Én élek! | Detroit: Become Human fanfiction

44. fejezet: Meglapulva

Conan és Hank Pavel után igyekeztek, kiderítette az android, hol tartózkodik most a vezér és arra vették az irányt. A hadnagy egy kapucnis pulcsit vett fel, hogy takarásban legyen az arca és próbált minél természetesebben viselkedni, de valahogy túl abszurd volt neki ez a helyzet. Úgy érezte, ő itt a kiszolgáltatott, mindenki mástól függ és ez zavarta. Néha félre-félrepillantott a mellette lépkedő Conan-ra és azon gondolkozott, hogyan vált ebből a lelketlen gépből empatikus lény.

- Miért változtál meg? - kérdezte hirtelen, amikor egyedül voltak - Azt hittem, te nem leszel deviáns.

- Nem tudom... - húzta el a szót Conan - A törvények megjelenésekor nem éreztem úgy, hogy irányítás alatt vagyok. Nem kaptam parancsokat, fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal. Így azt folytattam, amit eddig is csináltam: parancsokat követtem. Az FBI-nál ugyan magas-rangú vagyok, mindig megkapom a parancsokat... és ez biztonságérzetet ad.

Hank elgondolkozott, aztán megadta magának a legegyszerűbb választ: Conan nem lett egy empatikus lény. Parancsokat követ, de valahogy másképpen teszi ezt, talán ő is átvett egy-két emberi tulajdonságot, ki tudja?

Hamarosan megérkeztek arra a helyre, ahol Pavel tartózkodott. Fényes nappal volt, kempingasztalokból és padokból álló csoportosulás közepén foglalt helyet egy asztalon ülve. Körülötte a többi android áhítattal itták magukba minden szavát a vezérnek és hevesen bólogattak minden kérdésénél. Conan látta a tömeget és megrázva a fejét vonultak félre Hank-kel.

- Túl nagy a tömeg - motyogta magában, mire a hadnagy felhorkant.

- Nem mondod, Sherlock? - morogta szórakozottan - Talán akkor el kellene csalni, nemde?

Conan elgondolkozott a feltevésen és egy ötlettel a fejében fordult Hank-hez.

- Be a bokorba, én addig elcsalom! - szinte már parancsolta, úgy mondta, amit a férfi nem kis felháborodással jutalmazott.

- Vegyél vissza a pofádból! - azzal elindult az említett bokorhoz és meglapult a zöldben.

Az android óvatosan közelítette meg a csoportosulást, pisztolya a zsebében pihent. Próbált természetesen viselkedni, mintha csak odacsapódna a társasághoz, de Pavel hamar észrevette és örömmel fogadta az RK900-ast.

- Conan! Micsoda meglepetés! Végeztél már Connor-ral? - invitálta és intett egy szabad hely felé.

- Igen, Pavel! - bólintott mosolyogva Conan - Most lebilincselve van Hank mellett, várva a döntésedre.

- Nagyon helyes! - vigyorgott önelégülten a sebhelyes és büszkén jobbkeze felé biccentett - Nem véletlenül választottalak jobb kezemnek! Hűséges és áhítatos vagy! Ez tetszik benned!

Hank türelmetlenül várakozott a bozótosban, csendben figyelte a beszélgetést, ami elhallatszódott hozzá. Elfintorodva morgott fel, amikor meghallotta, milyen jelzőkkel illette Conan-t a vezér, el sem merte képzelni, mi mindent tett meg a sikerért. Talán ő segített elfogni az embereket? A hideg futkosott hátán, ahogyan a halálsikolyokra gondolt, azokra az ártatlan emberekre, akiket kivégeztek. Az alig ötéves kislányra, azt se tudta, mi miatt teszik ezt vele, vagy hogy kik, de meg kellett halnia.

Már csak ezért is kinyírja ezt a szemétládát, gondolta magában és összeszorított fogakkal kémlelt tovább. Ám hirtelen mozgolódás támadt mögötte és ijedten fordította hátra fejét, szemben találva magát Sabrina-val, Pavel szeretőjével. Hank visszafojtott lélegzettel figyelte az androidot, aki lassan megközelítette őt a bozótosban és letérdelt mellé, mutatóujját a szája elé helyezte.

- Most visszaviszel ezeknek az őrülteknek, igaz? - morogta a hadnagy reménytelenül, de a lány nem válaszolt.

- Hahó, nem tudsz beszélni, vagy mi a szar? - suttogta hangtalanul, de erre Sabrina már válaszolt.

