Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

8. Fejezet

Teltek az órák. Tán túl gyorsan is. Mire észbe kaptam, már elrepült a nap, és a diákok többsége már hazaszállingózott.
  Miután Kirishimaval összevesztünk, nem mentem haza. Itt maradtam, és végigültem a csütörtöki napot. Ochaco biztatott, hogy menjek haza, és ha kell, akkor eljön velem. De nem mentem. Képtelen lettem volna otthon lenni a négy fal között. S amint véget értek az óráink, én itt maradtam a termünkben kicsit, hogy a gondolataimmal ellegyek. Ochaco és Izuku nagyon nehezen mentek haza. Mind a ketten itt akartak maradni velem, hogy biztosítani tudják a társaságot. Viszont jelenleg nem vágytam társaságra, még ha a legjobb barátaimról is volt szó. Így maradtam. Egyedül, a gondolataimmal a teremben. 

Annyi minden végigfutott az agyamban. Számtalan kérdés, melyekre nem volt válasz. Egy darab válasz se. 
  A mellettem lévő ablakon kivezettem a tekintetem. A legtöbb diák már hazafelé ment, csak páran maradtak még az iskolában. Azok, akik különféle klubtevékenységeken vettek részt, valamint én.

S gondolataimat egy ajtónyitódás zavarta meg.

  - Huh? - hallottam meg a hangot az ajtóból.

Tekintetem egyből odavezettem, majd ezt követően szemezni kezdtem a szőke hajú fiúval. Ő rám fintorgott, majd beljebb jött.

  - Mielőtt szóvá tennéd, nem hozzád jöttem. Csupán itt hagytam a dzsekimet - szólt flegmán, majd a helyére sétált, és leemelte fekete dzsekijét a székről.

Szó nélkül néztem végig amit csinált, majd magam elé néztem.

  - Veled meg mi van? Megnémultál? - vágta oda hozzám durván - Ne legyél ennél is nagyobb nyomi. Szólalj már meg, baszki.

  - Nem akarok veled beszélgetni - jelentettem ki.

  - Szóval akkor már nem fogsz zaklatni mindenféle idiótasággal? - húzott gúnyos mosolyt ajkaira.

  - Eddig se zaklattalak olyannal - néztem rá hirtelen - Arról nem én tehetek, hogy minden apró dolgon felcseszed magad.

Bakugo ezt nem hagyta szó nélkül. Elém állt, majd egyik kezét lecsapta a padomra, melytől az egész belerezzent. Másik kezét a székem támlájára helyezte. Szikrázó pillantásokkal illetett meg.

  - Szerinted az apró dolog, hogy folyamat zaklatsz amiatt, hogy Kirishima miért dobott téged? Mert akkor hatalmas tévedésben élsz, idióta. 

  - Nem tennék ilyet, ha nem dobott volna ok nélkül, és mondana valamit. Vagy te esetleg - néztem vissza rá, ugyanolyan szúrósan. Nem féltem tőle. Nem tudott már érdekelni, hogy miképp beszél velem. 

  - Mondd - jelent meg ideges mosoly az arcán - Te tényleg nem tudod felfogni azzal a -0,1-es agysejteddel, hogy nem érezte már jól magát veled? Elfelejtettél sorba állni, amikor az észt osztották vagy mi, zsenikém?

  - Megérdemlem, hogy tudjam. Csak ennyit szeretnék. Egy okot. Semmi mást, mivel amit most mond, azt nem hiszem el. Mert tudom, hogy nem igaz. Túl régóta ismerem Kirishimat ahhoz, hogy ezt elhiggyem. 

  - Hagyd békén - távolodott el a padomtól Bakugo - Elég nehéz időszakon megy keresztül jelenleg. Nem kell még a te idióta viselkedésed neki.

  - Mi? Miről beszélsz, Bakugo? - szeppentem meg teljesen.

  - Nem kell mindenről tudnod - fordított nekem hátat, majd kifelé igyekezett - és jobb is, hogy nem tudod - azzal az ajtót be is csukta maga után.

Csak leblokkolva ültem a helyemen, miközben a szívem hevesen dobogott. Az agyam kattogott, és egyre jobban jöttem rá a helyzetre.

Nem azért szakított velem, mert nem szeretne velem lenni. Történt valami, amiért nem tudok, és ő nem is akarja, hogy megtudjam. Ezért szakított velem.

De mégis..Mi történt veled, Kirishima?