Falkába zárva [Jungkook ff.]

55. rész - Háború

Noel:

Teljesen átengedtem magam a farkasomnak, hagyva, hogy ösztöneim vezéreljenek. Gawriil valóban nem játszott tisztességesen. Amint bevonultam vele a fák közé, falkája a mieinknek támadt. Aggódtam társaimért, mégis küzdenem kellett vele. A távolból farkasok veszett acsargása, fogak csattogása hallatszott, ami megijesztett. Én kevertem bele őket ebbe, tartoztam neki annyival, hogy szarrá alázom az Átutazók vezérét. Gawriil lustán bújt ki kabátjából, egy fa tövébe rakva azt. Követtem a mozdulatot és vetkőzni kezdtem. Fehérneműim nem voltak annyira fontosak, így azokat magamon hagytam, biztosítva némi takarást. Gawriil éhesen, lassan járatta testemen szemeit, minden egyes centimet aprólékosan megfigyelve, ami zavart. Aljas húzás volt részemről, de nem vártam meg, hogy levegye nadrágját. Előre vetődtem, majd elhagyva emberi formám, immáron farkasként értem földet, halkan puffanva puha mancsaimmal a sáros talajra. Egyáltalán nem lepődött meg. Gunyoros, féloldalas mosolyt villantott, hátrébb lépve. Szemei ezüstösen csillantak és a következő pillanatban egy ébenfekete farkas állt velem szemben, tarkóján felborzolt szőrrel, vicsorogva. Késlekedés nélkül rontottam neki, de Gawriil tényleg ügyes harcos volt. Mindig kitért harapásaim elől, így fogaimmal csupán a levegőt mardostam. A bennem dúló adrenalinnak hála gyorsabban mozogtam. Farkasként tomboltam a dühtől, valamint a vereség gondolatától. Igaz, nagyobb voltam nála, viszont ő több tapasztalattal rendelkezett. Újra nekem iramodott, ami elől félreugrottam és fogaimat nyakába mélyesztettem. Fájdalmas üvöltése visszhangot vert a fákról, bántva fülemet. Számban éreztem vérének fémes ízét, melytől még inkább erőre kaptam. A földre taszítottam, meghunyászkodásra kényszerítve. Nyüszített fogságomban, majd lerúgott magáról, én pedig egy fa törzsének csapódtam. Sürgetve talpra álltam, épp idejében ahhoz, hogy oldalra ugorjak harapása elől. Fekete bundáján csillogott vörös vére, jelezve sérülését. Egymással szemben álltunk, fogainkat villantva, tettre készen. Figyelmetlen voltam, így esélye adódott megint a fának csapni. Felnyüszögtem a fájdalomtól, mely oldalamba hasított és automatikusan visszanyertem emberi formámat. A vereség gondolata ezerszer rémisztőbb volt, mint a halálé. Az, hogy többé nem láthatom Angiet és Jungkookot darabjaimra szedett. Utolsó mentsváramként emberként vetődtem előre, hangosan felüvöltve. Mindkét kezemmel elkaptam torkát, azt megragadva taszítva a földre. Tudtam, hogy nem helyes, mégis meg akartam ölni. Megfizetni azokért az áldozatokért, amik nem is a sajátjaim voltak. Küzdeni a győzelmemért, a szabadságomért. Ujjaim erősebben fontam nyaka köré, mire szenvedése közepette ő is emberi formát öltött. Levegőért küszködve nézett szemeimbe, őszinte félelemmel.
- Ne ölj meg... kérlek – nyögte.
- Semmi okom nincs életben hagyni téged – morogtam.
- Van... van egy kislányom... ha megölsz, senkije sem marad – hörögte.
- Hazudsz – sziszegtem.
- Neh... nem... Ekaterina... két éves... 
Annak ellenére, hogy kételkedtem szavaiban, elengedtem. Gawriil levegő után kapva nyögött fel. Pilláit lehunyva nyugtatta fejét a talajon.
- Kö... köszönöm – zihálta.
- Tényleg van egy lányod? – kérdeztem indulatosan.
- Igen. Egyedül nevelem – felelte.
- Legyőztelek, hívd vissza a falkád – utasítottam.
- Hívnám, de az van, hogy nekik nem lehet parancsolni – sóhajtotta.
Felkeltem, fölé magasodva, kezemet nyújtva neki. Értetlenül tekintett rám.
- Győztem, mostantól, mint Alfádnak, engedelmeskedned kell nekem – világosítottam fel.
- Miért kéne? – tudakolta zavartan.
- Mert, most már hozzám tartozol. Gyerünk, segíts harcolni – mozgattam meg ujjaim noszogatva.