- De... gyere vissza, ha nem akarod, hogy Conan és Connor is meghaljanak!

- Még mit nem! - felelte visszafojtott hangon Hank.

Sabrina megvonta a vállát és szó nélkül felállt a hadnagytól és Pavel-ék felé vette az utat. Hank érezte, ebből semmi jó nem fog kisülni, de attól még tartotta magát elhatározásától és nem bújt elő a bokorból.

Conan már éppen azon volt, hogy bizalmába férkőzzön Pavel-nak és félre tudja hívni, ám ahogy a lány kecses csípőmozgásával megközelítette őket, az AX700-as figyelme rá terelődött és mosolyogva fogadta.

- Ó, Sabrina! - mondta kedves, örömteli hangon - De jó, hogy csatlakoztál! Gyere, ülj az ölembe!

Az android készségesen Pavel ölébe ült, kényelmesen helyet foglalt rajta és közel bújt hozzá. Láthatatlanul, telepatikusan számolt be Hank megszökéséről a vezérnek, mire annak kicsit grimaszba rándult arca, de nem változtatott mosolygásán.

- Folytasd Conan, mit akarsz tőlem? - vigyorgott mindentudóan az RK900-asra.

- Félre szeretnélek hívni, beszélni veled Connor-ról! - felelt semleges hangon a férfi, mire a sebhelyes arcáról lefagyott a mosoly.

- És Hank-kel mi a helyzet? - folytatta kevésbé vidáman, Conan pedig sejteni kezdte a hangulatváltozást.

- Semmi... miért kérded? - azzal előrántotta fegyverét és fejbe lőtte Pavel-t, azaz csak lőtte volna, de az gyorsan elhajolt az érkező golyó elől, miközben Sabrina kiugorva öléből vetette magát Conan-ra.

- P!csába! - sziszegte Hank és futni kezdett egy véletlenszerű irányba.

- UTÁNA! - ordította önkívületében Pavel és vagy nyolc android indult meg a férfi után, aki korának és az elmaradt testmozgásnak köszönhetően nehézkesen boldogult a futással.

Conan visszatámadt a hirtelen agresszívvá vált Sabrina-nak, de a lány kitért előle és lendületből próbálta leteríteni az RK900-ast, de az csak könnyedén ellökte magától és a földre taszította. Onnantól Sabrina már nem kelt föl. Conan a pisztolyt a bepánikolt Pavel homloka felé szegezte, aki dühösen, ledermedve állt egy helyben és ökölbe szorított kézzel meredt a férfira.

- Semmi értelme, ha megölsz! - arcán őrült vigyor jelent meg kárörvendéssel fűszerezve - Hank ígyis-úgyis halott lesz!

- Beszéljük ezt meg! - szólalt meg Conan rideg hangon és felhúzta a fegyvert - Meghagyom az életed, cserébe elengeded Hank-et. Elég fair ajánlatnak vélem ezt, nem gondolod?

Pavel összeszorította fogait és félrepillantott Sabrina-ra, aki már fel is tápászkodott a földről, de az RK900-as észrevette ezt a mozdulatot és hezitálás nélkül meglőtte az androidot, aki élettelenül esett össze.

- SABRINA! - ordította elkeseredve a sebhelyes és térdre esett - Hogy ölhetted meg őt?

- Ketyeg az óra! - türelmetlenkedett Conan és közelebb lépett a másik androidhoz - Vagy talán úgy akarod végezni, mint Sabrina?

Elbizonytalanodott elhatározásában, először érezte úgy, hogy tehetetlen. Ott térdelt a földön, mellette szeretője feküdt, kék-vére szétfolyt a talajon, befestve az élénkzöld fűszálakat és a sötétbarna talajt. Sabrina szemei az ég felé meredtek, arca kifejezéstelen volt, mintha csak nyitott szemmel aludna. Összeszorította fogait és megadva magát nyögte ki döntését.

- Legyen! Meghagyom Hank életét! - fejét félrefordította, arcán düh, gyűlölet és bosszúvágy tükröződött.

- Helyes! - bólintott Conan és felsegítette a földről Pavel-t és összefogva karjait vezette a konténerek felé.

Eközben Hank-et utolérték mind a nyolcan, és két nagyobb android lefogta a hadnagy kezeit és visszahurcolták a bázis felé. A férfi reményvesztetten engedelmeskedett, magában csak azon gondolkozott, vajon tényleg baja esik-e Conan-nak és Connor-nak.