Falkába zárva [Jungkook ff.]

40. rész - Kegyetlen játékok 2/2

Noel:

Sörszagúan, mínusz életkedvvel léptem ki a bár hátsó ajtaján, Nills mögött. Megvártam, míg bezárja a biztonsági rácsot, majd intve neki haza indultam. Jól esett a késő esti friss levegő, melyből nagyokat vittem be tüdőmbe. Egy pillanatra megtorpantam, hogy rágyújthassak és folytattam a komótos sétám hazafelé. Vagyis hát csak feltételes módban, ugyanis a tőlem alig centikre falhoz csapódó, ripityára törő sörösüveg meggátolt ebben. Oldalra néztem, a gunyorosan vigyorgó, motorjának támaszkodó Jungkookra. Tutira vettem, én voltam a célpont, csak túl részeg volt helyesen célozni. Felsóhajtottam és tovább sétáltam. El akartam tűnni a közeléből minél előbb. Sajnos a következő üveg betalált, egyenesen a hátamnak ütődve, kiszorítva levegőmet. Nem a fizikai fájdalom miatt remegett meg ajkam és lett könnyes a szemem, mert azt úgy ámblokk leszartam. Jungkook viselkedése minden egyes nap elpusztított belőlem egy darabot. Na, az kínzott, de kegyetlenül.
- Hé, te anorexiás görcs! Gyere ide! – kiabált utánam.
Újabb sóhaj. Kibuggyanó könnyeket letöröl, majd mentálisan átmentem Terminátorba és vissza vonszoltam magam hozzá. Megálltam előtte, mégis tisztes távolságban maradva. Sötét szemei alaposan megfigyelték minden egyes porcikámat, aztán gyönyörű arca fintorba torzult és undorodva köpött egyet, pont elém. A koszos betont pásztáztam inkább, igyekezve visszatartani sírásomat.
- Igen? – kérdeztem halkan.
A régi Noel Robin James megalázkodó viselkedésemért tutira beküldött volna egy gyomrost mostani önmagamnak, aztán bicskába ugrott volna, hogy lekaratézhassa ezt a gyökér Alfát. Hogy hol volt Ő? Fogalmam sincs.
- Szarul nézel ki – közölte.
- Tudom – biccentettem.
- Mehetsz – kurjantotta vidáman.
Bólintottam és hátat fordítottam neki. Szívem szerint, rohantam volna hazáig, de nem tehettem. Nem akartam megadni azt az örömöt neki, hogy menekülök előle. Baromi szemétkedős kedvében lehetett, mert megint hozzám dobott valamit. Előre tántorodtam emiatt és éreztem forró könnyeimet lecsorogni arcomon.
- Hozd vissza! – parancsolta.
Lehajoltam, ujjaim közé véve a mobilját, aminek hátterén feltehetően Chloe tejesköcsögei díszelegtek. A világításnak hála ezzel a roppantul gyomorforgató élménnyel gazdagodva caflattam vissza újfent és nyújtottam felé a készüléket.
- Jó csaj, mi? – érdeklődte gonosz mosollyal.
- Aha – nyögtem – Sietnem kell haza – közöltem csendesen.
- Volt olyan jellegű kérdésem, milyen időintervallumban kell haza nyomorognod? – gúnyolódott.
- Nem – ingattam fejem – Nem... nem lehetne... hogy...
- Mióta dadogsz? – nevetett – Bocsánatot akarsz kérni? Könyörögni akarsz, hogy visszafogadjalak? – szűkültek résnyire szemei.
- Én nem... én csak... – hebegtem.
- Istenem, de szánalmas vagy – horkantott – Na, húzz a picsába, mielőtt megütlek.
- Oké.

