Falkába zárva [Jungkook ff.]

52. rész - Család

Noel:

Kifaggattam anyát, alapos részletességgel, végignéztem az összes YouTube-on fellelhető szülős videót, így méltán hittem azt, felkészültem a nagy napra. Hát, tévedtem. Nem is a több, mint kilenc órája tartó fájdalmakat éltem meg nehezen, hanem azt a mérhetetlen félelmet, ami bennem volt. Rettegtem attól, hogy valamit elrontok és Angie boldogtalan kisgyerek lesz. Hogy nem megy majd a szoptatás, a pelenkacsere, esetleg elejtem. A terhesség maga volt a csoda, de az utána következő időszak rémített meg. Jungkook végig mellettem volt. Fogta a kezem, járkált velem, borogatta a homlokomat és masszírozta a derekamat. Hálás voltam neki mindezért, mégis aggódtam érte. Arcáról tisztán leolvasható volt az őszinte aggodalom, valamint féltés. A labdán ültem, előre – hátra hintázva, amikor bejött Chloe.
- Noel, drágám! Meg kellene néznem, mennyire tágultál ki – simította meg vállamat, mire bólintottam.
Felkellett volna kelnem, ám éreztem közeledni a fájást. Kegyetlen kín áradt szét alhasamban és derekamban, nyomó érzettel keveredve.
- Érzel késztetést arra, hogy nyomj? – kérdezte a szőke nő.
Újabb sürgető bólintás, majd férjem vállaiba kapaszkodva vártam, hogy elmúljon. Ami a leginkább idegesített, hogy Jungkook nem beszélt. Túlságosan is csendes volt és nagyon úgy festett, mint aki bármelyik pillanatban sírva fakadhat. Hosszú levegőket vettem és felkeltem a labdáról, Kook kezét szorongatva. Baromi keservesen ment a mozgás. Sikeresen felmásztam az ágyra, aminek magasságát nem rám tervezték. Lábaimat a tartókra helyeztem és vártam a következő fájást. Nem gondoltam volna, hogy a kellemetlenséget lehet fokozni, aztán ez megdőlt, amikor beértünk a kórházba. Mindig akkor nézték, tágulok e, mikor fájásom volt. Nills szavaival élve, nagyon nem volt jó buli ez a szülés. A fájások egyre gyakrabban jöttek és igyekeztem Chloe utasításai szerint cselekedni. Hang nélkül, összepréselt fogakkal nyomtam, egyre fáradtabbá válva. A csecsemős nővérek arrébb várakoztak, készenlétben. Energiatartalékaim fogyatkozóban voltak. Gondolataimat próbáltam megzabolázni, nem egyedül a fájdalomra koncentrálni, de nehéz volt. Nyomtam. Teljes erőmből, a férjem kezét szorítva nyomtam, többször is, de a baba sehol sem volt, ami idegessé tett.
- Még egy utolsót, No – bíztatott Chloe- Már látom a fejét.
A következő fájásnál olyan erővel nyomtam, azt hittem, ott maradok. Éreztem, miként kibújik a feje és Chloe azt fogva kisegíti a kicsiny élőlényt. Sosem könnyebbültem még meg annyira, mint akkor.
- Jézus Isten – nyögte elhűlve a nő.
Egy röpke pillanatra, zagyva gondolatokkal nem tudtam, mire érti, míg mellkasomra nem tette. Hatalmas, jól fejlett baba volt és a leggyönyörűbb kislány, akit valaha is láttam. Maszatos és véres volt a magzatmáztól, ennek ellenére csodálatos. Reszkető kezekkel öleltem át, könnyfátyolos szemekkel, a síró apróságot. Abban a pillanatban én voltam a világ legfáradtabb és legboldogabb nője. Chloe pityeregve figyelt minket.
- Ez volt az első szülésem – közölte sírva.
- Ügyes voltál Dokinéni – mosolyogtam gyengén.
Jungkookra lestem. A férfi meredten, pislogás nélkül bámulta a picit, lenyűgözve, őszinte csodálattal. Arcán némán peregtek le könnyei, a meghatódottságtól. Remegő kézzel simított rá a kicsi fejére, lehelet finoman.
- Megfoghatom? – tekintett rám.
- Az apja vagy, persze – bólintottam.
Chloe elvágta a köldökzsinórt, a nővérek elvitték lefürdetni és megmérni a babát, Kook meg úgy követte őket, mint egy kiskutya. Egy pillanatra sem mozdult el kislánya mellől, amit megmosolyogtam.
- 4350 gramm és 53 centi. A legnagyobb csaj az egész újszülött osztályon – vigyorgott büszkén párom karjaiban visszatérve a picikével.

