Falkába zárva [Jungkook ff.]

14. rész - Nagyon-nagyon rossz

Noel:

         Nagyot nyújtóztam a kanapén, mely ezerszer kényelmesebbnek tűnt, mint az otthoni ágyam. Orrnyílásaimba bekúszott az ínycsiklandó étel illata, mire felültem. Takaróm csípőmig csúszott, láttatva kék pizsama pólómat, amit fehér csillagok díszítettek. A kanapé melletti kis asztalkán ott díszelgett a tálca, jól megpakolva étellel. Pirítós, baconos-sajtos rántotta, egy szelet csoki és egy bögre kávé. Elmosolyodtam az Alfa figyelmességére és megszerettem volna köszönni neki, ám sehol sem láttam. Füleimet hegyezve hallottam az odakintről jövő tompa puffanásokat, így érdeklődve tápászkodtam fel, elindulva a hátsó ajtó felé. Kinyitottam azt, megborzongva a kinti hidegtől, összefonva magam előtt karjaimat. Orromat rögtön megcsapta az erős fűszeres, férfias illat csábító keveréke. Még pár hete megkérdeztem Jennietől, mi a franc ez és miért érzem néha jobban, olykor pedig kevésbé. A lány elmagyarázta, hogy a hím farkasok ezt a jellegzetes illatot árasztják magukból, ha szexuális vágyat éreznek. Ugyanúgy, mint ahogyan a nőstényeknek is megvan a maguk jellegzetes illata.
      Jungkook egy szál farmerben bőszen püfölte a boxzsákot, olyan hevességgel, azt hittem, leszakad. Izmai megfeszültek minden egyes mozdulatánál, ami elképesztő látvánnyal szolgált.
- Menj be No, meg fogsz fázni – morogta rám sem nézve.
Szemöldökömet ráncoltam viselkedésén. Összezavart és kezdett úgy tűnni, valami rosszat tettem.
- Dühös vagy rám? – kérdeztem halkan.
Az Alfa abba hagyta a zsák kivégzését, majd fejét lehorgasztva lélegzett mélyeket, mintha ezzel próbálná lenyugtatni fáradt idegeit.
- Csak menj be, oké? – beszélt csendesen.
- Megbántottalak valamivel? – faggattam kitartóan, ellent mondva kérésének.
Kook hirtelen felkapta fejét, mire döbbenetemben hátráltam egy lépést. Íriszei olyan intenzív ezüstök voltak, hogy szabályosan világítottak. Fogait összepréselve járatta tekintetét rajtam, minden egyes milliméterét megfigyelve testemnek, én pedig igyekeztem figyelmen hagyni a nyilvánvalót, hogy bőröm égni kezd ott, ahol szemei fixíroznak. Lélegzetvételei fokozatosan lihegésekké váltak, ahogyan egyenesen a szemembe nézett. Libabőröztem és gyomrom remegett a frusztrációtól.
- Azt hittem, könnyebb lesz – jegyezte meg.
- Micsoda? – érdeklődtem zavartan.
- A közeledben lenni. De nem az – beszélt kimérten.
- Elmenjek? – intettem a hátam mögé – Ha zavarlak, jobb ha elmegyek.
- Épp ez az Noel, hogy nem zavarsz.
- Mi?! Esküszöm, nem értelek – ingattam fejem.
- Érezni akarlak No! Megérinteni, megcsókolni, megízlelni – ejtette ki sötét vágyakozással a szavakat.
Vérem az arcomba tódult, szívem úgy dübörgött, majd’ kiszakadt bordáim közül, gyomrom izgatottan remegett. Tagadhatatlanul hatással volt rám és ez ellen tehetetlen voltam. Ajkam beharapva agyaltam egy olyan megoldáson, amellyel nem árulom el Taet, mégis megnyugtatom Jungkookot. Ezzel ellentétben, egy halk, ámde tiszta hang azt ismételgette: Jungkook az én társam. Jungkook az, akihez valójában tartozok.
- Van kedved futni? – kérdeztem aztán.
- Futni? – visszhangozta furcsállva.