*&*&*&*

Újabb csodálatos és gyönyörű nap telt el Jungkook megtisztelő társaságában. Igen, ironizáltam. Egy rakás fos volt minden egyes perce. Sörrel ugyan most nem locsolkodott, csak szimplán kigáncsolt, így a heti borravalóm ugrott a francba. És hogy mit lépett erre a könyörületes Szent Asszony, alias Én? A szokásosat, semmit. Vagyis, de. Elvonultam a retyóba bőgni egy sort. Mint előző este, aznap is Nillsszel zártunk, majd haza indultunk. Fellélegeztem, amikor Kookot sehol sem láttam és kicsit jobb hangulatban vonszoltam magam otthonom irányába. Épp kezdtem azt hinni, szép az élet. Valahol, valakinek legalábbis biztosan, mikor elhaladva egy sikátor előtt dulakodás jellegzetes szimfóniái csapták meg fülem. Talán, még egy cseppet örültem is, amiért nem én vagyok az egyetlen lúzer, akivel geciznek. Aztán, meghallottam Jungkook fájdalmas nyögésének hangját. Oldalra fordultam, majd megláttam, amint az Alfát öt megtermett faszi állja körbe, bőszen ütlegelve. Tutira vettem, Jungkook full részeg, merthogy akadozva küldte el őket a picsába, valamint ide - oda tántorgott. El kellett volna sétálnom és nem foglalkozni velük. Ha lett volna egy kis eszem, nem akartam volna öt jeti méretű cserkészfiúval Batmaneset játszani éjnek idején. Csak hát, az ösztön, meg minden. Na, jó. Meg az is lehet, hogy féltettem az ifjabb Jeon testiépségét. Felsóhajtottam és a sikátor végéig sétáltam, megállva mögöttük. Nem vettek észre, ahhoz túlságosan lekötötte őket Jungkook gyomorszájának lekaratézása, így felhívva magamra figyelmüket, megszólaltam.
- Látom, banzáj van.
Egyszerre fordultak meg, rám nézve. Kook kifejezetten dühösnek tűnt, aminek okát nem értettem.
- Unatkozol? Na, húzzál haza – javasolta egyikük, akit a Főnöknek tippeltem.
- Mennék én, csak hát hőskomplexusom van – vontam vállat – És most kedvesen megkérlek Titeket, világosodjatok meg, forduljatok Isten felé és ne bántsátok felebarátotok – szónokoltam és a végén még egy vigyorral is megtoldottam, lássák, rendes csajszi vagyok én.
Jungkook mintha elmosolyodott volna, bár, erre nem vettem volna mérget, de a puszta feltételezés is boldoggá tett. A pasasok homlokukat ráncolva pislogtak, értetlenül, ezért fordítottam.
- Hagyjátok békén a gyereket és húzzatok a faszba buzikáim.
- Te most nekünk ugatsz ringyó?! – háborodott fel a főnök eleresztve Jungkookot.
- Na na! – emeltem meg ujjam – Óvatosan a degradáló jelzőkkel Uraim.
- Ez frankón nem százas – állapította meg egy másik – Szerintem, be van nyomva.
- Esélytelen. Nem kábszizom – világosítottam fel fejemet ingatva. 
Az Alfa felhorkant. Feltételezem, nem akart hangosan felvihogni, mire rámosolyogtam. Nem kellett volna, az olyannyira utált undorodó fintora ismét megjelent, újabb darabkát elpusztítva belőlem.
- Elég volt a szarozásból! – kiabálta a főnök, majd fenyegetően lépett irányomban.
Nagyot nyeltem és abban a pillanatban fogtam fel úgy igazán, mekkora baromságot csináltam. Az én negyven kilóm ezek ellen a kigyúrt csávók elken nem valami fair dolog. Ijedten hátráltam és eszembe jutott, hogy körülbelül úgy nézhet ki kívülről a szituáció, mintha egy maréknyi amőbát küldtek volna harcolni a Thermopülai csatába.
- Ha hozzáérsz, kurvára halott vagy – vicsorogta Jungkook és nem foglalkozva siralmas állapotával védelmezően elém állt.
Oh, Istenem, mennyire boldoggá tett ezzel a megnyilvánulásával. Egyenesen a mennyekbe röpített és bele akartam épülni a hátába, hogy halálra csókolgassam.
- Hé, Srácok! Nem dumcsizhatnánk meg a dolgot? – kotnyeleskedtem hátulról.
- Noel kussolj! – mordult rám Kook.
- Nem? Oké – nyugtáztam halkan – Azért, itt leszek, ha meggondolnátok magatokat.
- Fogd be a pofád! – üvöltött Jungkook.
Íriszei ezüstösen világítottak a gyér fényviszonyokban, szemfogai hegyesen kandikáltak ki ajkai közül.
- Mi a szar vagy te?! – szörnyedt el a főnök, halálra rémült arccal hátrálva.
Sietősen, szinte felbukva egymáson iszkoltak ki a sikátorból, ami vicces látványt nyújtott. Megvártam, míg leülepszik a feszültség és valóban eltűnnek a sötét helyről, aztán Jungkookra mosolyogtam szelíden.
- Megmentettelek – állapítottam meg, enyhén eltúlozva a helyzetet.
Annyira elkeseredetten szerettem volna, hogy viszonozza azt a tetves mosolyt, vagy átöleljen, vagy bármi nem csesztetés jellegű dolgot reagáljon. Ehelyett fejem hangos reccsenés kíséretében oldalra bicsaklott a pofon erejétől. Ott állt fölém magasodva, fújtatva a dühtől, ökölbe szorított kezekkel.
- Te teljesen őrült vagy. Takarodj haza! – vicsorogta.
Szégyenkezve leszegtem fejem, majd alig észrevehetően biccentettem és megfogadva tanácsát valóban elindultam haza. Minél kijjebb jutottam a sikátorból, annál elviselhetetlenebbé vált mellkasom szorítása és egyre hangosabbá zokogásom. Kockára tettem a saját biztonságom és testiépségem Jungkook miatt, teljesen feleslegesen. Lenyűgöző, valóban.