A kosaras srác || 2jae

⒑

A folyosón ha jó számoltam összesen hatan tartózkodtunk. Ennek örültem, hiszen nem kellett leállnom beszélgetni senkivel, csak haladtam előre. Kicsit nehezen jutottam ki, mert mikor Hye megkérdezte hova megyek, reflexből rávágtam, hogy a büfébe. Közölte, hogy hülye vagyok, mert van egy rakat kajám, egyem azt. Kijavítottam magam, a mosdóba megyek. Furán nézett rám, de felállt, hogy kiférjek a szűk széksorból.

Tehát úton voltam a mosdó felé, ami végülis az öltöző volt. Jaebum már hamarabb kijött, tehát úgy voltam vele, hogy bemegyek. Max nem néz hülyének az a másik öt ember, amiért egyedül ácsorgok a férfi öltöző előtt.

Az ajtón belépve megéreztem a megszokott izzadtság szagot. Néha sajnáltam, hogy nem érződött sokáig a zuhanyzás utáni tusfürdő illata. Valljuk be, a kötelezőnél többet nem tartózkodtam bent, mégis ki nem állhattam.

Hihetetlen lett volna, ha nem történt volna velem valami. Csak ahogy szokott. Azonban erre nem gondoltam, mielőtt neki mentem a mellettem lévő szekrénynek. A vállam valami iszonyatosan lüktetett, s szinte azonnal leültem a mögöttem lévő padra.

- Jaj. - szólaltam meg egy kis fáziskéséssel, és utána egyből hallottam Jaebum nevetését, akit addig nem igazán vettem észre.

- Hihetetlen vagy! - szemei csillogtak, s egyik kezével hajába túrt, hogy eligazgassa előlük tincseit. Mellette a padon várt kinyitott táskája, melyben totális káosz uralkodott. Kereste a pólómat. Tehát nála van, de nem tudja, hogy hol.

- Ne nevess ki! - szóltam rá. Arcán mosolya csak még szélesedett, de azért kezeit maga elé emelve jelezte; eszében sincs. Akkor néztem meg jobban. Arcának elmondhatatlanul jól álltak a mosolygás apró, szinte észrevétlen ráncai. Izmos vállait láttatni engedte fekete atlétája, s biztos voltam benne, hogy a ha megfordulna, láthatnám a hátát is.

- Na mi az?

- Hm.

Kicsit félreértelmezhette a válasznak nem mondható dolgomat, mert egy sóhajtás kíséretében kijelentette, hogy mindjárt megtalálja a felsőmet. Csend volt. Néha behallatszott, hogy valakik beszélgetve elsétáltak az ajtó előtt, de nem jött be rajtunk kívül senki.

- Nincs nálam a tied. - vallottam be, megunva, hogy minden szó nélkül ücsörgök.

- Megtarthatod. - közölte, majd megfordulva szemembe nézett. - Csak hogy jobban aludj az illatommal. - oké, biztosan nem gondolta komolyan. Azt a kacsintást mellé meg főleg, elvégre én is fiú voltam és ő is.

- Ezt te sem hiszed el. - végszóra kihalászta a tiszta felsőmet táskájából. Felpattantam a padról, hogy elvehessem tőle, de olyan hirtelen termett előttem, hogy vissza is estem.

- De, eléggé elhiszem. - fejét aprón döntve oldalra hajolt hozzám közelebb, kitámasztva magát kezeivel vállaim mellett a falon. Láttam íriszeiben azt a csillogást, amit a mosdóban is, s ez egy kicsit megrémített. Szemöldökét felvonta, mikor eljutott tudatáig, hogy megnémultam, s elmosolyodva sóhajtott egyet.

Annyira meglepődtem. Annyira nem tudtam gondolkozni. Mintha megállt volna minden, s csak a szemei lettek volna előttem. Azok a gyönyörű szemei, melyen bámulásával magam leptem meg a legjobban. Mi a fenét csinálok?

- Mit a... - mikor visszatért hangom, a telefon idegesítő csörgése szakított félbe. Mintha Jaebum is észhez tért volna, kiegyenesedett, s mire kettőt pislogtam, már el is tűnt. Ott ültem, mint egy idióta, magam elé bámulva az ölembe dobott kedvenc pólómmal s az el nem hallgató telefonommal.

Kirángattam zsebemből, hogy a hívó fél neve elolvasása nélkül rányomhassak a zöld ikonra.

- Youngjae, hol vagy? - barátnőm hangja szólt bele, meglehetősen aggódva. - Már lassan húsz perce eltűntél.

...

Woow, túl gyorsan történnének a dolgok, de én szeretem elhúzni őket:(