*&*&*&*

Nills széles vigyorral lépte át a küszöböt és miután puszit nyomott homlokomra, kezeibe vette a már egy hónapos Angiet.
- Az én keresztlányom napról – napra gyönyörűbb – puszilgatta meg pufók arcocskáját.
Testvérem mindennapos vendéggé vált otthonunkban. Büszke voltam Nillsre, amiért megkomolyodott és igazi Bétává vált. Gond nélkül vezette a bárt, amit az apám hagyatéki tárgyalása után megvettem és a falkával is megfelelően foglalkozott. Családdá váltunk. Egy sokszor dilis, mégis szerető családdá, melyben mindenki fontos.
- Húgi, aludj nyugodtan, majd én vigyázok rá – nézett rám komolyan Nills – Szarul festesz.
- Nem, nem akarok olyan lenni, mint anya és mindig másra passzolni Angiet. Megvagyok, ne aggódj. Betolok még két kávét és rendben leszek.
- Mennyit ittál ma? – ráncolta homlokát.
- Négyet – sóhajtottam.
- No, még csak dél van – morogta.
- Tudom, de...
- Nincs de! Menj, zuhanyozz le, pihenj kicsit – mondta határozottan.
- Ugye, tudod, hogy szeretlek? – pusziltam meg először kislányom, aztán Nills arcát.
- Én is téged, de skera – bökött állával a fürdőszoba ajtóra.
Kihasználva a srác ajánlatát levetkőztem és a kellemesen meleg vízsugár alá álltam, hosszan folyatva magamra a vizet. Tényleg fáradt voltam, de ezt a világért sem vallottam volna be. Angie nem volt valami jó alvó, rengetegszer felébredt minden éjszaka, én pedig emiatt keveset aludtam. Jungkook sokat dolgozott, nem szerettem volna ezzel is leterhelni. Amióta saját műhelye volt, kevesebb időt töltött velünk, ám nem hibáztattam ezért. Jó anya akartam lenni, nem olyan, aki másokra terheli problémáit és ez bizony fáradalmakkal járt, viszont egyáltalán nem bántam. Ez így volt rendjén.
- Elaludt – jött be Nills leülve a lehajtott vécéüllőkére.
A sráccal kifejezetten erős kötelék alakult ki közöttünk. Úgy szerettem, akár Izzyt. Nills sosem nézett rám úgy, mint egy nőre, noha látott már meztelenül, nem is egyszer. Inkább kishúg voltam számára, akire odafigyel.
- Stacy? – érdeklődtem.
- Dolgozik, egyre ügyesebb – szegte fel állát büszkén – Nálatok minden oké?
- Fáradtak vagyunk, de persze – zártam el a csapot.
Nills a törölközőmet kitartva lépett elém, majd gondoskodva bebugyolált, újabb puszit nyomva homlokomra és karjait körém fonta. Arcomat pólójába fúrtam, belélegezve illatát.
- Annyira büszke vagyok rád, No – beszélt halkan – Remek anya vagy és nagyszerű Alfa.
- Te is ügyi vagy, kis főnök – böktem meg mutatóujjammal hasát, amin nevetett – Éhes vagy? Csináltam bolognait és csokis muffint – mosolyogtam.
- Mikor főzted? – vonta össze szemöldökét.
- Reggel – vontam vállat – Angie mellett nem igazán lehet pihenni.
- Nem lesz jó vége, hogy folyton megállás nélkül pörögsz – ingatta fejét és otthagyva a konyhába vonult.
Kapkodva felöltöztem, rálestem az édesen alvó kislányomra, aztán követve a Bétámat, leültem enni. Jól esett a kis csend és nyugalom, amitől hirtelen úgy éreztem, el tudnék aludni. A váratlanul felharsanó kopogtatás azonban meggátolta pihenésem. Nillsszel összenéztünk, majd rosszat sejtve az ajtóhoz mentem. Farkasom készenlétben várt, arra, hogy harcoljon, ha kell. Nills megfeszülve ácsorgott mögöttem, kékre vált íriszekkel. Idegen farkas szagát éreztem, ami aggasztott. Kinyitottam az ajtót, felfedve a küszöbön várakozó idegen ázsiai férfit. Nills rosszallóan felmordult.
- Helló, kit keres? – billentettem félre fejem, azon töprengve, honnan ilyen ismerős az illata.
- Téged – jött a felelet.
- Ismerem magát? – ráncoltam homlokomat.
- Xiumin vagyok, aki több, mint egy éve megharapott téged.
Nills vicsorogva vetődött előre, de mellkasára simítva tenyerem leállítottam. Zihálva, fogait mutatva tekintett a férfire, aki szórakozottan figyelte párosunkat.
- Fogd vissza a testvéredet, mielőtt letépem a fejét – javasolta.
Ezúttal én mordultam rá, mélyen, fenyegetően.
- Mi a szart akarsz tőlem? – sziszegtem ingerülten.
- A segítséged kell Noel és a falkád – mondta sötéten.