Falkába zárva [Jungkook ff.]

15. rész - Meggondolatlan (18+)

Noel:

        Izzy édesen adogatta ujjaim közé a következő színes, gumiból készült építőkockát, melyet a torony tetejére illesztettem. Csakis kishúgom tartotta bennem a lelket. Csupán miatta nem őrjöngtem és tomboltam, bár, ez talán még annál is rosszabb volt. Egy hete dolgozni sem jártam, minden időmet a kislánnyal töltöttem és a házimunkával. Amikor Izzy aludt elterelve fájdalmas gondolataimat takarítottam, főztem, mostam, port töröltem, kivasaltam minden szárítóról leszedett ruhát. Nem akartam TaeHyungra és az elvesztésére gondolni. Nyilvánvaló volt, hogy Ő boldog, hisz’ megtalálta a társát. Jennie próbált vigasztalni, de miután kikotyogta, hogy Tae éppen az Ő unokahúgában találta meg a társát, ignoráltam. Persze, nem Jenniere haragudtam, hanem akárhányszor láttam, azon kattogtam: vajon hasonlít e rá a lány? Vajon hasonló a habitusa?
          Noha, a Taeval való szakításom nem fájt annyira, mint amikor kiderült Jungkook piszkos kis titka, de két csalódás egymást követően túl sok volt nekem. Bezárkóztam a saját kis világomba Izzyvel és ez átmeneti megoldásnak megfelelt. Sikerült egész magas tornyot felépítenünk, mikor nehéz léptek zaját hallottam a lépcsőn felfelé tartani. Az illatból arra következtettem, Jungkook az. Pillanatokkal később az Alfa felbukkant, szelíd mosollyal ajkain.
- Szisztok Bébik! Hát Ti min dolgoztok ennyire? – ült le mellénk a szőnyegre.
- Bigyubigyubigyu – magyarázta Izzy.
Sajnos kistestvérem nem akaródzott érthetően beszélni, pár szót leszámítva, pedig, nagyon igyekeztem rábírni. Jungkook előzékenyen úgy tett, mintha értené mit mond neki és figyelmesen hallgatta.
- Azt a mindenit – ámult el a srác – Ez mind megtörtént veled?
Izzy ismét hadoválni kezdett, édesen gesztikulálva, kezecskéivel ide-oda mutogatva, fejét rázva, vagy éppen bólogatva. Kook vidáman vigyorgott rajta, úgy pislogva a kislányra, mintha csodát látna.
- És mi van Cocoval? Barátok vagytok még? Szót fogad? – faggatta.
- Vava – mutatott a kiscsaj a németjuhászra.
- Igen, látom, sokat nőtt. Szobatiszta, vagy be szokott kakilni?
- Popó.
- Igen a popójával kakil a vava – helyeselt az Alfa.
- Popó, popó, popó – illegette Izzy az említett testrészét nevetgélve.
Röhögve fogtam fejem testvérem mutatványán, amit fingom sincs, honnan és kitől tanult, de vicces volt, ahogyan csinálta.
- Ezt tőled látta, mi bébi? – cukkolt Jungkook kiérdemelve egy vállon csapást - Noni szokta itthon rázni a popóját? – érdeklődte Izzytől csibészes mosollyal.
- Igem – hazudott húgom serény bólogatások közepette.
- Kapjátok be a bokámat – duzzogtam.
- Haláli egy kiscsaj – jegyezte meg az Alfa, majd komoly arccal nézett rám – Napok óta nem láttalak. Baj van? Megbántottalak?
- Hosszú lenne elmagyarázni – húztam el számat.
- Bármit elmondhatsz nekem, ugye tudod? Megoldjuk – siklott tenyere kézfejemre.
- Ezt talán nem itt kellene megbeszélnünk – céloztam Izzyre.
El akartam mondani Jungkooknak mindent, ám rettegtem attól, hogy dühében farkassá válik és akaratlanul is, de kárt tesz Izzyben. Ráadásul, ott volt a lehetőség, hogy a kislány megijed tőle. Nem szerettem volna több titkot és hazugságot és őszintén szólva a gonosz kis énem vágyott arra, hogy fájdalmat okozhasson az Alfának, revánsot véve a múltban ellenem vétett hibáiért. Az meg már érdektelen volt, mi lesz Taeval.

