Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

37. Fejezet

A napok teltek, tán túl gyorsan is. A hétvége szempillantás alatt itt volt. Eijirounak hétfőn lesz a műtéte, 14:00-kor. Vasárnap délután bekel már mennie a kórházba, hogy végezzenek rajta pár vizsgálatot. Megígértem neki, hogy elmegyek vele, viszont mivel másnap iskola van, ezért sajnos nem tudok ott aludni. Viszont hétfőn a műtét előtt már ott leszek, és nem is fogok egészen addig hazamenni, míg véget nem ér.
De addig is volt más dolgunk péntek este. Eijirou szerdán szólt, hogy az anyukája elmegy vacsorázni a nagybátyjával, és a nagynénjével, ezért neki kellene majd vigyáznia az egy éves unokahúgára. Megkérdezett, hogy nem mennék-e vele, és segítenék-e neki, mire örömmel mondtam neki igent. Szerettem a gyerekeket, és Eijirou nagyon édesen bánt velük. A terv úgy volt, hogy majd 6 óra körül megyünk a nagybátyáékhoz, és majd az anyukája hazahoz minket, és náluk alszom.

Így hát pénteken fél 5-kor mentem át barátomhoz, a cuccommal együtt. Amint odaértem, becsöngettem. Fél percet se kellett várnom, a vörös hajú fiú boldogan nyitott nekem ajtót. Hiába találkoztunk egyszer már ma, felpezsdítő volt őt újra látni. Eijirou puszit adott az ajkamra, amit én viszonoztam.

- Felviszem a szobámba - vetet el tőlem a táskámat, majd elsietett.

Én addig beengedtem magamat, és köszöntem az anyukájának. Nanaval beszéltem pár szót, mire Kirishima átöltözve letrappolt hozzánk. Egy szürke melegítő volt rajta, egy bordó rövid ujjúval. Aprót nyeltem, miközben végigmértem barátomat, hiszen imádtam amikor ilyen cuccokban járt.

- Megiszom ezt a kávét, és indulhatunk - mosolygott ránk a fekete hajú nő, majd tovább itta a kávéját.

- Elfogunk bírni egy 1 éves kislánnyal? - néztem Eijirou szemeibe.

- Szerintem igen. Amióta megszületett max ha háromszor találkoztam vele, de szerintem rendben leszünk - mosolygott rám kedvesen - Adunk neki enni, megitatjuk, lefürdetjük, játszunk vele, ágyba tesszük - sorolta fel a teendőinket.

- Már várom, hogy őszinte legyek.

- Én is. Majd úgy teszünk, mintha a saját gyerekünk lenne - nevetett a fiú.

- Ahj, te - boxoltam kedvesen a vállába, ő pedig a hajamba csókolt mosolyogva.

Végül 6 óra előtt 10 perccel indutunk el, és rövid idő alatt oda is értünk autóval. Kiszálltunk, majd egyből meg is pillantottuk a szülőket, az anyuka kezében pedig ott mosolygott a gyönyörű kislány. Iszonyat aranyos volt.

- Jó estét - köszöntem nekik illedelmese, Eijirou és az anyukája pedig puszit adtak nekik.

- Hát szia Sophie - lépett a kislány elé Eijirou, majd óvatosan elvette az anyukájától, és magához ölelte oldalasan.

- Kérlek titeket, 8 óra körül fektessétek majd le - kért minket az anyuka.

- Meglesz - mosolyogtam rá.

Ő mosolyogva bólintott, majd percekkel később beszálltak az autóba. Eijirou megfogta Sophie pici kezét, majd integetni kezdett vele.

- Szia anyu, szia apu - gügyögött a kislánynak, aki csak nevetett.

Amint a szülők elmentek, barátom felém fordította a kislányt.

- Na, Sophie. Ő itt [Név] - mutatott be neki - Ma estére ő lesz az anyukád, én pedig az apukád. Jó lesz így? - adott puszikat a kislány barna hajába, mire ő csak nevetett.

- Olyan aranyos - simogattam meg az arcát.

- Igen. Mint egy porcelánbaba - szorította a fiú magához a kislányt, majd bementünk a házba.