Falkába zárva [Jungkook ff.]

2. rész - Dacos

Kevés dolgot tudtam volna megemlíteni, mi zavart Jungkookban, mégis volt egy képzeletbeli listám ezekről. Néha furcsán viselkedett, szinte már állatiasan. Sokszor lelépett egyetlen szó nélkül, majd felbukkanásakor semmi ésszerű magyarázattal nem tudott szolgálni, csupán, hogy „valamit el kellett intéznie”. Persze, nőként ilyenkor rögtön arra asszociáltam, hogy más csajjal van, ami érthető, ugyanis ebből eredt a másik zavaró tény. Jungkook, mielőtt össze jöttünk volna naponta cserélgette a „szex partnereit”, ha finoman szeretnék fogalmazni. Mit ne mondjak, baromi megalázó és idegesítő, hogy a városban nem tudunk úgy végigmenni, hogy ne találkozzunk egy ilyen csajjal. Arra is volt precedens, hogy a hely egyetlen pizzériájában randiztunk, amikor a pincérnő kicsit sem visszafogva magát bőszen ecsetelni kezdte a pár héttel azelőtt megejtett éjszakájuk történéseit. Kegyetlen megalázó volt.
Így már meg sem lepődtem, mikor szombat reggel egyedül ébredtem. Nyögve ültem fel a matracon, majd ujjaim közé fogtam a Kook által ott hagyott cetlit. „Délután jövök. Köszönöm az éjszakát. Jk”. Bosszúsan felsóhajtva gyűrtem össze a papirost, melynek szövege tökéletesen úgy hangzott, mint valami egy éjszakás kaland után ott hagyott köszönőlevél. Hosszú, barna hajamat lófarokba kötve keltem ki az ágyamból és settenkedtem le a konyhába. Anya még javában hortyogott, ahogyan Izzy is. Lévén, hogy szülőm éjjel dolgozott, ilyenkor hétvégente teljes egészében magamra vállaltam a húgom felügyeletét, valamint elvégeztem a házimunkát és megfőztem. Láttam anyán, mennyire megviselte apám lelépése és mennyire keményen igyekezett nekünk mindent megadni, ezért ez volt a legkevesebb, amit megtehettem a családunkért. Készítettem egy cappuccinót magamnak, aztán a hátsó kertbe kivonulva rágyújtottam, bele-bele kortyolva az italomba. A reggeli hűvös levegőre megborzongtam, de nem akartam bemenni felöltözni. Végig pásztázva az udvart a kerítés irányába sétáltam, kiszúrva a dróton lévő lyukat, ami idegesített. Az erdőből bármilyen vadállat bejöhet így, én pedig túlságosan féltettem Izzyt ahhoz, hogy ennyiben hagyjam. Leguggolva szemléltem a feltehetően róka csinálta nagy rést, miközben elhatároztam, ezt bizony meg kell javítanom. Sóhajtva keltem fel és indultam vissza a házhoz. Alig tettem meg pár lépést, amikor meghallottam az erdő felől, túlságosan is közelről jövő reccsenést és a tarkóm bizseregni kezdett, mintha valaki, vagy valami figyelne. Újabb reccsenés, mire lassan megfordultam. Őzre számítottam, vagy egy veszett rókára. Ehelyett ott áll tőlem alig két méterre egy hatalmas hófehér farkas. Méretéből és testfelépítéséből inkább tippeltem volna mutánsnak, mintsem egyszerű farkasnak. Minden idegszálammal a vadállatra koncentráltam, testem megfeszült, készen állva egy esetleges támadásra. Bár, azt olvastam, nem lett volna szabad, mégis szemeibe néztem, azokba az élénkkék íriszekbe. A farkas értelmesen tekintett vissza rám, mintha tanulmányozna, azt latolgatva, érdemes e megtámadnia, vagy sem. Olybá tűnt, a csontos seggem nem különösképp hozta lázba, ugyanis hátrálni kezdett, szemeit továbbra is rajtam tartva. A testtartása és enyhén lesunyt feje azt sugallta, megadja magát. Vagy csak szimplán megijedt. Újabb s újabb lépéseket tett hátra, ám hirtelen megállt, aztán a házunk irányába tekintett. Követve az állat pillantását néztem én is arra. Izzy ácsorgott a tornácon kispárnáját és cumisüvegét magához ölelve, álmosan pislogva.
- Noni. – kiáltotta kishúgom nekem enyhén duzzogva.
A farkas ismét előrébb sétált, míg én ösztönösen álltam útját, védelmezve kistestvéremet. Sokkal közelebb jött, mint percekkel azelőtt. Orra elérte a drótkerítést és beleszagolt a levegőbe. Felszegett állal vártam a támadást, noha, méretéből adódóan nyilvánvaló volt, hogy akár egyetlen harapással végezhetne velem. Viszont, mégsem féltem. Készen álltam arra, hogy megküzdjek ezzel a vadállattal, csakhogy Izzyt megóvhassam. Biztosra vettem, érezte rajtam az elszántságot és ezért hátra lépett, továbbra is engem figyelve. Miután végtelennek tűnő percekkel később eltűnt a fák közt, reszketegen engedtem ki addig bent tartott oxigénemet, majd a húgomhoz rohantam, elhajítva a bögrémet. Izzyt rögtön karjaimba vontam, szorosan ölelve.
- Vava. -  mondta az erdő felé mutogatva kicsiny ujjacskájával.
- Igen, vava. – helyeseltem és hagytam, hogy a kislány illata és hangja elűzze az iménti feszültségemet.

