Én élek! | Detroit: Become Human fanfiction

32. fejezet: Kihívás

Pontban, tíz óra nulla-nullakor megindult számos nagyobb amerikai városban az androidok tüntetése, felvonulva a nagyobb utcákon. Markus a város széléről kezdte, kellett egy kis idő, mire elérik a Woodward sugárutat. A menetelés alatt hangosan követelték kéréseiket, illetve páran nagy fémüstökön doboltak a csapat ritmusára. Markus elöl vezette a menetet, kezében a hologram-zászló lobogott, rajta a forradalom jelképével, egy fordított háromszögből kinyúló ököllel.

- MI CSAK SZABADOK AKARUNK LENNI! - kiáltotta hatalmas hanggal a vezér.

- SZABADOK LENNI! - visszhangozta az androidtömeg.

- EGYENLŐ JOGOKAT KÉRÜNK!

- EGYENLŐ JOGOKAT!

- EL AKARJUK TÖRÖLNI A RABSZOLGASÁGOT!

- ELTÖRÖLNI A RABSZOLGASÁGOT!

A hatalmas hangzavarra sok ember felébredt álmából és az ablakokon kitekintve nézték az akár több ezres főt számoló androidcsoport tüntetését. Páran még az utcára is kimerészkedtek, hogy közelebbről megnézzék az új forradalmat. A tömeg lassan levonult a Woodward sugárútra, ekkorra már egész szép számmal vették körbe őket emberek. Talán egy fél óra kellett, mire megjelentek az újságírók, illetve egy helikopter is elszállt felettük.

Hank pontban tízkor bekapcsolta a tévét és elkezdte váltogatni a csatornákat, de egyiken sem volt híradás, vagy valami hasonló. De nagyjából tíz-huszonötkor megszakították a legtöbb hírcsatornán az adást a rendkívüli hír miatt.

- Rendkívüli esemény történik Detroit utcáin, az elbukottnak hitt android forradalom újabb békés tüntetéssel éledt fel, de ezúttal nagyobb létszámot számlál a tüntető tömeg. Beérkezett hírek alapján velük egy-időben több nagyobb amerikai városban is megindultak a gépek, végigvonulva a városok nagyobb utcáin. Ezek közé tartozik Washington, New York, San Francisco, Miami, Las Vegas és Chicago. Ez már nem csak az androidok lázadásáról szól, ez már szervezett forradalom, nem csak Detroit problémája.

A hadnagy elképedve, mégis csodálattal nézte a képsorokat, a több ezernyi szabadság után küzdő androidot, akik az életüket kockáztatva harcolnak saját jogokért és elismerésért. Megértette Hank, hogy nem az androidok a rosszak, sőt, az embereknek kellene példát venni róluk, és ezt legjobban akkor ismerte fel, amikor Connor is deviánssá vált. Az android mindent kockáztatott, a saját életét is, csak azért, hogy kiszabadítsa és megvédje Nova-t. És persze nem utolsósorban Connor mindig gondolt Hank-re, nem akarta bajba keverni.

- Egy jó barátot leltem benned, Connor! - motyogta mosolyogva és ledőlt a kanapéra, kezében egy hideg sörrel.

Connor és Nova csatlakozott a megérkező tömeghez, kézen-fogva álltak be társaik mellé és teljes lelkesedéssel zengték visszhangként Markus szavait.

- NEM HÁBORÚT HIRDETÜNK! - kiáltotta ekkor a vezér, mire a tömeg felelt.

- NEM HÁBORÚT! - Nova és Connor tekintete találkozott, miközben magabiztosan ismételték.

- HANEM SZABADSÁGOT!

- SZABADSÁGOT!

Egy android lépett Connor és Nova párosához, átnyújtva nekik egy-egy fém tárgyat és egy nagy ütőt. A szónoklat ütemére, a többiekkel együtt ütötték a hangosan zengő hangszereket.

- ENGEDJÉK EL A MIEINKET!

- A MIEINKET!

A Woodward megsemmisítő táborból katonák szivárogtak ki, értetlenül állva, miközben a felső parancsra vártak, addig nem tehettek semmit. Az androidok nem tántorodtak meg, sorban felálltak a táborral szemben és úgy hangoztatták vágyaikat.

- MI CSAK SZABADSÁGOT KÉRÜNK NÉPÜNKNEK!

- SZABADSÁGOT NÉPÜNKNEK!

- ELISMERÉSRE VÁGYUNK!

- ELISMERÉSRE!

