- Youngjae! - hallottam Jaebum kétségbeesett hangját, s muszáj voltam félbehagyni a bőröndöm rendezgetését, hogy kiszaladva a szobából megláthassam a földön ülő barátomat.
- Igen? - néztem rá unottan, tekintve, hogy éppen körül-belül a semmi miatt zavart meg.
- Ramen nem engedi, hogy ráadjam a hámot. - mutatott a helyén fekvő állatra, aki éppen az igazak álmát aludva hagyott mindkettőnket figyelmen kívül.
- Sajnálom szegény kutyát, hogy ilyen az apja. - suttogtam magamnak, egy fájdalmas sóhajtás kíséretében, elindulva vissza a szobába, hogy végre befejezhessem a pakolást. Jaebum cuccát már két órája összerendeztük együtt, de a sajátommal valamiért meggyűlt a bajom.
- Hé! - kiáltott fel, de csak rámosolyogtam mielőtt behajtottam volna magam mögött az ajtót.
Talán a film volt a baj, amit azért indítottam, hogy legyen valami alapzaj, de magamat akadályozva mindig a levegőben maradt a kezem hajtogatás közben, vagy leültem az ágyra egy pár zoknival, de nem azt csináltam amit kellett volna.
- Hányra kell ott lennünk? - kiáltottam ki a nappaliba még fél óra sikeres szenvedés után, de Jaebum nem válaszolt.
Kezdtem kicsit unni az egész napos semmittevését. Hiába szerettem, ilyenkor már kicsit kiosztottam volna, hiszen olyan sok dologban tudott volna segíteni a fetrengés helyett. De ezt most szó nélkül hagytam, kellett neki egy kis idő, amíg feldolgozta, hogy nem csak a gimnáziumi, de már az egyetemi kosárcsapatban sincs benne.
- Jae. - elaludt. Komolyan mondom, a kezére gabalyodott kutyahám és Ramen társaságában csendes pihenőt tartott. A dühöm azonnal elszállt, ahogy hang nélkül csámcsogott párat, s a hasára fordult, egyik kezét kinyújtva maga elé.
A telefonom megcsörrent kezemben, én pedig riadtan rázkódtam meg, majdnem eldobva a készüléket. Hyeji nevét meglátva azonban vigyorogva húztam el a zöld ikont, majd a szobába indulva rácsaptam Jaebum fenekére, aki nyöszörögve fel is ébredt.
...
Namsan egy csodaszép város, Hyeji gyermekkori álma volt itt tölteni egy hetet, de a szülei keresete miatt ez eddig nem valósulhatott meg. Most pedig nem csak nyaralási céllal érkeztünk. Vagyis mi Jaebummal igen.
- Izgulok. - toporgott mellettünk Ilhoon, nadrágja zsebét gyűrögetve, melyben ott lapult egy kis dobozka. - Nem is. Inkább félek.
- Semmi okod rá. - fordultam felé. Mindkettőnk párja éppen a foglalást intézte; külön kértem rá Jae-t, hiszen sejtettem mi járhat Ilhoon fejében. - Mindennél jobban szeret téged, nem létezik, hogy nemet mondana.
Feszülten bólintott egyet, aztán mikor Hyeji kiabálni kezdett a recepcióssal, nagy léptekkel ment a pulthoz ő is.
Jaebum mosolyogva mellém lépett a szobánk kártyáját felmutatva és átkarolva a derekam nézett le rám.
- Ott mi történik? - biccentettem a pult felé, ahol Hyeji továbbra is mondta a magáét, közben az őt nyugtatni - inkább lefogni - próbáló Ilhoon kezeit rázva le vállairól.
- Az erkélyes szobát kiadták valaki másnak, mert hiba volt a foglalásuknál. - válaszolt, én pedig bólintottam de továbbra sem mozdulva egy tapodtat sem a helyszínről fontam karjaim én is Jae dereka köré, s néztük a műsort.
-
helloooo~
csak egy kis side story,
mert gondoltam miért ne;")
YOU ARE READING
A kosaras srác || 2jae
Teen Fiction❝ Csak szerettem nézni, ahogy pattogtatta azt a nyomorult labdát. Nem mikor Sungjae miatt kellett maradnom, vagy Hyeji ráncigált el magával, hanem mikor arra sétáltam haza a kis kitérőmmel és megálltam a kerítés előtt. S láttam, hogy örül nekem. ❞ ...
