Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

25. Fejezet

A napok szinte egy pillanat alatt elszálltak. S ezek a napok nem voltak életem legszebb napjai, azt bekel vallanom. De kezdjük az elejétől...

Ochacoval találkoztam azt követően, hogy elhagytam a termet, ahol Kirishima és Fat Gum voltak. Legjobb barátnőm el elmondtam mindent. Mindent, amit tudni kell neki. Az érzéseimet, és azt, hogy mire jöttem rá.
  Rákellet jönnöm, hogy az érzéseimen nem tudtam változtatni, és azt a több, mint két évet nem tudtam elfelejteni. Sőt, volt az több is. Hiszen sok évig voltunk csak barátok, míg össze nem jöttünk volna. S rájöttem, hogy képtelen vagyok továbblépni, és mással boldog lenni. És ebben az egészben az volt a legrosszabb, hogy féltem, hogy bántani fogom ezzel Tetsutetsut. Ő egy ízig-vérig kedves, megértő, törődő, és vicces fiú. Nem olyan embert érdemel, mint én. Sokkal jobbat. Olyan embert, aki tényleg képes szeretni őt, szerelemből. Szeretem Tetsutestut, de nem vagyok képes úgy szeretni, ahogy ő engem. Barátilag mindent megtennék érte, mert fontos lett nekem. Azonban nem tudok érte mindent megtenni úgy, hogy közben szerelemből is szeressem őt. Szerettem volna. Megpróbáltam. Tényleg próbáltam belé szeretni, de úgy nehéz volt, hogy közben egy másik embert szerettem már alapból. Egy olyan embert, aki rengeteg fájdalmat okozott, rövid idő alatt. Mégis, ennek ellenére tudtam jól, hogy ennek oka van. Oka van annak, hogy elmart maga mellől, és azaz ok nem kicsi. Nem azért tette, mert neki ez örömöt okozott. Hiába beszélt velem csúnyán, hiába ignorált, hiába hordott el mindennek. Én tudtam, hogy a szíve mélyén nem ezt akarja. 

Még a csütörtöki osztálykirándulás előtt szerettem volna elmondani neki ezt az egészet, és úgy elválni, hogy békességben vagyunk egymással. Amikor Ochacoval beszéltem erről az egészről, Március 19.-e, kedd volt. Én próbáltam. Tényleg próbáltam beszélni vele, de egyszerűen nem bírtam. Nem akartam neki fájdalmat okozni, azzal, hogy elhagyom őt. Nem akartam összetörni a szívét, mert tudom, hogyha szakítottam volna vele, ez történt volna. Így teltek a napok. Teltek, és teltek, míg végül kedd este, elhatároztam magam. Március 27.-én, kedd este, végre a sarkamra álltam.

Tetsutetsunál aludtam, mivel értekezlet miatt 28.-án, szerdán nem volt suli nekünk. Azonban egyszerűen képtelen voltam arra, hogy lecsukjam a szememet, és csak aludjak. Az éjjelszekrényen lévő óra folyamat váltotta a perceket, órákat, míg nem elérte a hajnali 2-t. Éreztem a mellkasomban a keserű érzést, és képtelen voltam aludni tőle. Megakartam tenni. de nem ment.
  A szürke hajú fiú erősen húzott magához, miközben arcát a nyakamba fúrta, és úgy aludt. A levegő, melyet az orrán fújt ki, csiklandozta a bőrömet. Ahogy hátamhoz simult a mellkasa, éreztem szívének minden egyes ütemét. 

Képtelen voltam bármit is tenni, így óvatosan kibontakoztam az öleléséből, és az ágy szélére ültem. A hold fénye volt az egyetlen fényforrás abban a pillanatban. Az ablakon beszűrődő világosság megvilágította Tetsu arcát. Békésen aludt, mint egy kisfiú. Nem tehetem ezt vele..

Tetsu amint megérezte, hogy nem vagyok mellette, tapogatózni kezdett.

  - [Név]? - szólt álomittas hangon.

  - Hazakel mennem - suttogtam magam elé.

  - Baj van? - szólt halkan, szemét még mindig csukva hagyva.

  - Nem.

  - Akkor maradj - kezdte el cirógatni az oldalamat, mire odébb húzódtam.

  - Hé.. - nyitotta ki álmosan a szemét, majd felém nézett fáradtan - Mi a baj? Hajnali kettő van..

Válaszolni akartam, de képtelen voltam. helyette erősen összezártam az ajkamat.

  - Rosszat álmodtál? - tápászkodott fel lassan, majd mellém ült, és az arcomra nézett - [Név] - szólított meg - Minden rendben?