*&*&*&*

      Az Alfa házába mentünk, miután anya hazaért. Jungkookon tisztán látszott a frusztráció, de nem kiabált, nem dühöngött. Egyenlőre. A kanapén ücsörögtem, figyelve, amint csípőjével a komódnak támaszkodva maga elé bambul. Fogalmam sem volt, miként kezdjek bele a vallomásba. Ezt nem lehetett szépen köríteni. Megköszörültem torkom, magamra vonzva figyelmét. Legbelül készen álltam arra, hogy harcoljak, ha esetlegesen elgurulna a gyógyszere és farkas formában nekem ugrana. Minden egyes rezdülését alaposan elemeztem, necces jelek után kutatva. Talán még vártam is az esetleges összecsapást. Lehet éppen egy kiadós kis küzdelemre lett volna szükségem, hogy levezethessem a bennem felgyülemlett feszültséget.
- Együtt voltam TaeHyunggal – böktem ki egy szuszra.
Jungkook állkapcsa megfeszült, fogai csikorogtak, bántva érzékeny fülemet. Nem beszélt, ezért folytattam.
- Nem fogok kibúvókat, vagy mentségeket keresni, mert nincsenek. Szükségem volt arra, hogy szeressenek és Ő szeretett. Érzelmeket akartam, igaziakat, ő pedig megadta.
- Lefeküdtél vele? – préselte ki magából a kérdést.
- Nem – ingattam fejem.
A srác megkönnyebbülten sóhajtott fel, vállait lejjebb eresztve ezáltal. Fejét hátra vetette, a plafont vizslatva.
- Meddig tartott?
- Körülbelül egy hónapig.
- Szeretted? – tekintett újra rám.
Bólintottam. Tisztán látható volt reszketése, jelezve: nagyon közel jár az átváltozáshoz. Ujjai ökölbe szorultak, izmai feszessé váltak.
- Hozzád ért bármikor is komolyabban?
- Tényleg ez a legnagyobb gondod? – emeltem meg szemöldökömet.
- Noel, válaszolj! – morogta.
- Nem, de le akartam vele feküdni – mondtam némi kegyetlenséggel.
- Miért Ő? Miért nem én? – kiabált.
- Mert te egy állat vagy – világosítottam fel.
- Állat? – visszhangozta.
- Ugyan Jungkook – nevettem gúnyosan – Mindketten tudjuk, milyen vagy. Nem kenyered a gyengédség. Jennie mesélt ezt- azt.
- Ilyennek gondolsz No? – halkult el, szemeiből mérhetetlen fájdalom áradt – Azt hiszed, egy állat vagyok, aki képes lenne neked fájdalmat okozni? Sosem lépném át a határaidat, sosem kényszerítenélek rá olyanra, amit nem akarsz. Ennyire nem bízol bennem?
Nem válaszoltam. Fejemet elfordítva kémleltem a ház berendezését, érkezésem óta sokadszorra. Léptei alatt ropogott a fa padló, ahogyan közeledett hozzám. Letérdelt a szőnyegre, tenyereit térdeimre simítva, nekem pedig rögtön a fellegekbe szökött pulzusom.
- No...bébi...
- Ne bébizz már – csattantam fel – Te magad mesélted, hogy az egy éjszakás ribancaidat hívtad így, mert képtelen voltál megjegyezni a nevüket. Vagy az enyémet is elfelejtetted? – kiabáltam.
- Tudom a nevedet – mondta bűntudatosan.
- Minő megtiszteltetés – fintorodtam el, aztán felpattantam arrébb lökve őt – Haza megyek, mára elegem lett belőled.
- Ne! – fogta meg csípőmet maradásra bírva, vissza kényszerítve a kanapéra – Ne menj el No. Maradj itt. Maradj velem, kérlek – könyörgött – Csak engedd, hogy jóvá tegyek mindent. Ne dacolj velem folyton, mert megőrülök tőle.
Fáradt sóhajt eresztettem, megadva magam az Alfa akaratának. Aprót bólintottam, mire térdeire állva befészkelődött combjaim közé. Arcát nyakamba fúrta, nedves csókokkal behintve bőrömet, felpezsdítve vérem. Képtelen voltam magyarázatot adni arra, miként képes egyetlen pillanat alatt elérni azt, hogy dühöm ellenére kívánjam, mégis megtörtént. Arcom kipirult, gyomrom izgatottan remegett, agyamból minden értelmes gondolat tova szállt. Egyetlen dologra tudtam koncentrálni: Jungkook kényeztető ajkaira és combomat simogató kezére. Félre billentettem fejem, még több felületet felkínálva így, amit ki is használt, egyre lejjebb haladva. Tenyerem karjára simult és körmeimet bele vájtam puha bőrébe, amikor szája elérte kulcscsontomat. Kábultan hagytam, hogy lehámozza rólam pólómat, birtokba véve melltartóból kivillanó részeimet. A finom csókok teljesen elvették az eszemet, olyan gondolatokat ébresztve bennem, amelyek egyáltalán nem voltak helyesek. Megrezzentem, mikor ujjait farmerom korcához vitte, kioldva gombomat, lassan lehúzva sliccemet. Nem kellett volna ennél is tovább mennünk, mégis önkéntelenül megemeltem fenekemet, hogy megszabadíthasson az anyagtól. Zihálva figyeltem, amint saját nadrágját is ignorálja, arrébb rúgva a padlón, majd leveszi fekete pólóját. Bepánikoltam, meglátva merevedését boxerje alatt. Jungkook visszahajolt hozzám, ezúttal ajkaimat megcélozva.
