Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

24. Fejezet

Eijirou szobájában voltunk, és az ágyán terültünk el. Oldalasan feküdtünk, miközben Eijirou telefonján néztünk vicces videókat. Hátulról öleltem át, így én töltöttem be a nagy kifli szerepét. Szorosan öleltem őt magamhoz, miközben fejemet a nyakába fúrtam, így néztem én is a videót. Sokkal többször nevettem fel, mint barátom, és egy idő után fel is tűnt nekem. Először azt hittem, hogy elaludt, de ez nem volt így. Arcára néztem, és megláttam, hogy semlegesen tekintettel nézi a videót. Előre nyúltam a vállánál, és leállítottam a videót. Ő semmit se reagált rá.

- Eijirou? - suttogtam halkabban, de nem figyelt rám - Eijirou! - szóltam hangosabban, mire hirtelen pislogni kezdett.

- Hm? - szólt hirtelen a fiú - Mi az? - fordította felém a fejét, így pár centiméter volt az én fejem, és az ő feje között - Miért állítottad le?

- Baj van? - vontam közelebb magamhoz őt, s fejemet teljesen belefúrtam a nyakába.

- Nincs, minden rendben - szólt egyből.

- Mégis látom rajtad, hogy van valami baj - pusziltam bele a nyakába.

- Basszus - sóhajtott egy nagyot, majd kibontakozott az ölelésemből, és felült - Tényleg van valami, de nem tudom, hogy miképp mondjam el neked.

- Történt valami? - szóltam halkabban, miközben mögé ültem, és a hasánál öleltem őt magamhoz.

- Ne, kérlek - bontakozott ki újra, és most kicsit messzebb ült tőlem.

Nem értettem, hogy ez mire volt jó, és rosszul is esett. Miért csinálja ezt?

- Csináltam valamit?

- Nem, nem csináltál semmit..

- Akkor? Ha nem szeretnéd most a társagásom, akkor hazamegyek, és majd visszajövők később.

- Ha elmész, már ne gyere vissza.. - suttogta maga elé.

- Tessék? - hökkentem meg. Jól hallottam, hogy mit mondott.

- Jól hallottad, [Név] - suttogta ki magából a szavakat - Én gondolkodtam, és szerintem fejezzük be.

Ahogy a szavak elhagyták a szájét, a szívem erősen kezdett el dobogni, a gyomrom görcsbe állt, a lelkem fájni kezdett, és éreztem, hogyha tovább folytatja, elsírom magam.

- Viccelsz, igaz? Ez csak egy vicc, ugye? - kérdeztem tőle nehezen.

- Nem - rázta meg a fejét - Menj el, jó?

- Nem megyek el..Mégis mi bajod van hirtelen? Amikor átjöttem, még minden rendben volt. Mi történt veled? Rosszul csináltam valamit? ha igen, akkor mondd, és megbeszéljük, mint ahogy eddig mindent. Mindent sikerült megbeszélnünk, akkor ezt is sikerül. Bajban vagy? Történt veled valami? Segítek neked akkor! Tudod jól, hogy bármi van, rám számíthatsz, Eijirou..Mondd el, hogy mi a baj, és segítek neked - néztem rá fájóan.

- Szakítani akarok, miért nem érted meg? - emelte meg rám a hangját, mely még nem fordult elő soha.

- Nem..Nem akarsz - ráztam a fejem, miközben könnyek gyűltek a szemembe - Együtt vagyunk több, mint két és fél éve. Miért csinálod ezt? nem szeretsz már? legalább valami magyarázatot mond már!

- Menj el..

- Nem. Nem megyek el - suttogtam meggyötörten.

- Menj már el, [Név]! - kiabált rám kikelve magából.

- Nem megyek el! - bőgtem el magam a vörös hajú fiú előtt - Nem szeretsz már engem?

Eijirou nem szólt egy szót sem, csak bámult maga elé. Úgy éreztem, hogy kezd megszűnni az a tökéletes világ, amiben eddig éltem. Az a világ, melyben Eijirouval voltam, és minden rendben volt. Aztán egy csettintésre minden megváltozott.

