Falkába zárva [Jungkook ff.]

54. rész - Gawriil

Noel:

Hátizsákomat ide – oda lóbálva várakoztam a bekötőúton. Tudtam, ha Jungkook reggel felébred és megtalálja a levelemet, agyérgörcsöt kap az idegtől, de végig akartam csinálni. Megvívni a csatát, győzedelmeskedni és hazatérni a családomhoz, hogy nyugodtan élhessünk tovább. Az autó fényszóróitól hunyorogtam  hátrébb lépve az útról. Nills piros Saabja parkolt le előttem. Késlekedés nélkül pattantam be, elfoglalva az anyósülést. Jennie, Jimin, TaeHyung és YoonGi hátul ültek, egykedvűen.
- Nem muszáj jönnötök – szólaltam meg, mire Nills felhorkant – Nyugodtan haza mehettek. Nem várom el tőletek, hogy harcoljatok.
- Egy család vagyunk. Mind megyünk és kész – jelentette ki határozottan Jimin, amire a többiek elszánt ábrázattal bólogattak.
- Az a köcsög mikor jön? – kérdezte Bétám lehúzva az ablakot, rágyújtva egy cigire.
- Éjfél.
- Már egy perccel elmúlt – morogta Jennie.
- Szerinted, Ő megtenné ugyanezt értünk? Fordított esetben? – nézett rám Nills komolyan, kifújva a füstöt.
Összepréseltem ajkaimat. Egyáltalán nem voltam biztos benne, így nem válaszoltam. Nills hosszan bámult rám, tanulmányozva, mintha fejembe láthatna. Nem szerettem, mikor ezt csinálta. A közeledő kocsi fényszóróit látván nagyot nyeltem. Innen már nem volt visszaút. Nills beindította a járművet, követve Xiumin autóját.