*&*&*&*

    Vidám mosollyal öleltem át Izzyt, mélyen belélegezve édes illatát. Kegyetlenül hiányoztak anyáék. A két nap alatt Tae nem keresett, ami miatt haragudtam rá, de mivel a családjával volt, könnyedén elnyerte volna a bocsánatomat. Végig az Alfánál voltam és meglepő módon a napi háromszori futás elvette a kedvét attól, hogy rám másszon. Kihasználva a hó nyújtotta szórakozási lehetőségeket hógolyóztunk és szánkóztunk. Jól éreztem magam a társaságában, ám öt percenkként TaeHyung foglalta le gondolataimat.
     Kishúgommal a szobájába vonultunk, játszani. Öröm volt nézni, ahogyan Cocoval labdáznak. Izzy eldobta a gumi gömböt, majd hangosan kacagott, amikor a németjuhász vissza hozta neki. Coco mellesleg egy négy lábon járó szerencsétlenség. Körülbelül minden második percben felbukott valamiben, vagy lefejelt valamit. Kis kottyos volt, de éppen így szerettük. A lasztizást megunva rajzolgatni kezdtünk. Izzy az ölemben csücsült a földön, zsírkrétáival firkálva. Legalábbis, nekem annak tűnt, mígnem tündéri hangján magyarázni kezdte, mit ábrázol műve. Imádtam nézni ártatlan kis pofiját, hatalmas boci szemeit, melyeket hosszú, sűrű szempillák kereteztek. Sok korombéli lányt idegesített volna örökös zsongásával, de engem nem. A kishúgom volt a mindenem és bármit megtettem volna azért, hogy boldognak lássam és megóvjam. Farkasként erre még nagyobb lehetőségem volt, hiszen sokkal erősebb és terhelhetőbb voltam, mint az egyszerű, átlagos emberek. Nem csupán azért mentem éjszakai őrjáratra, hogy a város lakosságát védjem. Minden az erdőben töltött éjjelen az lebegett a szemem előtt, hogy nem engedhetek be semmi veszélyeset, mert abból Izzynek esetlegesen baja lehet. El akartam kapni a fehér farkast is, nehogy a húgom legyen a következő célpont. Úgy akartam élni, hogy ha Izzy nagyobb lesz, büszke legyen a nővérére. Olyan testvér akartam lenni, akire felnézhet és egy cseppet hősként tekinthet rá.
- Jaj de gyönyörű! – dicsértem újabb rajzát, amit citromsárga krétával készített – Mi ez Izzy? Mit rajzoltál?
- Vava – mondta bólogatva a papírra mutatva kicsiny ujjacskájával.
- Csodálatos – ámuldoztam látványosan – Cocot rajzoltad le?
- Nem. Te vava – bökte meg arcomat.
- Ez én vagyok? – mosolyodtam el – Hát nagyon szép vava vagyok, ugye?
Izzy bólintott. Igaz, sosem sikerült valódi farkas formát öltenem, de a gyermeki megérzés határtalan. Talán, egyszer valóban sikerülni fog, bár, erősen reméltem, nem citromsárga bundám lesz.

*&*&*&*

     Éreztem. Fogalmam sincs, hogyan, vagy miért, de éreztem, hogy valami rossz fog történni. Nagyon-nagyon rossz. A bennem rejlő farkas idegesen zsongott, feszessé téve izmaimat. Amikor felhívott, tökéletesen hallottam a hangján, valami nem stimmel vele. A lépcsőn ücsörögve vártam rá, talpaimmal mintákat rajzolgatva a friss hóba. A hideg szellőre még jobban fejemre húztam sapkámat, elrejtve fázós füleimet. A Volvo felgördült a betonra, oda vonzva figyelmemet. Tudta, hogy nézem, mégsem tekintett rám. Fejét lehajtva állította le a motort és csigalassúsággal szállt ki, nagy robajjal becsapva a kocsiajtót. Nagyokat, mélyeket lélegzett, én pedig automatikusan leutánoztam cselekedetét. Gyomrom idegesen ugrált, a hányás szélére sodorva. Közelebb sétált, alig egy méterre lecövekelve tőlem. Kitartóan bámulta cipői orrát, ami rosszul esett. Azt akartam, hogy rám nézzen és elmondja, mi a franc van.
- Mi a baj Tae? – szakítottam meg a csendet.
- Noel...én...sajnálom – dadogta megtörten.
- Mit sajnálsz? – értetlenkedtem – Tae! Nézz már rám a kurva Istenit! – kiáltottam rá.
- Egyszerűen csak megtörtént. Én nem akartam. Nem akarom... de a farkas...
Ziháltam szavaitól, fejemet rázva. Tudtam, mit akar mondani, viszont, nem hittem el. Nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhetett, hogy így alakult és most minden véget ér a kibaszott farkas miatt. Az Ő farkasa miatt. Készen álltam szembe szegülni a falkával, az Alfával. Miatta, miattunk. Erre felrúg mindent az elbaszott ösztönei miatt.
- Nézz rám Tae! – könyörögtem remegő hanggal.
Végtelennek tűnő pillanat volt, míg megtette, amire kértem. Felnyüszítettem. Nem úgy nézett rám, mint azelőtt. Az a mérhetetlen szerelem eltűnt, átadva helyét a bűntudatnak és sajnálatnak.
- Megtaláltad? – ziháltam – Megtaláltad a társad?
Bólintott, teljesen összetörve ezzel.
- Nem én akartam így No. Annyira sajnálom. Nem akarlak elveszíteni. – csordultak ki könnyei.
- Menj el!
- No. – kérlelt.
- Takarodj innen!! – sikoltottam.