Falkába zárva [Jungkook ff.]

20. rész - Megtört Alfa

Sziasztok!
Most egy rövidebb fejezetet hoztam, amiért elnézéseteket kérem. Viszont a következő kárpótlásul dupla hosszúságú lesz és kissé eseménytelenebb, melyben megtudhatjátok, milyen is a közös élet Jungkookkal és milyen elviselhetetlen olykor Noel...

Noel:

      Testem köré tekert törölközővel lépkedtem be a hálószobába. A függönyök el voltak húzva, ezzel majdhogynem teljes sötétségbe burkolva a helyiséget, noha így is jól láttam, hála farkas mivoltomnak. Jungkook az ágy szélén ült, térdein megtámaszkodva könyökeivel, miközben maga elé bámult a semmibe. Haragudtam magamra, amiért hülyeségeket beszéltem és megbántottam. Félretéve büszkeségemet guggoltam le elé, szomorú szemeibe nézve.
- Sajnálom – szólaltam meg csendesen – Nem lett volna szabad ilyeneket mondanom neked.
Reszketeg sóhajt eresztett, vállai meggörnyedtek. Fejét leszegte, eltakarva előlem helyes arcát. Nem mondott semmit, ami aggodalommal töltött el. Dühös volt rám, teljesen jogosan. Váratlanul emelte fel kobakját, én pedig jeges feszítést éreztem mellkasomban, ugyanis sírt. A szégyen totálisan elárasztott. Sosem láttam még Jungkookot sírni és ez miatt valami legbelül összetört bennem. Jeon Jungkook volt az egyik legerősebb ember, akit ismertem és most sírt. Miattam. A sós cseppek végig folytak pofiján, aztán a padlóra hullottak. Ajkai remegtek, ahogyan igyekezett csendben szomorkodni.
- Igazad van – beszélt reszkető hangon, könnyeit nyeldesve – a helyedben szóba sem állnék egy ilyen emberrel, mint én. Régen sosem agyaltam azon, mi lesz, ha egyszer találkozok egy rendes lánnyal és kapcsolatom lesz. Komoly kapcsolatom, ráadásul. Akkor még jó volt minden úgy, ahogy, de most... – újabb könnycseppek buggyantak ki szemeiből, amitől egyre rosszabbul éreztem magam – Most jöttem csak rá, hogy mellettem mindig azon fogsz kattogni, mikor lépek félre, vagy a kasszában álló csaj megvolt e nekem. Noel én annyira sajnálom – tört ki belőle a zokogás – Nem tudlak elengedni, mert abba bele döglenék, de sosem leszel igazán boldog mellettem. Én nagyon igyekszem, hidd el, de olyan, mintha az a sok ribanc mindig vissza húzna.
- Tényleg nagyon sokszor gondolok erre. A sok előző nőre, de idővel biztos... elfelejtem Őket – mondtam alig hallhatóan.
- És ha nem? Tudod Te, milyen, amikor nem tudod boldoggá tenni a társadat? Pedig, ez lenne az egyetlen kibaszott dolgod az elbaszott farkas létedben. Bíznod kéne bennem, viszonozni a szeretetet, amit tőlem kapsz, de még ez sem megy nekünk – beszélt kétségbeesetten.
- Kook, fejezd be! – szóltam rá erélyesebben – Bízom benned és szeretlek, csak kell egy kis idő. Nem megy egyik napról a másikra. Ha valóban bebizonyítod, hogy a „kefélőgép” éned a múlté és képes vagy hűséges maradni, mindent meg fogok tenni, hogy a kapcsolatunk zökkenőmentesen működjön. 
- Szóval, szeretsz? – húzta gyenge mosolyra ajkait.
- Persze, hogy szeretlek – vágtam rá.
- Akkor helyrehozzuk? – kérdezte reménykedve.
- Helyrehozzuk – bólintottam.
- És ideköltözöl?
- Ide – sóhajtottam.

