Én élek! | Detroit: Become Human fanfiction

23. fejezet: Célkeresztben

Egy templomban ültek a túlélők, kevesen voltak és tanácstalanok. Connor Nova mellett üldögélt, a lány a másik vállára hajtotta fejét és elmélyülve gondolkozott. Kara, Alice és Luther szintúgy csöndben gubbasztott. Az androidok mind szótlanok voltak, a történtek nagy hatással voltak rájuk, a halálsikolyok még mindig kísértették emlékeiket, és arról gondolkoztak: lehet, hogy ők lesznek a következőek.

Markus lassan megközelítette Nova és Connor párosát, majd leült melléjük a padra.

- Az az android - kezdett bele a vezér Connor-ra tekintve - A hangja hasonlított rád, de mégis mélyebb volt. És láttam a tekintetét... olyan hideg tekintetet emberben sem láttam még, olyan kéken ragyogott a szeme!

- Nekem sincs ötletem, hogy ki ő, azon kívül, hogy Conan a neve - helyeselt a másik android - Még a neve is hasonlít az enyémre!

- Elmondásaitok alapján olyan, mintha az alteregód lenne! - horkant fel Nova - De amúgy kiről beszéltek? Milyen android?

- Amikor elmentem tőletek, őt követtem - felelt Connor - Köpenyes volt, és azonnal tudtam, hogy nem jó-szándékkal jött.

Csend telepedett rájuk, így Markus távozott tőlük és a többieket is végigkérdezgette.

A helyzet felmérte után döntött az androidvezér. Felállt egy magasabb helyre, letekintett népére, akik feléje fordulva, érdeklődve várták beszédét. Markus összeszedte gondolatait, és felkészült kimondani döntését, ami örökre meghatározhatja az androidok sorsát. Szabadok lesznek... vagy mindannyian megsemmisülnek.

~¤~

Békés tüntetés, elhaladva a megsemmisítő táborok előtt, ezzel nyomást gyakorolva az ott lévő katonákat. Megtámadni öngyilkosság lett volna a tábort, katonák őrizték, és amúgy is létszámfölényben voltak az emberek. Ezzel nem hogy megoldáshoz nem jutnának, de rosszabbra fordulna a helyzet. Az utcán vonulva, egy csapatként közelítették meg a tábort, miközben a katonák feltűnően nem álltak pozíciókba. Valami gyanús volt, valami készülődik, míg ők nem figyelnek.

- Barikádot fogunk építeni! - utasította Markus a többieket, miközben ő is besegített a folyamatba.

Alig húsz perc alatt összedobtak egy táborhelyet, körbevéve magukat padokkal, egy buszronccsal, autókkal és mindenféle az utcán talált nagyobb tárgyból. Türelmesen várták a fejleményeket, és szobroztak, hogy esetleg a civilek melléjük álljanak. A közvélemény volt fontos a számukra, hogy miként látják az emberek az androidokat.

- Gyanús a csönd! - mormogta maga elé Nova, miközben egy kuka aljában ült, mellette Connor támaszkodott állva a konténernek.

- Conan-ra várnak - szólalt meg a férfi, mire Nova meglepődve nézett rá.

- Még ezek után is bíznának egy androidban? Már rég kidobták volna! - de szavaiba vágott Connor, miközben egyenesen a lány szemébe nézett.

- Nem kell bízniuk benne! Elég, ha van megfelelő papírja a CyberLife-tól, ami megtiltja, hogy kárt tegyen benne ember, különben hatalmas összegeket kell kifizetniük.

Az android elmélázott ezen, végül egyetértően bólintott egyet és tovább bámulta a havas aszfaltot.

Nem volt hamis Connor felvetése, Conan egy épület tetejéről nézett alá a tüntető androidoknak. Szánalmasak, gondolta, egy ilyen nagy lehetőségekkel bíró iparág, mint az android gyártás, ezek miatt veszítene fontosságából. Pedig nem kevés jót hozott az embereknek! Ezekkel a gondolatokkal vette elő táskáját, amiben egy drága és kifinomult puska feküdt, arra várva, hogy darabjaiból összeszereljék. Automatikusan illesztette össze a darabokat, a fegyvert felállította a korlátnak, majd átnézve a nagy-látótávolságú szemlélőn célkeresztbe akarta venni Markus-t. Csakhogy az pont valahol fedezékben volt, Conan pedig összehúzta szemöldökeit és megigazította ruháját, majd célba vett egy másik androidot.

- Ha kell leszedem az összeset egyesével, hogy kicsalogassalak! - mormogta maga elé, majd meghúzta a ravaszt. A fegyver meglepően halkan sült el, bár nem volt néma, a kísérete mégsem volt egy hatalmas durranás. Az android tehetetlenül esett össze, a távcsövön keresztül látta, ahogyan páran felfigyelnek és lesokkolónak.