- Eijoru, ne csináld ezt velem. Szeretlek. Mindennél, és mindenkinél jobban. Tűzbe tenném érted a kezemet! Miért vagy ilyen? Mit tettem? Megbántottalak téged? Rosszat csináltam? Akkor mondd el, és változtatok rajta, vagy jóvá teszem! Csak kérlek, ne csináld ezt! - hunytam le a szememet, miközben könnyeim lehullottak az arcomról. Úgy éreztem, hogy a mellkasom kezd megtelni ürességgel és fájdalommal.

- Szeretném ha elmennél. Nem olyan nagy kérés ez, nemde? összeszeded a cuccodat, aztán kimész az ajtón, és vége - beszélt halkabban, mire ráemeltem könnyeimmel megtelt szemeimet - ne legyen ennél is csúnyább, jó? - támasztotta meg magát az ágyon, de láttam, hogy szemei csillognak.

- Nem akarlak elveszíteni - szóltam keservesen magam elé, és közelebb ültem hozzá, hogy megölelhessem, de ő lefogta kezeimet, és az ágyra helyezte. A szemembe nézett, én pedig lehunytam a szemeimet.

- Állj le. Nem foglak megölelni - remegett meg a hangja - Többé már nem.

Itt szakadt el cérna. Ott bőgtem el magam, de olyan szinten, hogy alig kaptam levegőt. Fájt azt, hogy ellökött magától. Fájt, hogy mindezt olyan hirtelen tette, mindenféle előzmény nélkül. Fájt, hogy nem mondott okot, és nem is magyarázkodott, csak megtette. Fájt, hogy mindenféle érzelem nélkül cselekedett így, és nem akart nekem semmit se mondani. Fájt,fájt, egyszerűen szétszakított belülről. Elveszítettem azt a személyt, aki mindig itt volt velem. Akihez mehettem, és bármit elmondhattam neki. Akinek még azt is elmondhattam, hogy levegőt vettem, mert még az is érdekelte. De többé már nincs így. Hiszen ott akkor, Eijirou elengedett, a kezembe adta a ruháimat, kitessékelt a szobából megvárta míg felveszem a cipőimet, és kitett a házból. Véget ért számomra azaz élet, melyből soha nem akartam kiszakadni. Mindez miért? Nem tudom. Hiszen Eijirou soha nem mondta el nekem.

Ahogy ott álltam a teremajtóban, és néztem a jelenetet, nem tudtam mit tehetnék. Végül beléptem, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Kirishima a szemét kezdte el törölgetni, Fat Gum pedig felém jött, és megállt előttem.

- Ha szeretnél, akkor hazamehetsz. nem muszáj ma itt maradnod.

- Mi történt? - kérdeztem aggódva, mire a szőke hajú férfi szomorúan elhúzta a száját.

- Nem mondhatom el.

- Ne csinálja ezt, kérem - néztem a kedvenc tanáromra - Maga is titkolózni fog?

Fat Gum nem szólt semmit, csak Kirishimara nézett, aki szemét ötölgette, és a cuccát kezdte el pakolni.

- Nekem miért nem mondasz semmit? - szóltam oda hozzá hirtelen - meghallgatnálak. megértenélek, ahogy azt mindig is tettem, mióta ismerlek.

- Nincsen semmi, [Név] - suttogta.

- Fáj így látnom téged, hiába viselkedtél úgy, ahogy - vallottam be őszintén, mire Fat Gum szomorúan kezdte el nézni a padlót.

- Bár gondolom - kezdtem bele halkan, és fájdalmasan elnevettem magam - ez senkit se érdekel.

Erőt vettem magamon, majd megfordultam, hogy itt hagyjam őket. Elegem volt. Komolyan elegem volt.

- [Név]! - kiabált utánam Kirishima, mire felé fordultam - Elmondom..Én..elfogom mondani - kezdte halkan, gyenge hangon - Csak egy nagyon pici időt adj.. - ráncolta homlokát.

- Ígéred? - nézte rá komolyabban.

- Ígérem - tette a kezét a szívére.

Egy nagyon apró mosolyt küldtem felé, majd ott hagytam őket. Legjobb barátnőmhöz indultam, hiszen abban a pillanatban úgy éreztem, hogy hiába beszéltem meg Tetsutetsuval a dolgokat, nem szeretném vele tölteni a délutánt. És ez az érzést kezdett aggasztani, hiszen akkor még nem tudtam, hogy pár nap múlva olyan döntést hozok, mely fájdalmat okoz valakinek.