27. fejezet: Az új világ születése

85 12 6
                                    

A járat valóban szűk volt, alig fértek el benne, már szinte négykézláb másztak tovább a sötétben. Kétoldalt csövek futottak a földben, amik hirtelen megindultak lefele, ezzel egy-időben pedig a járat is egy létrába folytatódott. Nova megkapaszkodott a fokokon, és óvatosan indult meg a súlya alatt nyikorgó, rozsdás vaslétrán. Miután leért az aljára, leugrott a földre és ami a szeme elé tárult, elkápráztatta. Connor is követte a lányt, majd megpillantotta a kőből kirakott falakat és mennyezetet, ami olyan volt, mint egy boltív. A folyosó közepén kis patak csordogált, valószínűleg egy csatornában lehettek. A világítást lampionok adták, amiknek a vezetékei mind egy irányba futottak, talán egy közös áramforrás felé. Connor azonnal megindult a lámpásokat követve.

- Ezeket nemrég rakták fel, valószínűleg androidok tették! Gyere, kövessük! - majd gyors léptekkel egyre beljebb hatolt a csatornarendszerben. Nova felocsúdva bámulatából követte őt, miközben még mindig csodálattal tekintett ide-oda.

- Itt aztán nem találnak ránk az emberek! És ha mégis, hogyan akarnak támadást indítani azon a kis bejáraton keresztül? - mondta az elöl haladó Connor-nak.

- Ezt a csatornát elég könnyű megközelíteni, sokfelől vannak bejáratok! - lombozta le Nova lelkesedését az android - Az a szűk járat csak egy titkos bejáró volt, hogy nehogy észrevegyenek minket.

Nova felsóhajtott, utolérte az elég gyors androidot, majd gúnyosan jegyezte meg:

- Neked miért kellett most megszólalnod, "mindenttudok" uraság? - morogta csípősen, de a végén csak elmosolyodott, mire Connor is félmosolyra húzta a száját.

Lassan elértek egy elágazáshoz, ahol vagy előre, vagy jobbra lehetett menni, de mivel a lampionok jobbra vezettek, arra folytatták útjukat. A kis világítótestek egyre megsokszorozódtak, már nem egy oldalt, hanem mindkét falon lógtak lefele, ezzel is enyhítve az amúgy nyomasztó atmoszférán. Nova undorodva tekintett a mellettük lévő csatornavízre, ami ugyan kezdett elapadni, de még rendesen hagyott maga után undorító maradványokat.

- Kíváncsi vagyok, mi lehet ebben a gusztustalan lében! - morogta maga elé, de Connor túl komolyra vette, így letérdelve a csordogáló szennyvíz mellé belemártotta két ujját, majd a szájához emelte. Még mielőtt Nova felkészülhetett volna, az android egyszerűen belenyalt az ujján összegyűlt folyadékba, mire a lány sárga LED-del elfordította a fejét.

- Víz, állati maradványok, emberi ürü... - de mielőtt folytathatta volna, Nova rárivallt.

- Nem gondoltam komolyan! - szólt rá még mindig elfordított fejjel - Csak undorból mondtam, tudod, mint az emberek! Tudhatnád, hogy nekem másképp működik az AI-m! Amúgy is, ezután nem csókollak meg!

Igen, volt egy nagyon hasznos, egyben kellemetlen tulajdonsága, ami alapból tudata részét alkotta Nova-nak: undorérzet. Ezzel akarták a fejlesztők megakadályozni, hogy bemocskolja magát, így nem kellett sűrűn tisztítani. Persze, mint minden ilyen funkciót, ezt is könnyedén le lehetett volna kapcsolni, csakhogy Nova lezárta ezt a lehetőséget, miután deviánssá vált.

Connor letörölte a maradékot az ujjairól, majd a lány mögé sétált és hátulról átölelte. Nova még mindig nem fordult meg, de láthatólag megnyugodott. A férfi lassan elkezdte maga felé fordítani, majd szembe nézett vele, orruk majdnem összeért.

- Nem kell aggódnod! - mosolygott a még mindig a durcást játszó androidra - Te nem lehetsz beteg ezektől a dolgoktól! És a nyelvemről már rég lepergett a mocsok!

Nova végül megbékélt és adott egy lágy csókot Connor ajkaira, majd elszakadva egymástól tovább folytatták útjukat.

Elértek egy nagyobb helyiségbe, egy gyűjtőbe, ahova sok, kisebb csatorna futott be, belőlük csak csordogált a szennyvíz. A helyiség lampionokkal volt hangulatosra díszítve, itt-ott akadtak asztalok és székek, dobozok, sőt egy függönnyel elkerített rész is akadt. Androidok töltötték be a helyet, voltak, akik a fal tövében üldögéltek, mások az asztaloknál beszélgettek. Amikor beléptek, pár szempár rájuk szegeződött, de nem törődtek sokkal jobban a vendégekkel. Connor észrevette, hogy a legtöbb androidon már van piercing, hajuk különböző stílusokra volt vágva, és egyiken sem volt LED. Connor akaratlanul is a sapkája alá nyúlt a fénylő gyűrűhöz, melyet még nem volt alkalma eltávolítani. Nova-nak könnyebb volt, hiszen haja úgy volt oldalra fésülve, hogy soha nem látszódott a kis panel.

Én élek! | Detroit: Become Human fanfictionDonde viven las historias. Descúbrelo ahora