Én élek! | Detroit: Become Human fanfiction

31. fejezet: Kihalt utcák

Ugyan Connor még nem tudott a Zen-kertből kilépni, képes volt a valóságban is mozogni. Olyan volt ez, mintha egy köztes állapotban lenne, két oldalról érnék az ingerek és eközben kétfelé koncentrálna.

- Nem! - rázta meg a fejét a lány - Nem foglak megölni!

Hank eközben csak értetlenül kapkodta a fejét, majd lassan megközelítette a kanapén ülő Connor-t és letérdelve elé nézett a szemébe.

- Figyelj rám, oké? - szólította meg Connor-t - Le tudod győzni azt a Conan-t!

- Nem...én nem tudom! - ellenkezett kétségbeesetten az android és tenyerébe temette arcát - Ha megöl, átveszik felettem az irányítást! Ha nem öltök meg, én fogom Nova-t!

- Mi van? - képedt el a lány és leesett neki. Hiszen Connor-ban minden deviáns megbízik, Conan-t viszont nem ismerik. Ha átveszi felette az irányítást a CyberLife, azzal vége az android forradalomnak. Mérlegelve a döntési lehetőségeket könnyezni kezdett, majd Hank-kel félrevonulva mondta el döntését.

- Adjon egy pisztolyt! - mondta ki remegő hanggal a lány, megpróbálva visszatartani a sírást.

- Nem! Biztos van más... - próbált Hank idegesen ellenkezni, de Nova rákiáltott.

- Csak adjon egy kib@szott pisztolyt, hadnagy!

Conan végül megunta a várakozást, és elkezdte megközelíteni Connor-t. Kezében szorongatva a metszőollót cserkészte be, mint valami prédát, felrántotta a földről és gallérjánál foga nézett szemeibe.

- És most...vége!

- NEM! - kiáltott Connor és eltaszította magától az androidot. Az érzelmek és a félelem elkezdték uralni a cselekedeteit, szemében gyűlölet tükröződött.

Új erőt gyűjtve Connor Conan-nak rohant és a másik védekezését kicselezve a földre terítette. Egész testsúlyával a metszőollót tartó kézre térdelt, a másik lábával pedig a bal kezét szorította le. Conan látszólag meglepődött, de végül összeszedte magát és próbált kiszabadulni. Az RK900-as megpróbálta a lábait Connor nyaka köré kulcsolni és ezzel lefejteni saját magáról, de ellenfele ügyesen elhajolt a lábak elől és egészen közel hajolt Conan arcához, szinte már összeért az orruk.

- Soha nem fogom hagyni, hogy jobb legyél nálam! - sziszegte - Ugyan az elődöd vagyok... de én nem vagyok emiatt gyengébb!

Nova megszorította kezében a pisztolyt, amit Hank adott kényszerűségből. A hadnagy az asztalhoz ült, elfordítva fejét a készülő gyilkosságtól. A lány a fegyvert Connor homlokának szegezte, szája elé emelte a kezét és zokogni kezdett. A ravaszt már majdnem meghúzta, amikor is Connor kétségbeesetten felkiáltott.

- NE LŐJ LE! - majd kezét felemelve húzódott hátrébb.

- De... - zokogta Nova - Azt mondtad, ha megöl...

- Kérlek, csak adj erőt nekem! Felülkerekedek rajta! Mindjárt! - mondta Connor, miközben magabiztosan felült a kanapén és összehúzott szemekkel koncentrált.

Hank meglepődve kapta fel a fejét, majd felállva az asztaltól sétált a kanapéhoz és leült a koncentráló Connor mellé. Az android összerezzent, de megnyugodva hajtotta fejét a hadnagy vállára, miközben vele szemben Nova térdelt, kezét tenyerébe zárva.

Conan arcán bosszúság tükröződött, ahogyan próbált erős mozdulatokkal szabadulni. Persze ez nem sikerült, de attól még nem adta fel. Connor valamiért meghátrált, amikor látta a még mindig küzdő androidot szorítása alatt vonaglani, nem volt ereje megölni őt. Valamiért együtt érez vele, de persze nem tudná egykönnyen deviánssá alakítani.