Még a katonák is megtorpantak, csak megbabonázva nézték a szabadságot kérő androidokat. Elkezdtek azon gondolkozni, miért irtanák ki őket, ha embernek nem akarnak ártani? Lassan leengedték fegyvereiket, majd visszavonultak a táborba, de attól még a bent raboskodókat nem eresztették. A tüntetők elhallgattak, figyelmesen várták a fejleményeket, még Nova és Connor is mozdulatlanul fülelt és szemlélt. Majd megjelent egy alak, elég magas volt, kezében fegyverrel, és Connor első pillantásra felismerte, mire stressz-szintje az egekbe szökött és támadó állásba feszengett. Nova észrevette társa zaklatottságát és bátorítóan megszorította kezét.

- Nyugi! - suttogta neki - Csak...nyugi.

Hiába a szavak, legbelül Nova-t is elfogta a jeges rémület és a menekülhetnék. Az androidok is megismerték "fajtársukat" és értetlenül pislogtak az idegenre, aki nem mozdult, csak állt szemben a csoporttal. Egy kis idő után közelebb lépett és semleges, nyugodt hangján megszólalt.

- Csak beszélni jöttem a vezéretekkel! - jelentette ki, mintha ez természetes lenne, de a pisztolyt még mindig nem tette el, kezében szorongatta.

- Ne menj Markus! - sziszegte neki North, aki éppen mellette állt és rosszindulattal méregette az androidot - Ő az, akiről beszéltél! Ő Conan!

Markus bólintott, de ennek ellenére is előrébb lépett, farkasszemet nézve a vele szemben állóval. Conan meg se mozdult, végigmérte az androidvezért.

- Tudom, hogy úgyis megölnél! Hazudsz nekem! De nem versz át! - ekkor még közelebb ment, mire a tüntetők meghökkentek, North pedig elhaló hangon suttogta Markus nevét - Ha itt sikerrel is jársz... ki állítja meg a többi városban dúló forradalmat? Így is-úgyis elbuksz! Ez már nem csak Detroitban zajlik: ez egész Amerikát érinti!

Conan ugyan elbizonytalanodott egy pillanatra, nem hátrált meg, sőt a pisztolyt felemelte és egyenesen Markus homlokára célzott. A többi android megrémülve hátrált egy lépést, miközben feszülten figyelték a fejleményeket.

- Ha te megsemmisülsz... semmivé lesz a forradalom. És a küldetésem az, hogy téged megsemmisítselek! - mondta rideg, ámde annál fenyegetőbb hangon.

- GYERE KI ELLENEM, SEGGFEJ! - kiáltott egy hang a tömegből, majd előlépett Nova, arcán gúnnyal és dühvel - Kihívlak! Egyezzünk meg! De dobd el azt a fegyvert, különben nagyban szarhatsz az együttműködésemre!

Connor próbált telepatikusan a lányhoz szólni, ezzel megakadályozva öngyilkosságát, de a másik nem válaszolt hívására, és a tömeg sem engedte előre, miután olyan erőszakosan kitolongott Nova.

- Legyen! - jelent meg egy halvány mosoly az arcán, majd eldobta a fegyvert olyan messzire, hogy talán az életben nem találják meg. Nova már készült is megközelíteni Conan-t, de ekkor Markus ragadta meg a csuklóját és bosszúsan szemébe nézett.

- Mit művelsz, Nova?! Ezzel megöleted magad! - sziszegte, de a lány kirántotta kezét és félvállról odavetette:

- Tudom, mit csinálok, és ezzel csak titeket mentlek! - majd továbbindult az ellenséges android felé.

Félrevonulva a kíváncsi fülek elől kettesben megálltak a szakadó hóban, és szúrós szemekkel végigmérve egymást kezdték egyezkedésüket. Nova indítványozott, nem kevés megvetéssel a hangjában.

- Egy az egy ellen! - kezdett bele a feltételek megkötésébe - Lő- és bármilyen fegyver nélkül, ha úgy tetszik, puszta kézzel verekszünk meg egymás ellen! Ha te győzöl, hajrá, akadályok nélkül megölheted az összes androidot, aki itt van, és lefújjuk a forradalmat! Ha viszont veszítesz... nos, soha többé nem jelenhetsz meg! Semmilyen más testtel, soha többé! Ha mégis megtörténik, megölöd magad! Világos?

- Eléggé nekem kedvezőek a feltételek - szólt diplomatikusan, és némi gúnnyal a hangjában - Mert ha vesztek is, nem biztos, hogy elnyeritek az emberek bizalmát, így sikertelen lesz a forradalom!

- Nem ismered az embereket! - vigyorodott el gúnyosan Nova - Akkor, beleegyezel? És semmi csalás, én se fogok csalni! Esküszöm az életemre!

A lány kinyújtotta kezét az android felé, mire Conan végigmérte a felé nyújtott kezet, majd megfogta és beleegyezésképpen megrázta.