*&*&*&*

Mindannyian elhűlve figyeltük Beaufort utcáit. Xiumin nem hazudott. Az épületek falait összefirkálták, a kirakatokat betörték, az utakat szemét borította, a padokat kiszaggatták a betonból és feldöntve hevertek szanaszét. Sosem láttam még ilyen mértékű pusztítást. Ám, ami a legjobban megrémített, az a levegőben terjengő vér szaga volt. Csak szét kellett néznem ahhoz, hogy tudjam, jól döntöttem. Ha a mi városunkban művelték volna mindezt, elsőként vetettem volna magam a harcba. Xiumin lassan hajtott és talán ennek köszönhetően lépett még idejében a fékre. Idegen férfiak ácsorogtak előttünk, fenyegető testtartással. Nills is megállította az autót, mire késlekedés nélkül pattantam ki. A pasas, kit Alfának tippeltem, magas volt, tele tetoválással, vékony testalkattal, ennek ellenére volt benne valami rémisztően sötét és tekintélyt parancsoló. Kék szemei végig fogvatartottak, míg Xiuminhoz sétáltam, mellé szegődve.
- Idegeneket hoztál a városomba – szólalt meg mély hangján.
Orromat megcsapta a farkas szag, mely sokkal vadabb volt a mienknél. Sokkal erőteljesebb.
- Ki vagy? – nézett rám.
- Noel – feleltem kurtán.
- Az én nevem Gawriil. Ez az én városom, Ti pedig, a jóváhagyásom nélkül léptetek be ide.
- Ez a mi városunk, a mi otthonunk – csattant fel Xiumin.
Farkasom vicsorogva tombolt bennem, összecsapásért, elégtételért követelőzve. Felszegtem állam, ujjaim ökölbe szorítottam.
- Akkor most elmondom, mi lesz – közöltem.
- Tárgyalni akarsz? – kérdezte szórakozott horkantással Gawriil.
- Én nem tárgyalok. Elmondom, mit akarok, Te pedig, megteszed.
- Alfa vagyok! Tiszteletet követelek! – kiáltotta.
Éreztem, miként íriszeim az övéhez hasonló kékké válnak, szemfogaim kiélesednek. Előrébb léptem, feszesen, fenyegetően.
- Lakóhelyeket rombolsz le, szégyent hozol a fajtánkra, ezáltal nincs semmi, amiért tisztelnem kellene téged – vicsorogtam – Noel Robin Jeon vagyok, a Halfmoon-i falka született Alfája, rangban feletted állok és mint született farkas, megtagadom az ittléteteket és ha ellenkezel, megöllek.
Reszkettem a bennem tomboló hihetetlen feszültségtől. Veszettül közel jártam ahhoz, hogy átváltozzak, de egyenlőre bent tartottam farkasom.
- Harcolni akarsz? – tudakolta kihívóan.
- Én nem harcolok. Kivégezlek – morogtam.
- Nem félek tőled – szűkítette résnyire szemeit.
- Jobban tennéd – mordultam rá.
- Van egy ajánlatom – mosolyodott el sunyin – Megküzdünk. Csak te, meg én. Mint Alfa az Alfával. Ha nyersz, visszavonulunk, ha én nyerek, a falkád és Te is az enyéim lesztek.
- Rendben – vágtam rá.
Xiumin elkapva csuklómat, ráncigált arrébb. Szemeiben őszinte rettegés ült, ami kissé nyugtalanított. Gawriilra lestem, ki éppen hanyag mozdulatokkal gyújtott rá, majd fejét hátravetve kieresztette ajkai közül a füstöt. Talán a tetoválásai, talán a fekete motoros dzsekije miatt, de Jungkookra emlékeztetett. Arra a Kookra, aki előttem volt. A vad, megzabolázhatatlan, kefélőgép énére. Ez miatt kétszeresen is szét akartam rúgni a seggét.
- Noel, teljesen megőrültél? – suttogta indulatosan Xiumin – Nem erről volt szó, nem arról, hogy te küzdesz meg vele. Számtalan harcot megvívott, vadabb nálad, tapasztaltabb harc terén. Egyedül esélyed sincs ellene.
- Te csak bízz bennem. A falkáddal álljatok készenlétben, mert kizárt, hogy tisztességesen játszana. Támadni fognak, mi pedig készenlétben várjuk Őket. Gawriil az enyém. Lehet, nem vívtam csatákat, mint Ő, de született farkasként erősebbek az ösztöneim – beszéltem halkan, határozottan.
- Ez akkor sincs rendben – ingatta fejét.
- Nincs más választásom – vontam vállat, visszaindulva az Átutazók vezéréhez.
Gawriil félrebillentett fejjel nézett végig rajtam, aztán megnyalva ajkait veszedelmes mosolyt villantott. Tenyerem viszketett a pofonért, de inkább ökölbe szorítottam ujjaimat.
- Élvezni fogod, amiket tenni fogok veled – jegyezte meg, mire rosszallón felmordultam.
- Az ajánlatodat elfogadom, megküzdök veled – húztam ki magam, felszegve fejem.
A férfi vidáman felnevetett, mintha valami roppant vicceset mondtam volna. Megborzongtam hangjától, gyomrom ideges görcsbe állt, gerincem mentén jeges reszketés futkosott. Rossz előérzetem volt.
- Ez vicces lesz – vigyorgott megvonva szemöldökeit.
- Csak mond meg, mikor akarsz harcolni – vakkantottam.
Ismételten beleszívott cigarettájába, pillantásával fogvatartva enyémet. Hosszasan bámult, mintha gondolataimba láthatna, ami idegesített.
- Most! – törte meg a feszült csendet.
Nagyot nyeltem, leküzdve a torkomban kialakult gombócot. Na jó. Erre egyáltalán nem voltam felkészülve.
- Ne feledd, ha nyerek, az enyém vagy – hajolt hozzám, fülembe súgva – Ami gáz, mert én sosem veszítek – karcolta meg fogaival fülcimpámat.