- Még semmi? - beszélt a levegőnek, de valójában a hangos szavak segítettek neki abban, hogy ki nem mondott feltevéseit kimondhassa, és ezzel levegye a terhet rendszeréről. Egyszóval koncentrált.

Újabb androidot vett célba, a fegyvert elsütve könyörtelenül kivégezve a még mit sem sejtő deviánst. Céllövölde, gondolta, minden leszedett android után jár pár százalék nyereség neki. Pont jó!

Connor-ékat váratlanul érte a semmiből jövő lövöldözés, az androidok lesokkolódva néztek ide-oda, de látszólag még a katonák se tudták, mi folyik itt. Markus egy helyben maradt, a fedezékbe húzódva, ahonnan nem találhatták el. Nova egyre inkább csak ide-oda forgatta fejét, LED-je vörösen izzott.

- Connor! - szólt kétségbeesetten - Mi ez? Conan?

- Igen! - felelt Connor komoran, és a lövések irányába nézett - Markus-t akarja, de egyesével lelő minket, mert nem látja.

Markus hallotta a beszédet, és bűntudata támadt. Csak azért halnak meg a többiek, mert ő félti az életét? Már készült volna előlépni, amikor egy kéz ragadta meg csuklóját. North értetlenül nézett a szemébe.

- Ne tedd! - szólalt meg félhangosan - Te vagy a mi felszabadítónk! Ha te meghalsz, veled hal minden!

Bólintott, de attól még nem teljesen vetette el az önfeláldozás lehetőségét. Végül is... legalább páran meneküljenek meg! A többi android időközben szintén fedezékbe húzódott, a lövöldözés pedig leállt.

Egy kis időre csak.

- Hamar felfedeztek - suttogta maga elé Conan és megigazította kabátját - Fegyverváltás.

Maga mögé lépett és a táskának kinyitotta a másik rekeszét. Abban egy még nagyobb szörnyeteg bújt, hangos és kegyetlen, egy gépfegyver, ami könnyedén felszakítja a vékonyabb fedezékeket. Tökéletes a teljes pánik kialakításához. Ezt is könnyedén összeszerelte, felállította a korláton, viszont ehhez már nem járt távcső. Látta az apró kis tábort, a néhol kikandikáló androidokat. Észrevett két alakot, ahogyan óvatosan átmászik a kukán, két android volt, és egyenesen felé tartottak, ahhoz az épülethez. Ha elég közel érnek, lő-távon kívül lesznek.

- Fenébe! - sziszegte, először valami bizonytalanságot mutatva, de ezeket könnyedén elnyomta magában. Semmiség ez, jobb modell, jobb reflexek, erősebb és ellenállóbb!

A gépfegyverrel célba vette a két alakot és tüzet nyitott. A fegyver visszarúgásai elsőre megtántorította az erős androidot, ennek hatására pedig célt tévesztett.

Connor és Nova ijedten húzódtak az épület tövébe. Úgy határozták, megpróbálják ketten megfékezni az androidot, addig is esélyt adva a többieknek. De azt nem gondolták, hogy egy gépfegyverrel nyit rájuk tüzet Conan, de még ettől sem torpantak meg. Szorosan az épület aljába húzódtak, végül megközelítették a háztömb tűzlépcsőit. Benyitva a szűk helyiségbe elkezdtek a tető felé futni, olyan gyorsan szedve a fokokat, ahogy csak tudták. Fentről ajtónyitódás hangja hallatszott, egy fegyver újratöltése, majd lövések hangja dördült el. A két android egyszerre ugrott a lépcső alá, mire Conan hangját hallották meg.

- Semmi értelme feljönnötök! - kiáltott le hűvös, de annál szigorúbb hangján - Ha fel is értek, könnyedén megsemmisítelek titeket!

- Úgy is, hogy ketten vagyunk? - vágott vissza Connor.

Erre az android már nem válaszolt, becsapta maga után az ajtót és visszatért dolgához. Nova és Connor elkezdtek tehát felfutni a lépcsőn, és felérve meglepve tapasztalták, hogy az ajtó nincs zárva. Conan nagyon magabiztos a dolgában, gondolta Connor, majd visszaemlékezett akkorra, amikor még nem volt deviáns. Ő maga is biztos volt céljaiban, a parancsok éltették, az adták meg létezésének okát. Nem volt olyan beleprogramozva, hogy kudarc. És belegondolt, Conan is ilyen, csak ő másképp, mintha kiölték volna belőle mindazt, ami bármit is emberivé tesz. Itt már nem arról volt szó, hogy a parancsok szerint tesz, Amanda-nak engedelmeskedik.

Ezek a létezésének elemei. CyberLife jó munkát végzett: megalkották a tökéletes engedelmes, erős, ellenálló, legfejlettebb AI-vel rendelkező gépet. Mert Conan nem volt más...

Csak egy gép.

És ezt jól tudta saját magáról.