Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

43. Fejezet

A tegnapi nap folyamán mindent megbeszéltünk Eijirouval. Minden olyan gondolatot, ami esetleg kétségek közé sodort esetleg minket. Hogy mi bántja a lelkünket, mik azok a dolgok, amik miatt akár kicsit legörbül a szánk. Eijirou végighallgatott engem, és én is végighallgattam őt. Ezt követően pedig nem szólt másról a napunk, mint egymásról. Szinte egész nap össze voltunk bújva, és elárasztottuk a másikat a szeretetünkkel. És őszintén szólva ez volt az, ami most a legjobbak kellett nekünk. Mivel a barátom másnapos volt, ezért ő alig mozdult ki a szobából. Maximum mosdóba ment, de ennyi volt igazából. Örültem neki, hogy mi azoknak a pároknak a táborát erősítettük, akik mindig megtudták beszélni a problémáikat. Nem mondom azt, hogy ezentúl nem lesznek pici viták se, hiszen ez elkerülhetetlen akár egy kapcsolatban, vagy egy barátságban is akár. De mi nem fogjuk túlreagálni, és mindent megfogunk beszélni. Hiszen szeretjük egymást, és tényleg képtelenek lennénk a másik nélkül létezni.

A szombati napon a fiúnál voltunk, művel az anyukája áthívott hozzájuk. Voltak alkalmak, amikor úgy éreztem, akárcsak egy pillanatra is, hogy nekem is van anyukám. Az a személy, aki az én életemben hivatalosan már nem tűnhet fel. De itt volt ő. Itt volt a barátom anyukája, aki annyi szeretetet adott nekem mindig, hogy belefulladtam. Konkrétan sajátjaként szeretett engem, amiért hálás voltam neki. Természetesen én is nagyon szerettem őt, hiszen mindig számíthattam rá. Jóban és rosszban is egyaránt. Meghallgatott, és tanácsot adott nekem. Ha kellett, leszidott, amit nem bántam, hiszen úgy éreztem végre, hogy nekem is van anyukám. És ez jó érzés volt. Eszméletlenül jó érzés, amit én soha nem tapasztalhattam meg rendesen.

Jelenleg épp Eijirou ágyán heverésztem, míg barátom a fiúkkal játszott, miközben a babzsákfotelben ült. 

  - De ne már! - kiabált fel idegesen - Bakugo megint megölt! - kezdett el gyerekesen pufogni, miközben kezeit összefonta maga előtt.

  - Hányadszorra? - fordultam felé az ágyon, de még úgyis csak vörös hajkoronáját láttam, mely nem volt felzselézve.

  - Hatodszorra - motyogta durcásan.

Csak elmosolyodtam, majd közelebb másztam hozzá az ágyon, és államat a vállára tettem, miközben vörös tincsei kezdtem el simogatni. Eijirou ekkor hátradöntötte a fejét, mely az ágyon foglalt most már helyet. Vörös íriszeivel engem kémlelt, miközben felfújta az arcát melytől eszméletlenül aranyossá vált.

  - Meddig fogsz durcizni? - cirógattam meg arcát, miközben ő fejjel lefelé látott engem.

  - Sokáig - szólt pufogó hangon, miközben összehúzta szemöldökét - Nem akarok többször meghalni. Bakugo mindig brutálisan megöl.

  - Ugye tudja, hogy csapattársak vagytok? - nevettem el magamat kedvesen.

  - Tudja. Azért csinálja - forgatta meg a szemét.

  - A többiek játszanak még? - érdeklődtem.

  - Igen. Bakugo épp Kaminarit írtja - engedte ki a levegőt az arcából, így nem volt már neki felfújva.

  - Játszol még velük? 

  - Szerintem igen - húzta vissza a fejét az eredeti pozícióba, majd visszavezette a tekintetét a TV-re, kezébe pedig újra ott volt a fehér Xbox konzol. 

Miközben Eijirou újra belépett a játékba, és addig lemásztam mellé, majd beleültem az ölébe, vele szembe, és fejemet a vállára helyeztem, miközben kezeim az ágyon voltak, és úgy telefonoztam. A vörös hajú fiú átölelte derekamat, állát a vállamra helyezte, majd elkezdett játszani a fiúkkal, miközben szorosan fogott magához. A fiú néhány percenként puszit adott a nyakamba, melytől jóleső melegség kezdett el futkosni a testemben.
  Míg én szinte majdnem elaludtam a biztonságot nyújtó karjai között, ő előszeretettel kiabált pár nem túl szép szút a Tv-hez, amivel inkább Bakugot szidta, amiért folyamatosan támadta.