*&*&*&*

A bal első lábam nagy valószínűséggel eltőrt, mégis figyelmen kívül hagyva a fájdalmat, sántítva küzdöttem tovább. Több helyütt megharaptak, fehér bundámat számos helyen vér maszatolta össze. Kezdtem fáradni, ahogyan a falkám többi tagjai is, de kitartottunk. Xiumin éppen két farkassal küzdött egyszerre, Nills egy nősténnyel hadakozott. Vesztésre álltunk és ez nagyon nem volt jó. Sebesültjeink voltak, halottak nem. Kósza ötlettől vezérelve, bicegve iramodtam előre, kerülgetve az egymással viaskodó farkasokat. Gawriil hűségesen követett, leszerelve mindenkit, aki utamat állta. Tekintetemmel a legerősebb tagot kutattam és miután megtaláltam, emberi alakot öltve ugrottam hátára. Utolsó energiatartalékaimat felhasználva ragadtam meg fejét, feszítve nyakán. Gawriil értette, mi a célom. Segítségemre sietve nekirugaszkodott, majd undorító hanggal kísérve leszakította a barna farkas fejét és felém hajította.
- Hé!!! – üvöltöttem teli torokból, magasra tartva az elhullajtott testrészt, hogy jól látható legyen.
A harc abbamaradt. Több tucat farkas bámult rám totális döbbenettel, ledermedve. Zihálva néztem rajtuk végig, vértől maszatosan, törött kézzel, sebesülten.
- Vége van – szólaltam meg hangosan, karcos hanggal – Ha nem akartok ti is megdögleni, visszavonultok a picsába. Mi győztünk! Mi győztünk – ordítottam az utolsó mondatot.
Falkám tagjai győzedelmes vonyításra zendültek. Büszkén néztem rájuk. Nem voltunk sokan, mindössze maréknyian, mégis kitartóan küzdöttünk. Fájó bokával bicegtem a legközelebbi padhoz, lehuppanva rá. Agyam zavaros volt, kusza gondolatokkal. Fel sem fogtam igazán, mi történt. Megöltem egy embert, ami életem végéig kísérteni fog. Az ellenséges farkasok meghunyászkodva visszavonultak. Leszegtem fejem, nagyokat sóhajtva. Fehér anyag kúszott be látóterembe, mire felkaptam kobakomat. Nills tartott felém egy plédet, melyet testem köré csavartam, elrejtve meztelenségem.
- Tudod... – kezdte mellém ülve – nem tudom eldönteni, miért aggódjak jobban. Hogy tök pucéran letépted egy nálad háromszor nagyobb farkas fejét, vagy az sms miatt, amit Jungkook küldött, hogy ha haza értél, kitépi az összes hajad – mondta lihegve, szórakozottan.
- Mekkora szopás már – horkantam fel – legyőzünk egy kétszer akkora falkát, mint a miénk. Csatát nyerünk, de mindez nem számít, mert ha haza érek Kook szét rúgja a seggem. Eskü, inkább harcolok még, csak ne kelljen Jungkook elé kerülnöm.
- Hát, ezzel elkéstél – húzta száját a fák közé biccentve fejével.
Jungkook olyan veszedelmes pillantással tartott felém, lepergett előttem az életem. Sietős léptekkel, ökölbe szorított ujjakkal cövekelt le előttem. Lélegzetvisszafojtva figyeltem őt, míg hajamba nem markolt, magához húzva. Csókja olyannyira szenvedélyes volt, beleremegtem.
- Ne merészelj többet csak úgy otthagyni bébi – zihálta ajkaim közé.
- Ember, láttad, amikor leszaggatta a muksó búráját?! – kiáltott fel Nills.
- A pillanat – nyögte Jungkook hátravetett fejjel – Megint elbasztad a pillanatot!
- Ki nem szarja le? Háborús hős lettem – háborodott fel Nills látványosan, szét tárva karjait.