Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

28. Fejezet

Ami azt illeti, nagyon nehezen keltem ki az ágyból, és ezzel nem csak én voltam így, hanem Ochaco is. Fáradtak voltunk, nem is kicsit. Izukunak nem volt velünk könnyű dolga, hiszen a csomagjainkat is alig bírtuk el a fáradság miatt. 
  Végül nagy nehezen, de sikerül kivinnünk a holmijainkat az autóba, és hála Izuku anyukájának rövid időn belül ott voltunk az iskolánál. Az álmos fiatalok gyülekeztek, mellettük pedig a szülők voltak, akik kikísérték a gyerkőceiket. A busz még nem volt itt, de az osztályunk nagy része igen. A csomagjainkat kiszedtük az autóból, mivel Izuku anyukájának mennie kellett dolgozni. Megköszöntük neki, hogy elhozott minket, majd elköszöntünk tőle.

  - Mindjárt elalszom - ásítottam nagyot, miközben összehúztam magamat. 

Izuku Ochacot melegítette úgy, hogy magához ölelte, miközben a lány a fiú kabátjába volt bújva. Csak én álldogáltam ott reménytelenül, és magányosan. Beszélgetni nem volt kedvem senkivel, így ásítozva, vacogva, és álmos tekintettel álltam a reggeli hűvösben. 

  - Mikor jön már a busz? - szólt álmosan barátnőm.

  - Sokan még nincsenek is itt, szóval lehet kicsit késni fog - szólt halkan Izuku, majd szorosabban fogta magához barátnőjét, és egy puszit adott a fejére.

Szerettem őket. A kapcsolatukat is. Ha vitáztak is, (ami nagyon, de nagyon ritka volt) rá pár órára már semmi se volt. Egyszerűen ők voltak a tökéletes pár, én pedig annyira féltékeny voltam rájuk, és amióta szétmentünk Kirishimaval, annyira egyedül éreztem magam a közelükben, mint még soha. Szerettem volna, ha mellettem is itt van az, akit szeretek. Magához ölel, és nem hagyja, hogy vacogjak. Remélem nekik sose kell ezt megtapasztalni. Túlságosan is fontosak nekem, és nem bírnám végignézni ahogy veszekednek, vagy szétmennek. 

  - [Név] - szólt Izuku halkan, mire odafordítottam a fejemet. Izuku ekkor előrebiccentett, mire arra a helyre vezettem a tekintetem, ahova mutatott.

Tőlünk pár méterre Kirishima és Bakugo álltak. Halkan vitáztak. Bakugon pedig látszott, hogy nagyon nem akarja reggel 5 órakor felcseszni az agyát. Hirtelen rántotta ki Kirishima kezéből a bordó pulcsit, majd azt szorongatva felém mutatott hirtelen, végül hozzávágta a vörös hajú fiúhoz a ruhadarabot, idegesen fürkészte legjobb barátját a szőke hajú fiú. Kirishima másodpercekig hezitált, majd végül bólintott egyet, mire Bakugo szinte megrökönyödve sóhajtott. 
  Kirishima ezt követően elindult felém, azonban az volt a helyzet, hogy én nem akartam vele beszélni. Nagyon nem. Utolsó reményemben legjobb barátaimra néztem, akik csak egy oké jelet mutattak, és az álmosság ellenére is mosolyogtak, ezzel arra biztatva, hogy nyugodjak meg, mert minden rendben lesz. 

  - Szia - ért oda hozzám a vörös hajú fiú, s reggeli rekedtes hangján szólalt meg. 

Én csak felvezettem rá a tekintetemet, majd kérdően néztem rá. 

  - Remélem nem baj, hogy idejöttem - kezdte el halkan, a reggeli időben.

Jómagam csak megvontam a vállamat. Egyrészt nem akartam vele beszélni, másrészt pedig annyira fáztam, és álmos voltam, hogy egy hang se jött ki a torkomon.

  - Értem.. - akadt meg a hangja, majd a kezében lévő pulcsira nézett, aztán rám - Fázol, igaz?

Megráztam a fejemet. Nem kell a pulcsija. 

  - Vacogsz - nézett végig rajtam. Végül is csak egy póló van rajtam, és egy kapucnis pulcsi. Kabátot elfelejtettem hozni, mert bíztam abban, hogy nem lesz ennyire hideg - Vedd fel, kérlek - tartotta felém a bordó, cipzáros pulcsit.

  - Nem hagynál békén? - kérdeztem teljesen rekedt hangon.

  - Megfogsz fázni..

  - Eddig se érdekelt, hogy mi van velem, akkor.. - megakadt a szavam, és köhögtem egyet - ..most se érdekeljen.