Én élek! | Detroit: Become Human fanfiction

25. fejezet: A forradalom folytatódik

Conan elbukta a küldetését, másodszorra is, és ez kezdte nagyon bántani. Bár új testet kapott, emlékei megmaradtak, ahogy Hank hidegvérrel szétlövi a fejét, és a lány... Nova. Érdeklődést váltott ki belőle, még soha nem találkozott hozzá hasonló androiddal. Amanda sem említette, hogy létezik egy ilyen fejlett modell.

Most, hogy az androidok elbuktak, már teljesítette küldetése egy részét, de a forradalom-kirobbantóak még éltek, és szabadlábon járkáltak. Az ő feladata volt, hogy az embereket segítve előkerítse őket, és a megsemmisítő táborba küldje.

Amanda hívta őt, így pislogott kettőt, mire a fejében lévő Zen-kertbe került, ahol gyönyörűen sütött a nap, és csicseregtek a madarak. A tó felszínén megcsillantak a nap sugarai és vidám játékot lejtettek. Conan-nak szép volt ez a hely, a legszebb, amit látott. Végül is, úgy programozták, hogy a dolgokat elemezhesse, és a szépérzékét a Zen-kertből merítette. A sima, hófehér járdán elsétált a rózsákat metsző Amanda-ig, majd mikor odaért, a nő megszólította.

- Conan! - nézett az androidra - Jó újra látni! Főleg azután, hogy megsemmisült az elődöd!

- Tudom, Amanda - hajtotta le fejét Conan, de azonnal fel is kapta - Nova kifogott rajtam, fejlettebb AI-je van, mint nekem. Miért nem volt eddig tudomásom erről az androidról?

A nő hallgatott, lemetszett egy vörös rózsát, beleszagolt, majd a törékeny virágot letéve válaszolt.

- Eddig nem volt része a küldetésednek - felelt egyszerűen Amanda - De most már igen! Addig nem tudod gondtalanul elkapni a deviánsokat, míg Connor és Nova lépten-nyomon beleavatkoznak a küldetésed sikerébe. Emiatt megváltoztatom az utasításaidat!

Letette a kerti eszközt, szembe fordult a magas androiddal és magabiztos tekintettel a szemébe nézett. Conan-ban némi meghunyászkodás látszódott, tisztelte Amanda-t, és ezt szerette a nő.

- Semmisítsd meg Connor-t és Nova-t!

- Úgy lesz, Amanda! - bólintott az android, mire a nő elengedett egy félmosolyt, és eltűnt a kerttel együtt a semmibe.

~¤~

Connor és Nova sehol sem volt biztonságban, intenzíven keresték a maradék androidokat, főleg a deviánsokat. Még az engedelmes androidokat is elfogták a katonák, teherautókba pakolták és elszállították őket. A forradalom megbukott, a kérdés már csak az volt, vajon újjáéled, vagy elsorvad mindörökre, és nem marad más, csak az idő. Hogy mikor bukkannak rájuk.

Hank szívesen felajánlotta volna a lakását búvóhelynek, de nem fogadhatták el, hiszen nem akarták bajba sodorni a hadnagyot. A férfi keserűen bólintott, és megszólalt.

- Akkor, hol fogtok lakni? - kérdezte a két androidra nézve, akik Hank háza előtt álltak, a nap már fényesen sütött.

- Sehol - válaszolt elhaló hangon Connor, majd megfogta Nova kezét és távozni készült - Viszlát Hank! Jó volt Önnel megismerkedni!

 - Viszlát, Connor! - sóhajtotta szomorúan a hadnagy, majd becsukta az ajtót és újra a kínzó emlékek törtek elő belőle. Connor már nincs neki, az android forradalom elbukott, így reménye újra elveszett az emberekben. Hogy lehetnek ilyen kegyetlenek, gondolta, a békésen tüntető androidokat táborokba küldeni, majd módszeresen megsemmisíteni. Leült az asztalhoz, elővette fia, Cole fényképét és azt kezdte nézni. Elővett egy jó erős Whisky-t is, ivott egy kortyot az üvegből és előszedte revolver-ét is. De nem nyúlt a fegyverhez, nem volt rá ereje. Így csak úgy döntött, felkel az asztaltól és elindul munkába. Mást amúgy sem tehet.

Nova félt. Mindentől, ha elhaladt mellettük egy autó, ijedten rezdült meg, félve attól, hogy elfogják őket. Connor érezte a lány zaklatottságát és bátorítóan karolta át derekát, de ezzel sem segített. Az óra ketyegett, csak idő kérdése volt, mikor kerülnek az egyik teherautóra, majd a megsemmisítőt táborba, hogy szétszedjék őket, darabokra, majd kidobják őket, mint a szemetet.

