztva a mappámra csíptetett lapot.

- Úgy látom mégis feltaláltad magad. - nézett fel rám azzal a hihetetlenül lehengerlő mosolyával.

- Ne mozogj! - közöltem, mire felnevetett, de eleget téve kérésemnek, vissza is tért az olvasáshoz. Néha rándult egyet az arca, ahogy valami vicces, esetleg szomorú eseményről írt a képregény, de jó modellnek volt mondható.

...

- Kényelmetlen. - mondta el ötödjére, két óra múlva, mikor már majdnem kész voltam a festmény háromnegyedével. Nem volt olyan hatalmas vászon, de aprólékosan szerettem dolgozni. Főleg, hogy teljesen magával tudott ragadni a festmény hangulatának alakítása. A Jae arcára lágyan vetülő napsugarak csillanva emelték ki vonásait, s többszörösen szebb volt, mint amit a vászonra vittem fel.

- Oké, majd befejezem később. - támasztottam az íróasztalomnak a képet, s miután megmozgattam ujjaimat - ami rájuk fért már a szünet nélküli ecsettartás után -, felálltam, hogy elpakoljak magam után.

- Hűű. - hallottam párom hangját a hátam mögül, s hirtelen mellettem teremve guggolt le, s hajolt közelebb a majdnem kész munkámhoz. Mintha valami mesterművel állna szemben, csodálta elképedve. Kezét felemelve simított végig ujjaival vádlimon, jelezve, hogy figyeljek rá. - Én nem vagyok ilyen helyes!

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Te helyesebb vagy! - jelentettem ki, ő pedig felemelve állát várta, hogy lehajoljak hozzá, s adhasson egy puszit.

Jaebum ajkai rettentően puhák voltak. Kezei pedig ismerősen ölelték közre derekam, miután felegyenesedett. Aprókat lépkedve kezdett el az ágy felé terelgetni, amire mikor odaértünk, óvatosan döntött rá. Olyan érzés volt, mintha az ágyam helyett ezer és ezer puha párna találkozott volna hátammal.

Nyelvét megérezve számban nem tudtam visszatartani a halk nyöszörgést, Jae pedig belemosolygott a csókba. Egyik kezem hátára rajzolt apró köröket, a másik pedig tarkóján játszadozott sötét hajával.

Elhajolt, de csak egy-két másodpercre, hogy áttérhessen nyakamra. Forró lehelete csiklandozta bőrömet. Az apró puszik egyre lassabban érkeztek, de közeledtek pólóm nyakához. Megállt kulcscsontomon, s nyelvével épp, hogy érintve csontomat fedő bőrömet, dobott bele a mélyvízbe, ahol nem kaptam rendesen levegőt, mégis elérte, hogy még többet akarjak.

Ujjaim rászorítottak tincseire, ahogy szívni kezdte bőrömet, nyomot hagyva maga után.
Felnyögtem. Alsó ajkamat beharapva próbáltam meggátolni a hasonló hangok létrejöttét, mégsem jártam határozott sikerrel. Jaebum visszatért a nyakamra, majd kaptam ajkaimra egy csókot, mielőtt mélyen a szemembe nézett volna.

- Ez... - kezdtem volna, de nem tudtam lihegésem és zavarom miatt egy értelmes mondatot összerakni.

- Nem kell semmit mondanod. - simított végig arcomon. - Szeretlek. - csillogó szemei rabul ejtették enyéimet, miközben ajkai közül kiszökött a nekem világot jelentő szó.

Kimondta. Oh, te jó ég, hát ő kimondta! Szeret!
Ha addig boldog voltam, el sem tudtam volna mondani, mit éreztem abban a pillanatban, mikor meghallottam azt a szót. Kipirult arccal néztük egymást, s ahogy idiótán elvigyorodtam, ő elnevetve magát simított végig még egyszer arcomon.

- Én is szeretlek!

...
;) halihó
kérlek írjátok le a véleményeteket erről a részről.
btw remélem a többségnek tetszett
és ne haragudjatok, amiért ritkán van update :c