*&*&*&*

Jungkook:

- Melyik faszszopó tüntette el a 17’-es kulcsot? – ordítottam a műhely hátulsó felébe.
Sok mindent leszartam, de a melómat imádtam és rühelltem, amikor a dolgok nincsenek a helyükön a többiek hanyagsága miatt. Fennhangon káromkodva hajoltam vissza a fehér Ford motorteréhez, hogy tovább ügyködjek a hengerfejtömítés javításán. Már messziről hallottam a közeledő kocsi zaját, majd ajkaimat önkéntelenül is felhúztam acsargás közben, megpillantva a rózsaszín Mercedest. Chloe. A szöszi baromi bénán leparkolt, pont az én Audim mellé, amiért még a szar is megfagyott bennem. Ha összetöri, leszakítom a fejét, az hót ziher. Magassarkúin tipegve felém tipegett, szándékosan kelletve magát, amitől undorodó fintor ült ki arcomra.
- Helló-belo Kookie – nyervogta – Asszem elromlott az autóm.
- Szar ügy, hívd fel a lelkisegélyszolgálatot. Bár, szerintem, a te számodat hamar letiltanák. – morogtam.
- Muszáj ennyire bunkónak lenned? – drámázott.
- Van rá ez a késztetésem, tudod... – vontam vállat hanyagul.
- A buta szuka miatt? – emelte meg szemöldökét gúnyolódva.
- Ne beszélj így róla! – morogtam, amitől hátrált egy lépést – A közelébe sem érhetsz.
Izmaim megfeszültek és kegyetlen nagy volt rá a késztetés, hogy nekiugorjak és darabjaira szaggassam. Senki sem beszélhet így Noelről, pláne nem egy ilyen utolsó kis ribanc.
- Mi lett veled Kookie? Régen olyan jókat lehetett veled szórakozni. – nyafogta.
- Régen. – ismételtem – Most pedig, hogy ilyen jól elcseverésztünk csajosan, megtennéd, hogy elhúzol a tetves picsába? Én veled ellentétben dolgozom.
- De rossz az autóm. Meg kellene javítani.
- Hajrá. Álljá’ neki szépen, mert én tuti nem csinálom meg.
- De nem értek hozzá – nyivákolta.
- Mert Te a sportokban jeleskedsz, ugye? – kérdeztem gunyorosan – Te kis olimpikon.
- Érdekes, régen nem volt problémád a terpesztésemmel – mosolygott fölényesen.
- És ismét ott van az a bizonyos régen – bólogattam. - Na, húzzá’ szépen elfele, mielőtt az asszony meglát és állcsúcson pattint, vagy gyomorszájon. Említettem, hogy szeret random embereket gyomorszájon baszni? Ez a kedvenc hobbija.
És mintegy végszóra, megéreztem Noel édes illatát, Izzyével keveredve. No ügyesen leparkolt az Audim másik oldalára, majd mosolyogva kivette kishúgát a gyerekülésből és kézen fogva besétáltak a műhelybe. Izzy rögtön a karjaimba rohant, amit guggolva vártam, ölelésre tárt karokkal.
- Ábigyi, bugyi bigyubigyubigyu – mesélte cuki hangján, aztán két copfba gumizott hajára mutatott – Jó? Jó? – bólogatott hatalmas boci szemeivel.
- Gyönyörű vagy bébi – bókoltam a kislánynak, aki erre billegetni kezdte fenekét.
- Popó, popó, popó – mondogatta táncikálva.
- Szörnyű vagy – nevettem fejemet ingatva.
Noel szélesen mosolyogva hajolt le egy csókra, aztán nagy sóhajjal felegyenesedett. Tisztán látszott szemein a fáradtság. Chloe megrökönyödve figyelt minket. Mindig is hangoztatta, hogy útálja a gyerekeket és család ellenes.
- Ti... – dadogott – nektek kölykötök van? – fintorgott látványosan Izzyre.
- Persze – hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Hó! Hó! – emelte fel tenyerét Noel roppant veszélyes arckifejezéssel – Te le „kölykezted” Izzyt? – kérdezte Chloetól.
- Miért, nem az? – emelte meg újra szemöldökeit a szőke.
Noel. Az én drága, harcos amazon Noellem pedig elé lépett és egy határozott mozdulattal gyomron vágta Chloet. A szöszi oxigén után kapva, kigúvadt szemekkel görnyedt előre, ami kegyetlen viccesen festett. Fel kellett volna vennem videóra. Azonban akármilyen vicces is volt, felmerült bennem a kósza gondolat, hogy bizony ismét szégyenteljes múltam egyik régi szereplője miatt van feszültség. El akartam ásni magam. Jó mélyre.