Az utcán sétálva megláttak egy csapat embert, kapucnijuk arcukba lógott, de Connor messziről leszkennelte őket. Deviánsok voltak, akik jól beolvadtak a környezetükbe, alig lehetett róluk megmondani, kik valójában. Még piercinget is lyukasztottak saját maguknak, de persze egy egyszerű arcszkennerrel lebuktathatják őket. A kulcs abban rejtőzött, ha nem találkoznak egy ilyennel. Connor átsétált az úton a másik oldalra, kézen fogva vezetve Nova-t, majd elkezdte megközelíteni a csapatot. Az androidok gyanakodva figyelték őket, de Connor deaktivált bőrű kezét felmutatva egy pillanat alatt jelezte szándékukat. A banda megkönnyebbülve közeledett a pároshoz, majd a találkozáskor megszólították őket.

- Nincs hol lennetek? - kérdezte az egyikük, haja punk-osra volt nyírva, szemöldökében egy piercing díszelgett. Connor bólintott.

- Mi tudunk egy helyet! - fogta halkabbra ezek szerint a csapat vezetője, mert a többiek csak hallgattak - Úgy hívják, az Új Jericho! Bár nem védi jelrendszer, nehéz odatalálni!

Kezét nyújtva készült átadni az információt, amit Connor el is fogadott. Pár másodperc múlva már tudta az utat új otthonuk felé, a többi android pedig készült továbbmenni. Nova még egy pillanatra megállította a vezérüket, egy kérdést feltéve neki.

- Markus ugye él? Ő a vezér, nem? - kérdezte reménykedve. A másik android csak bólintott, arcán egy mosoly jelent meg.

- Új forradalom készül! De most az egész kontinensen! Androidok járják be az országot, vagy észreveszik őket, vagy nem, és begyűjtik az ott élő deviánsokat. Már nagyon sokan vagyunk! Csatlakozzatok ti is!

Nova megkönnyebbülten és izgatottan bólintott, majd Connor-ra tekintett, aki ugyanazzal a határozottsággal nézett vissza rá, majd elindultak az említett hely felé. Újrakezdenek mindent, ha kell, újra bujkálnak, de a remény feléledt bennük, új célt adva ezzel nekik. Hátha most sikerrel járnak, szabadok lehetnek!

Hamarosan elértek egy szűkebb utcába, ahol nagyon ritkán jártak autók, és az utcácska ráadásul Detroit szélén volt, a kevésbé tehetős részen. Itt már óvatosabban közlekedtek, körülnéztek a mocskos sikátorokba és a romos házak között. Utuk egy meglehetősen érdekes helyre vezette őket, egy bárba, legalábbis az volt, mielőtt bezárták volna. Bár az ajtó elvileg zárva lett volna, könnyedén benyitottak, hisz a lakat fel volt törve. Beléptek a dohos, félhomályos helyiségbe, ahol Nova-t rögtön elfogta a rossz előérzet.

- Biztos, hogy jó helyen járunk? - kérdezte Connor-ra pillantva, aki módszeresen felmérte a helyiséget.

- Igen, a raktárba lesz egy elég szűk lyuk a falon, ami levezet a föld alá. Új Jericho tulajdonképpen egy föld alatt futó alagútrendszer, hogy ki és miért építette oda, senki sem tudja - válaszolt mindentudóan, mire Nova félmosolyra húzva száját sétált az androidhoz és hozzábújt.

- Miért van az, hogy te mindent tudsz? - motyogta szórakozottan, majd hátulról egy puszit adott az arcára, mire Connor megtorpant.

- Egy valamit azért én sem tudhatok! - pillantott a lányra, majd megfogta a derekánál és magához húzta úgy, hogy orruk majdnem összeért - A személyiségedet! Egyszerre vagy bátor, mégis ijedt, illedelmes, egyben szókimondó, nyugodt, de közben harcias.

Ajkuk között megszűnt a távolság és megcsókolták egymást. Kezük érdekesen most nem volt összecsatlakozva, így Connor számára még izgatóbb volt a csók, mert pontosan nem tudta, mit gondol most Nova.

Miután elváltak, szó nélkül bementek a raktárba, majd egy nagy fadobozt eltolva meglátták a tényleg elég szűk rést a falon. Olyan volt, mintha kalapáccsal verték volna be, és ez lehet így is volt. Izgatottan egymásra pillantottak, bólintottak és először Nova mászott be a résen, aztán Connor. Hogy azután pontosan mi jön, fogalmuk se volt.