Én élek! | Detroit: Become Human fanfiction

16. fejezet: A halál széléről

A helyzet kezdett feszült lenni, Nova a pisztollyal ejtette rabul Hanket, miközben Connor még mindig ide-oda hadonászott fegyverével. A hadnagy kezdte kényelmetlenül érezni magát és próbált egy jelet adni Nova felé.

- Hé, öhm... elengedné... - de nem tudta befejezni mondatát, mert az android még jobban a fejéhez tartotta a lőfegyvert és dühösen sziszegett.

- Még egy szó, és szétdurrantom a fejed! - majd hangosabban szólalt fel - Mindenki dobja el a fegyvereket és életben hagyom!

Perkins hol Connor-ra, hol Nova-ra tekintett, végül intett embereinek, akik mind eldobták a fegyvereiket, bár kelletlenül. Mikor ezzel végezte, Nova ellökte a férfit magától és a bejáratnál álló Connor-hoz rohant.

- Annyira hiányoztál! - suttogta az androidlány a másik fülébe, és mivel kezei össze voltak bilincselve hagyta, hogy Connor átölelje.

- Te is nekem! - mondta alig halhatóan a lány hajába fúrva fejét.

Hank félig meglepődve, félig meghatottan nézte a békés pillanatot. Mindent kinézett Connor-ból, csak azt nem, hogy eljön és életét kockáztatva megmenti Nova-t. A boldog pillanatot Perkins dühös hangja szakította félbe.

- Mi az anyám van már veletek? LŐJÉTEK LE ŐKET! - ekkor az emberek felvették földről fegyvereiket, de időközben Connor-ék kirontottak az ajtón a folyosóra.

- Nem fogunk kijutni élve! - torpant meg Connor, de Nova megfogta a kezét és biztatóan szemébe nézett.

- De igen, ha azon az úton megyünk, ahonnan bejutottam! - és elvezette a beugróba az ajtóhoz. Szerencséjükre az ajtót még mindig nem hozták rendbe, így kijutottak az építési területhez és elindultak a lifthez.

- Meg ne mozdulj, seggfej! - hallották az FBI-os pasas hangját és elkezdett lőni a két androidra.

A lövedékek eltalálták Nova lábát és az egyik feltépte a mellkasán a borítást, így látszódott mesterséges, kéken ragyogó szíve.

- NOVA! - kiáltott Connor a lány felé és átölelve próbálta védeni a golyóktól, miközben bevezette a liftbe. Szinte rátenyerelt a 0-ik szintre, a szerkezet pedig nehézkesen, de megindult.

- Nova, jól vagy? - kérdezte a férfi a másik androidra nézve. A lány látszólag szenvedett a sérülésektől és nehezen reagált a kérdésre.

- A... a.. mellkasom - dadogta, miközben néha felnyögött - Meg...megsérült... a.. bio...komp...komponensem...

Connor hamar megállapította, melyik az, és szerencséjére nem volt egy egyedi, különleges darab. De mégis hol szereznek időben olyan biokomponenst? Ekkor váratlanul a lány folytatta a beszédet.

- Jericho... van...láttam - mondta erőtlenül.

- Mi van ott? Mit láttál? - kérdezte egymás után a másik.

- Olyan... komp..onens - több ereje már alig volt, pillái le-lecsukódtak, de még pislákolt benne valami.

Connor gyorsan megvizsgálta Nova-t, miközben lefektette a lift padlójára. Sérült biokomponens, vészesen fogyó thirium. Deaktiválásig hátra lévő idő: 30:00 perc.

Ahogy kinyílt a liftajtó karjaiba kapta Nova-t és rohant vele a megváltást jelentő Jericho felé.

- Ugye tudod, hogyan kell innen Jericho-ba jutni? - mondta miközben az utcán rohant vele. A lány felnyitotta szemeit és alig észrevehetően bólintott.

- Á..át adom! - mondta elfojtott, kicsit változó hangszínű hangján és rácsatlakozott kezével Connor-ra. Az android érezte Nova szenvedését, ahogyan kétségbeesetten küzd az életéért és próbál minél kevesebb kék-vért felhasználni.

~¤~

- Be fog minket köpni! Ha nem is önszántából, erőszakkal kiszedik belőle! - háborodott fel North, miközben fel-alá járkált - Csak a gond volt vele! Amikor a dokkokhoz mentünk és amikor a toronyban voltunk!

- Ne feledd North! - vágott vissza Josh - Nélküle most mindannyian megsemmisülve feküdnénk a torony padlóján. És ha a kikötőben le is bukott, utána visszajött és segített nekünk! Mi lett volna, ha otthagy minket?