- Nem fogok veled lefeküdni – motyogtam szájába.
- Nem is kell – biccentette hátrébb fejét, szemeimbe nézve, – Kis lépésekben haladunk, rendben? – mosolygott szelíden.
Bólintottam. Az Alfa lágy cirógatásba kezdett ujjbegyeivel arcomon, megbizsergetve és felforrósítva bőrömet. Másik tenyere fenekemre vándorolt, kijjebb húzva a kanapén. Meglepődtem a kéjes nyögésen, melyet produkáltam, mikor ágyéka legérzékenyebb pontommal találkozott. Egyszeriben úgy éreztem, vérem helyén forró láva csordogál, feltüzelve bensőmet. Bár mindkettőnk fehérneműt viselt, hihetetlen élmény volt. Sosem csináltunk ilyet azelőtt. Ajkai ismét enyéimet becézgették és talán ez volt a legkedvesebb csókunk. Semmi vadság, semmi birtoklás, csupán szelíd szenvedély és ezernyi ki nem mondott ígéret. Óvatos volt és ez kegyetlenül tetszett. Imádtam a gondolatot, hogy a nagy tekintélyű, domináns Alfa megszelídült a közelségemtől és képessé vált a gyengédségre.
Türelmetlenül mozdítottam meg csípőmet, még többet követelve. Jungkook felmordult és apró ringásokkal mozgott felettem, kényeztetve mindkettőnket. Félénkségem tova tűnt, immáron tenyeremet derekára helyezve ösztönöztem erőteljesebb mozgásra. Kegyetlen vágy tombolt bennem és azt akartam, szabaduljon meg attól a kevéske anyagtól is, hagy érezhessem igazán. Ujjaim merészen kúsztak boxerje korcához, kissé lentebb tornázva az anyagot. Segítségemre sietett, meg nem szakítva csókunkat tolta le alsóját, azután bugyim pántjához nyúlva. Engedelmesen ismét felemelkedtem a kanapéról, kihúzva lábaimat a fekete csipkéből. Határozottan nyitotta szét combjaimat, elfoglalva iménti helyét. Hangosan nyögtem, megérezve selymes bőrét nőiességemnél. Ziháltam és azt hittem, felrobbanok a bennem felgyülemlett mérhetetlen vágytól. Jungkook férfiasságával simogatta nedves redőimet, miközben nyelve utat tört számba. Finoman hívta táncba ízlelőjével enyémet, ráérősen mozgatva nyelvét. Egyik kezem tarkójára siklott, biztosan tartva, míg csípőm ezzel ellentétben életre kelve ringott, könyörögve érintéseiért. Másik kezem derekán, körmeimmel karcolva puha bőrét. Teljesen elvette az eszemet, megőrjítve a féktelen vággyal. Ám, ezt sem tartottam elégnek belőle. Lábam törzsére tekeredett közelebb vonva Őt.
- Noel ne... – zihálta.
Nem értettem, mit akar, vagy éppenséggel, mit nem. Túlságosan lefoglalt, hogy minél közelebb férkőzzek hozzá. Lejjebb csúsztam a kanapén, majd felsikoltottam attól a leírhatatlan, földöntúli érzéstől. Az Alfa olyan vérlázítóan mordult fel, libabőröztem tőle. Hátam ívbe feszült, ahogyan ritmusosan mozgott, sóhajtásaim egyre hangosabbakká váltak.
- No... – nyögte szüntelen mozgások közt – No...
Ajkaimmal hallgattattam el, másik lábamat is törzsére helyezve. Az édes érzés, ha lehetséges még mámorítóbb lett, alhasamban csomó alakult ki, arra várva, hogy kioldják. Veszettül közel jártam az orgazmushoz, amit minél inkább át akartam élni.
- No... – mormogta a számba, de nem figyeltem – Kicsim... benned vagyok...
Képtelen voltam felfogni, mit mond, azt az átkozott gyönyört akartam, így makacsul megharaptam alsó ajkát, hogy végre befogja.
- Bébi, benned vagyok... – lihegte – Szeretkezünk Kicsim...
Mondatától lefagytam. Körmeimet vállába mélyesztve késztettem megállásra, amit rögtön meg is tett. Pillantásom izzadt arcáról lejjebb vándorolt, le mellkasán, egészen oda, ahol kapcsolódtunk. Hevességem ostobaságot szült, ami megrémisztett. Furcsálltam, hogy nem éreztem fájdalmat, sem kellemetlenséget. Csak Őt. Szívem ezerrel dübörgött, mellkasom gyorsan járt fel s le, kapkodó légvételeimtől.
- Oh, baszki – nyögtem.
- Fáj? – kérdezte aggódva.
Megingattam fejem. Milliószor elátkoztam magam mentálisan hülyeségemért. Nem így terveztem az elsőt. Nem ilyen lelkiállapotban és bizonytalanságban. Reális énem mégis azt mondogatta: ez így volt helyes. Vele. Ott és akkor.