*&*&*&*

Az udvarunk megtelt gyermekekkel és felnőttekkel, Izzyt ünnepelve. Kishúgom vidáman kacarászott játszótéri pajtásaival  kipróbálva új játékait, melyeket ajándékba kapott. Jungkook egyenlőre sehol sem volt, ezzel ellentétben Tae és Jennie is tiszteletüket tették, sőt, még Tae apukája is eljött. A negyvenes évei közepét taposó férfi mosolyogva csevegett anyámmal, míg mi hárman félre húzódva leskelődtünk utánuk.
- Még a végén összeházasodnak és testvérek leszünk. – karolta át TaeHyung a nyakamat vidáman beszélve – Akkor, Izzy az én húgom is lenne és annyit ölelgethetném, amennyit akarnám. – áradozott.
- Na, az baszna be! – szólalt fel mögülünk a váratlanul betoppanó Jungkook – A kezed. – mordult Taera, célzatos pillantásokat lövellve felé.
A srác meghúzva magát kapta el nyakamból a kezét, majd arrébb is lépett tőlem. Kook elégedett morgást hallatott, aztán erős karjait a derekam köré fonva húzott közelebb és hajolt le egy csókért. Elhúzódtam tőle, hiszen a reggeli lelépéséért még mindig nehezteltem rá. Jungkook homloka ráncba szaladt, nem szerette, ha ellent mondanak neki és nem úgy történnek a dolgok, ahogyan ő tervezte.
- Most mi bajod? – kérdezte bosszúsan, árnyalatnyival mélyebb hangon.
- Legalább este szólhatnál, ha le kell lépned reggelre, hogy számítsak arra, egyedül ébredek. – feleltem.
Jungkook állkapcsa megfeszült, kihúzta magát és testtartása merev lett, akár egy robbanni készülő bomba. Ijesztően festhetett a többi ember számára, azonban tudta, hogy én nem ijedek meg tőle és nem is hagyom annyiban.
- Te most számonkérsz engem? – morogta összepréselt fogakkal.
- Nem számonkérlek, csupán elvárom azt, hogy megtisztelj annyival, szólj, amikor elmész. – szegtem fel állam dacolva vele.
- Noelnek igaza van. – vetette közbe halkan Tae.
- Te kussolsz! – emelte fel Jungkook a hangját gyilkos pillantással illetve a másik srácot.
- Ne beszélj így vele! – mordultam rá taszítva egyet mellkasán – Ki a szarnak képzeled te magad, hogy folyton lekezelően bánsz másokkal?
- Noel fejezd be. Elvárom, hogy tisztelj. – sziszegte immáron reszkető tagokkal.
- Majd akkor tisztellek, ha te is tisztelsz másokat. Oltári nagy seggfej tudsz lenni. – oktattam ki.
Jennie és TaeHyung szótlanul, kővé dermedve figyelték a rögtönzött veszekedésünket, míg Kook hirtelen el nem kapta a karomat, aztán elrángatott onnan, egész a házunk másik oldaláig, ahol senki sem látott. Olyan erővel szorította a kezem, azt hittem, eltöri, de hang nélkül tűrtem a kirohanását. Legalábbis, egyenlőre. Az általa kinézett helyen a falnak lökött, úgy, hogy nyekkentem. Veszélyt sugallva magasodott fölém. Biztosra vettem, meg akar felemlíteni, de ahhoz előbb kellett volna felkelnie.
- Ne beszélj így velem még egyszer mások előtt. Ezzel aláásod a tekintélyemet. – javasolta folytot dühvel.
- Te meg ne legyél gyökér másokkal és akkor lesz tekintélyed. – mondtam makacsul dacolva vele – Tae rendes fiú, te meg egy faszkalap vagy vele. Lehetnél kicsit normálisabb, különben... – haraptam el a mondatot.
- Különben? – ismételte felfelé görbülő ajkakkal.
- Különben, úgy alád rúgok, hogy hátralévő életedet nőként kell majd leélned. – fenyegetőztem.
Jungkook íriszeiben megjelent a gyönyörű ezüst szín, elárulva, hogy mérge alább hagyott, helyét más érzelem vette át. Közelebb húzódott, csípőjével az enyémnek dörgölőzve, karjait a fejem mellett megtámasztva, elzárva menekülési lehetőségeimet.
- Baromi szexi, amikor dacolsz velem. – jegyezte meg mély, búgó hangon.
- Az is szexi lesz, ha szájba verlek? – emeltem meg szemöldököm.
- Talán, még azt is annak találnám. Imádom, hogy ilyen vad vagy...ilyen megszelídíthetetlen. – dugta ki nyelvét, megnedvesítve alsó ajkát.
- Ne beszélj úgy rólam, mint valami betörhetetlen lóról. – ajánlottam újra fellobbanó dühvel.
- Eszem ágában sem volt bébi. – ingatta fejét széles mosollyal.
Szórakozott rajtam, ami mérhetetlenül felbőszített. Tenyeremet mellkasára helyezve taszítottam rajta egy nagyot, és öles léptekkel vissza indultam a zsúrra. Nem jutottam messze, mert Jungkook váratlanul átölelt hátulról, karjaival szorosan tartva. Arcát nyakamba fúrta, libabőrössé téve, mélyet szippantva illatomból. Testem enyhén elernyedt ölelésében, engedve, hogy elűzze a felgyülemlett feszültséget.
- Ne haragudj. – kezdte a békülést – De kérlek, ne beszélj így velem mások elött. Ha ketten vagyunk, nem bánom, de nyilvánosan ne.
Fejemmel felé fordultam, ezzel orrainkat össze érintve, amit megmosolygott. Tudta, hogy nyert ügye van.
- Oké, de akkor szállj le Taeról. – alkudoztam.
- Rendben. – vigyorgott immáron – Ha adsz egy csókot, békén hagyom.
- Ha adsz tíz dolcsit. – vontam vállat.
- Álnok kis szuka vagy te. – ingatta fejét nevetve.