- Nem a "mi lett volná"-kon kellene beszélnünk, hanem a jelenről! - vágott közbe Markus idegesen. A két veszekedő android lehajtotta a fejét és elhalkult.

Csendben ültek a sötétben, mikor hirtelen trappolások támadtak a hajón és kétségbeesett kiáltozás.

- VALAKI! SEGÍTSEN! NOVA MEGSEBESÜLT! - hallották a zaklatott hangot.

Első kérdésük az volt, ki ez az alak, aki itt kiabál, második pedig ez volt: TÉNYLEG KIJUTOTT NOVA?

Markus a hang irányába rohant és megpillantott egy egyenruhás androidot, ruhája tiszta kék-vér volt és a karjaiban a sérült Nova-t tartotta.

- Gyorsan, hozzatok biokomponenseket! - kiáltott hátra Markus, miközben átvette Connor karjaiból a lányt.

Majdnem az összes maradékot odahordták és körberakták a földön fekvő android körül. Simon gyorsan letérdelt Nova mellé és alaposan megtanulmányozta a sérült biokomponenst.

- Biztos, hogy van maradékban, de nem hozták ide! - állapította meg, miközben végigfürkészte a földön fekvő komponenseket.

Vagy újabb öt android rohant a tartalékok felé és újabb adagot hoztak. A legutolsókat. Sehol sem volt a megfelelő biokomponens.

- Valahol nem vettem észre, vagy még mindig a tartalékok helyén van! - kezdett ideges lenni Simon és egyesével újraszkennelte a biokomponenseket. Negatív, nem volt köztük.

- Megvan! - rohant Markus feléjük, miközben kezében tartotta az android szívet. Simon szó nélkül átvette tőle és gyorsan kicserélte a sérülttel. Ezután feszült várakozás következett, Connor lehajtott fejjel térdelt a lány teste mellett.

Hirtelen az történt, amiben reménykedtek: Nova felpattintotta lehunyt szemeit és hirtelen mozdulattal felült. Zaklatottan kapkodta ide-oda fejét és LED-je vörösen pulzált.

- Connor? Hol vagy? - kérdezte kétségbeesetten, mire a férfi közelebb hajolt a lányhoz - CONNOR!

Boldogan nyakába ugrott a férfinak és örömében sírni kezdett. Connor támogatóan ölelte vissza, miközben mélyen ő is megkönnyebbült volt.

- Megijesztettél! - mondta Connor zaklatottan, mire Nova csak sírósan felnevetett.

- Bocsáss meg! - elhúzódott a férfitól és mélyen szemébe nézett.

Connor hirtelen tanácstalan lett, hiszen látva a lány tekintetét számára ismeretlen szándékok költöztek tudatába. Egyszerre volt benne feszültség, egyfajta stresszhelyzet, és megkönnyebbülés, békesség. Már tudta, miért mentette meg először Nova-t. Mert nem érezte igazságosnak, hogy megsemmisítik, hogy csak azért, mert saját magát védte, halálsorra ítéljék! Felnyitotta a szemeit és rájött, ő maga is lehetne több, mint csak egy gép, ami engedelmeskedően ugrál a parancsokra. És időközben szoros kapcsolat bontakozott ki közötte és Nova között, úgy érezte, ha a lány meghalna, neki sem lenne értelme tovább léteznie. Szerette a másik androidot, életében először valamit azért csinált, mert ő akarta.

Összeérintették egymás kezeit, mire a szokásos érzelem és emlékmegosztás következett. Connor még bátrabb lett, ahogyan felfedezte ugyanazokat az érzéseket Nova-ban, mint amik saját magában voltak. Közelebb húzódott a lányhoz, először csak mélyen egymás szemébe néztek, majd a köztük lévő tér megszűnt és ajkaik finoman összeértek. Ekkor újabb ismeretlen, mégis kellemes és izgató érzés futott végig Connor-on, lassan olyan helyzetbe állítva tudatát, ahonnan nem akart elszakadni. Kifejezetten tetszett neki, ennek hatására pedig még jobban csókolta Nova-t. Az összeköttetésen keresztül tudta, Nova is élvezi a csókot, így csak folytatta, míg úgy nem érezte, azért mégis abba kellene hagyniuk.

Elszakadva egymástól érdekes jelenséget vélt felfedezni Nova arcán, olyan volt, mintha elpirult volna, de persze ez fizikailag lehetetlen. Mégis, az androidokban benne volt ez a szimulálás, és ennek láttán Connor finoman végigsimította Nova arcát.