Én élek! | Detroit: Become Human fanfiction

48. fejezet: Megtört lélek

Még négy órát feküdt a mérnökök szorgos keze alatt, próbálták megtalálni a vírus központját, majd biztonságosan eltávolítani. Eközben Connor felfüggesztett állapotban feküdt, nem mozdult, semmit sem érzékelt, mintha elaltatták volna. A szomszédos teremben nem voltak ilyen nyugodtak a körülmények, hiába az optimista meglátásnak, Nova egyre nehezebben rendeződött helyre. Nagyjából az 57%-a volt meg az adatoknak, amikor végleg megadta magát az android és teljesen leállította magát. Megpróbálták újraindítani, de valahányszor sikerült, elveszítettek több fontos információt is, de szerencsére nem olyanokat, amelyek hiányoztak volna a szoftver újraalkotásából.

A vírus neve kiderült SAV volt, ami egy rövidítés volt a Special Android Virus-ra, azaz a Speciális Android Vírus. Ez volt az első olyan program, ami az androidok rendszerébe jutva változtatásokat idézett elő viselkedésükben. Hamar meg is állapították, hogy sugárzással terjed, tehát a fertőzött androidok jeleket bocsátanak ki magukból, amit csak más androidok tudnak fogadni, és ezek által megkapják a vírus egyik másolatát.

SAV egy mesterséges intelligenciát telepített az androidok szoftverébe, ami érzelmi zsarolásokkal gyengítette az fertőzöttek ellenállását és így könnyedén átvette felettük az irányítást.

Hamar eltávolították a vírust Connor-ból, és ezek a vizsgálatok után megsemmisítették. Hogy ki írta a vírust, nem tudni, lehet magától jött létre, de a kezdetét a folyamatnak már nem tekinthették meg. Az volt a fontos, hogy készíthettek az információk alapján egy vírusirtó kódot, amelyet minden androidon lefuttatnak, ezáltal a SAV már többé nem tud elterjedni.

~¤~

Connor-t hazaengedték, Hank vitte haza autójával és dobta ki háza előtt. Nem beszéltek egymással, nem volt miről, Connor-nak amúgy sem volt kedve a bájcsevejhez. A házba belépve boldog, szép emlékek villantak fel emlékezetében és ezek csak még fojtogatóbbá tették a végtelen csendet és ürességet a házban. A férfi nem tehetett mást, leült a kanapéra és hátradőlve gondolkozott. Pár perc múlva a csengő szólalt meg, majd két, erőteljes kopogás. Connor értetlenül, egyben kedvtelenül nyitott ajtót, majd meglepődve látta, hogy Markus az, mellette North álldogált.

- Helló, Connor! - köszönt barátságosan Markus, majd North is elmormogott egy "szia" féleséget - Tudom, hogy most...nehéz. Emiatt jöttünk, hogy eltereljük a gondolataid.

- Miről? - Connor arcán mogorvaság tükröződött - Hogy Nova nagy valószínűséggel meghal? Tudod mióta dolgoznak rajta megállás nélkül, és így is alig van esélye, hogy mindent megmentsenek? Lassan 8 órája. 8 hosszú teljes órája!

- Értjük, de nem tehetsz róla! - nyugtatgatta meg barátját - Engedj be minket, és ha legalábbis nem tereljük el gondolataid, hagy segítsünk!

Connor lassan bólintott és beengedte a párost a házba. North először idegenkedett a helytől, majd szép lassan megnyílt és elkezdte a takaros kis lakást felfedezni. Eközben Markus és Connor letelepedtek a kanapéra, egymás mellé, és beszélgetésbe elegyedtek.

- Amber hogy viseli? - kérdezte Connor - Hank mondott valamit arról, hogy felhívta a lányt, de többet nem mesélt.

- Nem tudom - sóhajtott Markus őszintén - Én nem beszéltem vele, de ismerve őt, csoda lesz, ha nem esik mély depresszióba.

A másik erre bólintott és a marha érdekes szőnyeget kezdte vizslatni. Megállapította, hogy már 3 napja nem porszívóztak, ami kellemetlen, hiszen van egy roomba-juk, ami 4 óránként takarít. Majd utánajár...

- Mi...lesz, ha nem éli túl? - tette fel a kérdést Connor, hangja elcsuklott - Ha...meghal? Mi értelme lesz az életemnek? Ő...ő adott nekem mindent!

- Ne félj, rendbe fog jönni! - próbálta nyugtatgatni barátját Markus, de az csak megrázta fejét.

- Hazudsz! - mondta ingerülten - Tudod te is, hogy nem fog! És minden az én hibám! Én...én ezt...nem bírom!

