Falkába zárva [Jungkook ff.]

17. rész - A múlt legsötétebb árnyai

Jungkook:

      Dühtől fújtatva indultam el a két lány felé, félre lökve az utamat álló embereket. Hozzájuk érve késlekedés nélkül markoltam meg Jennie tincseit, majd taszítottam a falhoz. A nőstény fogait vicsorítva szegte fel állát, harcra készen. Mellkasomból vad morgás tört fel, ujjaim ökölbe szorultak. A farkasom ugrásra készen várta az esetleges összecsapást, készen arra, hogy megvédje azt, ami az Övé.
- Kushadj! Mégis mi a szart művelsz Jennie? – kiabáltam.
- Csak a nyakát akartam megnézni Te elmebeteg! – kiáltott vissza a lány.
- Nem érdekel, mit akartál. Ne érj hozzá! – parancsoltam.
Jennie folytot mosollyal nyújtotta ki ujját és kezdte bökdösni vele a döbbenten pislogó Noel vállát.
- Hozzá értem. Most is... most is... és most is.
- Fejezd be! – vakkantottam oda neki.
Noel kezéből kivettem a piával teli poharat és óvatosan megfogva ujjait kivezettem a házból. Éreztem az illatán, hogy sokat ivott, ami miatt ideges lettem. Noel nem szokott alkoholt fogyasztani, pláne nem ennyit. Mindig kólát, vagy őszilét iszogatott a bulikban, mert szeretett tiszta fejjel gondolkodni.
     Az épület előtt ácsorogva rá emeltem pillantásom. Annyira törékenynek hatott, ahogyan karjaival fázósan átölelte törzsét, egyik lábáról a másikra nehezedve. Arca kipirult, zöld szemei csillogtak a sok alkoholtól. Haragudtam magamra, amiért képtelen voltam rendesen odafigyelni rá. Felsóhajtottam, ezzel nyugtatgatva magam.
- Megrémisztettelek? – kérdeztem tőle halkan, mire megcsóválta fejét.
- Megengedem, hogy megerőszakolj! – kurjantotta ünnepélyesen, égbe emelve kezeit.
- Hogy mi van?! – nevettem.
- Hát, lásd kivel van dolgod, feláldozom magam, hogy megkíméld a többi bulizó életét – magyarázta édesen.
- Kicsim, mennyit ittál? – fogtam tenyereimbe gyönyörű arcát.
- Ez beugratós kérdés? – szűkítette résnyire szemeit.
- Na jó, haza megyünk – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
Nem laktam messze YoonGi szüleinek nyaralójától, ezért gyalogosan mentünk a buliba, így vissza felé is sétálnunk kellett. Kibújtam fekete bőrdzsekimből, hogy ráadhassam Noelre, aki kivételesen szó nélkül, engedelmesen hagyta, hogy ráadjam a kabátot. Az övé nyilvánvalóan bent maradt, de semmi hangulatom nem volt visszamenni abba a hangzavarba. Ujjaimat az övéibe kulcsolva indultunk el lassan, a magas fatörzseket kerülgetve. A hold fényesen világított az égen, bár, sötétben is tökéletesen láttunk volna.
- Nem émelyegsz? – tudakoltam aggodalmasan.
- Ü-üm -  ingatta kobakját.
Tovább sétáltunk, hallgatva a talpunk alatt kellemesen ropogó havat. Szótlan volt, mégis megéreztem illata változását, ami elárulta vágyát. Hirtelen mozdult, szemmel követhetetlen gyorsasággal. Hátam nagyot puffant a legközelebbi fa törzsén, majd a következő másodpercben megízlelhettem hihetetlenül finom ajkait sajátomon. Csókja sürgető volt, sötét vággyal teli. Kezei utat találtak hajamba, gyengéden tépve tincseimet. Kívántam. Veszettül kívántam, mégsem voltam képes tovább menni. Akaratlanul is eszembe jutott hány csajt vittem oda és dugtam meg vadul, hajszolva az élvezetet. Könnyen kapható lányok voltak, tipikus fél órás kis ribancok, akiknek fogalmuk sincs, mi az a szerelem, mi az a hűség.
- Kicsim... – szakítottam meg a csókot, kissé eltolva magamtól.
Noel alsó párnáját beharapva nézett, élénkkék íriszeivel.
- Kívánlak – közölte egyszerűen.
Elmosolyodtam merészségén, hisz’ gyakorta pirult el nyíltabb megjegyzéseimtől. Ujjai finoman cirógatták nyakam ívét, jóleső morgást kicsalva belőlem.
- Én is kívánlak, de nem itt akarok szeretkezni veled, bébi. – simogattam tűzrózsás pofiját – Menjünk haza, és ha otthon még mindig lesz kedved hozzá, semmi akadálya.
- Sok lánnyal voltál itt? – kérdezte váratlanul.
Kegyetlen bűntudat marta bensőmet, eltüntetve az általa keltett melegséget, fájdalmas hidegre váltva. Gyűlöltem ezt az érzést. Nem válaszoltam. Nem akartam. Tekintetem levettem róla, lábnyomait fixírozva a hóban. Szégyelltem a pofámat és egyszeriben úgy gondoltam, azt sem érdemlem meg, hogy az enyém legyen, nemhogy rá nézhessek.
- Nagyon sok volt, ugye? – jött az újabb kérdés.
Szenvedve bólintottam, tüzetesen kerülve kutakodó pillantását. Sok volt. Rengeteg. Utáltam magam ezért, pláne úgy, hogy Neki én voltam az első.
- Engem nem kívánsz? – tudakolta halkan, mire szemeibe néztem.
- Dehogynem No. Persze, hogy kívánlak, de nem akarom, hogy olyan legyél, mint a többi.
- Megértelek – biccentett hátrébb lépve.
Tudtam, hogy megbántottam. Látszott rajta, mert bezárkózott. Karjait törzse köré fonta, úgy ácsorogva.
- Nem akartalak megbántani – mondtam halkan.
- Semmi baj – vont vállat hanyagul.

