Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

42. Fejezet

Másnap reggel arra keltem, hogy barátom szinte rajtam fekszik. Nehezen, de letoltam őt magamról, és álmos fejjel felültem. Arcát kezdtem el kémlelni, mely nyugodt volt. A levegőt egyenletesen vette, miközben szuszogott. Olyan édes volt ahogy aludt, és megmelengette a szívemet. Ahogy őt kémleltem továbbra is, a szívemben egyre jobban lett úrrá egy különös érzés. A tegnapi veszekedés rossz volt, és tényleg komoly. Hiába nem haragszom rá, úgy érem, hogy valami nyomja a szívemet, és emiatt keserű íz kavarog a számban. Ezt megkel beszélnünk úgy is, hogy Eijirou józan. Viszont előtt valahogy túlkel tennie majd magát a másnaposságon, majd ha felkel.
  Amíg Eijirou aludt, addig én fogat mostam, felöltöztem, valamint csináltam magunknak gofrit, amit majd reggeli gyanánt tudunk megenni. Amikor kész lettem, már kellően elmúlott dél. Míg a többiek iskolába voltak, mi ugyebár kivettük ezt a napot, de jobb is, hogy így döntöttünk. Nem tudom, hogy mi lett a tegnap esti buli végkimenetele, de majd Ochacot megkérdezem erről. de most az a fontosabb, hogy Eijirouval mindent megtudjunk beszélni.

Egy tálcára tettem a gofrit, és egy pohár vizet, valamint gyógyszert, majd elindultam felfelé a szobámba. Amikor az ajtó elé értem, egy kézzel kinyitottam azt, majd beléptem a szobámba. A vörös hajú fiú ott ült az ágyamon, és ujjait hajába vezetve fogta a fejét.

  - Jó reggelt - köszöntem neki kedvesen, de ő csak morgott valamit maga elé.

Az ágyhoz sétáltam, majd az éjjeliszekrényre tettem a tálcát.

  - Hogy érzed magad? - néztem rá aggódóan, majd megsimogattam a vállát.

Eijirou ekkor felém emelte, fáradt, vörös szemeit, majd sóhajtott egy aprót.

  - Széthasad a fejem - kezdett bele halkan - Minden apró mozdulat olyan, mintha valaki üvöltene. Szúr a halántékom. És folyamatosan a tegnap este képei pörögnek a fejemben. Hogy mit vágtunk a másik fejéhez...

  - Vedd be a gyógyszert, reggelizzünk, és megbeszéljük ezt az egészet. Józan fejjel is. Jó? - néztem rá kissé búsan, majd megcirógattam vörös tincseit.

  - Nem vagyok éhes - jelentette ki halkan.

Kissé húztam a számat, hiszen direkt azért siettem vele, hogy mire felkeljen, legyen mit ennie. A tálcához nyúltam, majd a gyógyszer a kezembe vettem, és a pohár vizet is, majd felé tartottam. Ő elvette tőlem, majd hamar lenyelte, miközben kiitta az egész pohár tartalmát. Ezt követően a előrehajolt, majd a poharat a tálcára tette. Ahogy ezt a cselekedetét véghezvitte, lassan felállt, majd mély levegőt vett, és megpróbált elindulni, de hirtelen eldőlt jobb, és nehezen, de az utolsó pillanatban megállt a lábán.

  - Hé, maradj ülve! Pihenj ah kell egész nap, jó? - fogtam meg a karját aggodalmasan.

  - Azt ugye tudod, hogy ez nem normálisa? - kezdett bele, viszonylag komoly hangon, mely tőle ritka volt.

  - Tessék?

  - Tegnap este, elmondtuk egymásnak szinte a legnagyobb aggodalmunkat. Úgy, hogy én részeg voltam, mert csak úgy voltam képes. Te pedig úgy voltál csak rá képes, hogy én részeg voltam, nem józan. EZ már régen rossz, [Név]. Józanul, tiszta fejjel kellett volna ezt a másiknak elmondanunk. Nem így - halkult el.

  - Tudom. Nem így kellett volna elmondanom neked.. - szóltam halkan - De azt szeretném, ha most megbeszélnénk, mindent. Mint mindig..

  - Szerinted azok után, ahogy tegnap viselkedtünk, megbeszélünk egymással mindent? Mindig? - suttogta a szavakat.

  - Hé, mi van most veled? - engedtem el a karját, ő pedig felém fordult. Tekintete aggodalmas volt, és bizalmatlan - Baj van?

  - Nem akartam veled veszekedni tegnap - nézett mélyen a szemembe - De olyan dolgokat mondtál nekem, amit eddig soha. Nem értelek téged. Miért nem mondtad ezt hamarabb? Tudod jól, hogy megértettem volna, kicsim..