Én élek! | Detroit: Become Human fanfiction

35. fejezet: Egy új ügy

Connor másnap kicsit rosszkedvűen ment be a munkahelyére, szótlan és tárgyilagos volt, mellőzte a közvetlenséget és mindenkivel önözött. Hank először megijedt, hogy újra a régi gép lett, de néha meglátta rajta, hogy az android egyszerűen csak őrlődik. Aznap nem kellett helyszínre menniük, csak aktákat kellett átnézni és néhány gyilkosságot kellett lezárni, ami nagyrészt egyszerű munka volt. Ebédszünetben a hadnagy félrehívta Connor-t, miközben megindultak a hamburgeres felé.

- Mondjad, mi bajod van! - tért rögtön a lényegre Hank, miközben kiléptek az épületből.

- Hogy érti ezt, hadnagy? - kérdezte Connor értetlenül - Teljesen jól érzem magam...

- Meg a nagy büdös francokat! - vágott közbe a férfi, miközben beült a vezető ülésre. Connor is így tett, az anyósülésre beszállva foglalt helyet a járműben.

- Látszik rajtad, hogy szarul vagy! - érvelt morogva Hank és beindította az autót - Nem szoktál ilyen lenni!

- Nem kell miattam aggódnia Hank! - mondta nyugodt hangon az android, belül érezte, nem akarja Hank-et a saját problémáival leterhelni.

- Connor, amióta ismerlek, mindig csak másokkal törődsz, saját épséged elé helyezed az életüket, és sokszor te is kihagytál engem a balhékból és csak rám gondoltál! - felelt Hank, szája sarkában egy apró mosoly jelent meg - Az lenne a legkisebb baj, ha elmondanád, mi bánt!

Egy ideig hallgattak, Connor nem felelt, magában gondolkodott. Időközben megérkeztek a szokásos hamburgereshez, a nap szikrázóan sütött és megcsillant a fehér hótakarón. Hank kiszállva a kocsiból kicsit összedörzsölte kezeit, lehelete meglátszódott a levegőben, ahogyan kifújva a levegőt melengette ujjait. Connor-nak ilyen problémái nem voltak, bár érzékelte, hogy nincsen csokiolvasztó meleg, cseppet sem zavarta. A hadnagy szokásosan megkapta napi ingyen kajaadagját, majd letelepedett az egyik pultnál, kezébe véve a méretes szendvicset állt neki ebédjének. Készségesen csatlakozott hozzá Connor, könyökével támaszkodva az állványra dőlt oldalra egy kicsit.

- Akkor... - mondta teli szájjal Hank - Mi az?

- Volt... - kezdett bele Connor kelletlenül, elővett egy érmét zsebéből és azt kezdte el babrálni - Egy rémálmom, nevezzük így. Abban azt láttam, ahogyan átveszik felettem az irányítást... azaz Amanda teszi ezt, és megöltem Nova-t, azután téged akartalak. Nem tudtam semmit sem tenni, azután visszatértem a valóságba. Azóta nem jár más a fejemben, mint az, hogy ez megtörténhet bármikor. Hiszen... nem esélytelen!

Hank elmélyülve hallgatta az android szavait, még a szendvicset is lassabban ette, összehúzott szemöldökkel emésztette a hallottakat. Egy ideig újra hallgatásba burkolóztak, a hadnagy befejezte a hamburgerét és a szemetet kidobva indult vissza a kocsihoz.

- Mindenki fél valamitől - kezdett bele Hank, miután az autóba ültek - Te ettől félsz. Mások mástól. De... - itt elhallgatott és gondolkozni kezdett - Sokszor csak mi képzeljük magunkba ezeket a félelmeket. Nem valósak, ez van veled is! Miért állítanának vissza, ha már törvények születtek az androidok jogairól?

- Jogos - bólintott Connor és megnyugodva dőlt hátra az ülésben.

~¤~

Következő nap Nova nyomozónak akart jelentkezni, de csak akart, mert kiderült, nem képezi a programja részét ezzel kapcsolatos ismeretek. Szerencsére Connor elintézte, hogy jelentkezzen egy extra-gyors kiképzőtanfolyamra, hiszen amit egyszer egy android lát vagy hall, azt soha nem felejti el. Első nap izgatottan készülődött a kezdéshez, miközben Connor csak szórakozottan nézte, mennyire fel van pörögve a lány.