*&*&*&*

       Vasárnap délelőtt elérkezett az apokalipszis, ugyanis kiürült a hűtőm. Noellel ezért átkocsikáztunk a szomszédos nagyváros hipermarketébe, hogy nagy bevásárlást csináljunk. Bármihez lett volna kedvem, ha közben vele lehetek, így őszinte lelkesedéssel szerváltam egy bevásárlókocsit és mosolyogva sétáltam párom mellett, be az első sorba. Noel egy papírról nézte, miket kell venni, ezzel leegyszerűsítve a dolgot. Imádtam érte, hogy ennyire precíz. Homlokráncolva figyeltem, amint bele pakolja a kocsiba a lisztet, sót, cukrot, instant leveseket és olyan fűszereket, melyeknek a létezéséről sem tudtam, nemhogy a kicseszett nevüket. Római kömény. Mi a fasz? Miért, van másmilyen is? Fehér és fekete bors. Mi a szar? Nem mindegy, milyen színű? Már éreztem, hogy a fél életemet ott fogom hagyni, mert ennyi mindenre három havi fizetésem nem elég.
- Légyszíves hozz barna cukrot, én addig, keresek oregánót – kért bele merülve a papírjába.
- Mit hozzak? – kérdeztem hülyén, mire rám nézett.
- Barna cukrot.
- Szóval, barna papírban van – jegyeztem meg.
- Nem feltétlenül – ingatta buksiját.
- Mi? Tudod mit bébi? Akkor inkább nem teszek semmibe sem cukrot. Lemondok a kávéról, a teáról, de az hót’ ziher, hogy nem fogok barnás cukor után koslatni – háborogtam.
- A barna cukor a sütihez kell.
- Milyen sütihez? – értetlenkedtem – Süssön tortát a Notre Dame-i toronyőr menstruáló kurva anyja, de én biztos nem – szónokoltam.
- Jungkook – morogta gyilkos pillantással.
- Barna cukor? Erre lesz, ugye? Hozom is – adtam meg magam féltve az életemet.
Szemeim vadul cikáztak a polcokra helyezett árukon, a hülye cukor után kutatva. Már a közepén jártam a sornak, de sehol sem láttam. Visszaindultam Noelhez, ezúttal a másik oldal polcait vizslatva és bingó. Ott volt az a kibaszott hülyeség. Diadalittasan, vigyorogva sétáltam vissza a holmival barátnőmhöz, ám jó kedvem rögtön oda lett, meglátva, kivel beszélget. Közelebb érve hallottam, amint Noel azt kezdi magyarázni annak a platinaszőke ribancnak, mi a jó piskóta titka. Elhúztam számat, mert tuti, hogy Chloe azt sem tudja, hogyan néz ki egy sütő, nem hogy használni tudja. Merev izmokkal, összepréselt fogakkal álltam meg No mellett, a cukrot a kocsiba helyezve, majd zsebre dugtam kezeimet. Chloe szemei elégedetten siklottak végig rajtam, ami idegesített.
- Nahát, Jungkook – billentette félre fejét drámázva -  Mit keresel itt?
- A barátnőmmel vagyok – karoltam át célzatosan Noel derekát finoman, közelebb vonva magamhoz.
- Barátnőd van? Milyen cuki – mérte végig páromat is, enyhe fintorgással – Szóval, neki készül majd az a különleges fehércsokis brownie.
- Ezek szerint – morogtam.
- Honnan ismeritek egymást? – kérdezte Noel kíváncsian.
- Dugtunk párszor – felelte Chloe szemrebbenés nélkül – Jungkook ódákat zengett szex közben a csípőmozgásomról.
- Chloe szeret atletizálni. Bárkinek szét teszi a lábait – tettem hozzá.
- Áh – csettintett Noel – Te vagy az a típusú csaj, akinek már oviban is fasz volt a jele – oltotta be a szőkeséget, megnevettetve – Most már mindent értek. – bólintott.
- Semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy kihasználva a testi adottságaimat, élvezem az életet – szónokolt Chloe.
- Akkor, gondolom az Olimpián indulsz – vigyorgott No.
- Menjetek a picsába! – vágta földhöz a szöszi kosarát és elviharzott.
Noellel fejcsóválva néztünk utána. Örültem, hogy ilyen könnyedén vette a dolgot és más csajokkal ellentétben nem kezdett el hisztériázni, meg féltékenységi jelenetet rendezni.
- Szörnyű múltam egyik sötét árnya – bölcselkedtem.
- Hát, mit ne mondjak, tényleg kurva sötét volt – ráncolta homlokát.
- Büszke vagyok rád, amiért nem vágtad be a hisztit és nem kezdtél veszekedni. Köszönöm bébi – mosolyogtam rá.
- Ne vigyorogj, ha haza értünk szét verem a fejedet – morogta tovább indulva a sorok közt.