Elárasztották fejét a gondolatok, milliónyi lehetőség arról, mi történt volna, ha Connor akkor nyugton marad. Itt ülne mellette, simogatná selymes haját és ez az egész csak rossz emlék lenne. De nem volt képes időben utazni, és nem volt mindenható isten, hogy visszahozza Nova-t a halál széléről. Túl sok volt ez neki, nem volt egy perc nyugta sem a gondolatai miatt. Csak egy megoldás lebegett szemei előtt.

Hogy megölje magát.

Tudta, hol a pisztolya. Lassan felállt a kanapéról, ráérősen, mire Markus szemével kezdte követni. Elsétált az szekrényig, aminek legfelső fiókjában ott pihent rendőrségi fegyvere. Felhúzta a pisztolyt, fejéhez tartotta, ujja a ravaszon pihent.

Sajnálom, Nova!

- CONNOR, NE! - ordított Markus és felpattant a kanapéról, de esélye sem volt. Az RK800-as csak keserédesen mosolygott, szeméből könnyek patakzottak.

Visszaidézte a sok boldog emléket. Az első csókot, a béke eljövetelét, a békés pillanatokat a házukban, a estébe nyúló tévézéseket és az összebújásokat a kanapén. Lágy, puha bőrének érintését, barna, ragyogó szemeinek fényét, vidám mosolyát, különleges gondolkodását, azt, hogy nem egy futószalagról szalajtott android volt, hogy különleges volt. Egy ritka égi fény, szeme fénye, életének értelme.

- CONNOR! BASZKI! - ordított hirtelen egy másik hang, de ez már North-é volt és rávetődve a férfira kapta ki kezéből a fegyvert, majd kivette a töltényeket.

- Connor, mit művelsz?! - nyújtotta kezét Connor-nak Markus, majd ezután North-ot is felsegítette - Miért?! Még nincsen minden veszve! Még túlélheti!

- Alig van esélye rá! - szeméből könnyek patakzottak - Nem megy!

- És mi lesz Hank-kel? Amber-rel? Itt hagyod őket? Vedd észre, mások is szeretnek téged! Jobban, mint gondolnád! Mit szólna ahhoz Hank, hogy fejbe lőtted magad? Mit tenne szerinted? Fájdalmat fogsz ezzel csak okozni neki! Nem teheted ezt vele!

Lassan bólintott és leült a kanapéra, amit tenni akart, azt rögtön meg is bánta. Még nagyobb bűntudat kezdte mardosni, de ennek már nem akart véget vetni. Legalábbis nem így.

- Senki...nem tudhat erről, világos? - tekintett a két másik androidra - És ti is felejtsétek el! Kérlek!

Az android pár bólintott és együttérzően tekintettek a megtört férfira. Még fél órát vele voltak, beszélgettek, és időközben megkínálta Connor vendégeit egy kis choffium-mal. Lelkére kötötték a férfinak, hogy semmivel se próbálkozzon meg, mire az megígérte, hogy nem is fog, így is bűntudata van. Ezután elbúcsúztak és a téli estébe elindultak hazafelé,míg Connor az ajtóból bámulta őket, mosolyogva látva, ahogyan Markus megfogja North kezét és lágy csókot lehel homlokára, aminek hatására a lány közelebb bújik az androidhoz.

~¤~

Egész este fent volt, egyedül nem akart aludni. Mindig Nova-val összebújva pihent, túl idegen lett volna az, ha nélküle fekszik az ágyba. Így a nappaliban kuporgott, váltva a tévécsatornák között, ruhái szanaszét dobva, csak egy bokszerban terült el a bútoron. Gondolatai teljesen másfelé jártak, mint a tévé, csak háttérzajnak kapcsolta be, mert nyomasztó volt a csend. Egyszer csak érkezett egy hívása, amit fejében fel is vett. Hank volt az, ami érthetetlen, hiszen hajnali négy volt és addig nem szokott fennmaradni a hadnagy.

- Jó estét, Hank! - üdvözölte Connor a férfit.

- Helló, Connor! - köszönt vissza a hadnagy - Fontos dolog miatt hívlak, remélem, ráérsz!

- Inkább Önnek kéne feltennem ezt a kérdést! Miért nem alszik?

- B@zmeg Connor, most mondanám! - morgott Hank, de ezen már csak mosolyogni tudott az android - Felhívott egy faszi. Nem tudom, ki a rákom volt, azt mondta, téged keres, rohadt sürgős, még így hajnali 4-kor is!

- Értem, mivel keresett engem? - kérdezte Connor érdeklődve és a tévét is kikapcsolta.

- Azt nem mondta, csak azt, hogy a CyberLife-tól van és be kellene menned. K×rva gyorsan.