Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

9. Fejezet

Furcsa, mégis kellemes érzésre keltem fel.  A fejem barátom mellkasára volt hajtva, közben kezemmel a derekánál fogva öleltem őt magamhoz. Kirishima eközben a hajamat simogatta, és párszor puszit adott a fejemre. Ahogy mozgolódni kezdtem, ő megszólalt.

  - Jó reggel, babygirl - csókolt a hajamba, és magához szorított - Hogy aludtál?

  - Jól - bújtam fedetlen mellkasához, majd egy puszit hintettem rá.

  - És jól vagy? - vezette le kezét a hátamhoz, majd megsimogatta a bőrömet.

  - Igen - nyitottam ki a szememet, majd belenéztem vöröslő szempárjába - Minden rendben van. És köszönöm szépen neked ezt a csodás estét. És azt is, hogy vigyáztál rám..

  - Én köszönöm - simogatta meg a hajamat a másik kezével, majd egy apró puszit adott az ajkamra - Köszönöm, hogy bíztál bennem, és új szintet lépett a kapcsolatunk. Sokat jelent nekem - engedett ajkára egy apró mosolyt.

  - Szeretlek Kirishima - pusziltam meg az arcát.

  - Hívj végre Eijirounak, [Név] - nevette el magát kedvesen - Jó?

  - Jó - nézte rá megszeppenve.

  - Egyébként én is szeretlek téged, babygirl - tornázta fel magát, így ülőhelyzetbe kerültünk. Kezével tarkóm mögé nyúlt, majd magához húzva csókolt meg.

Csókunk hosszú volt, és érzelmes. 

  - Csinálok neked reggelit, jó? - hajolt el, majd ismét egy csókot adott ajkamra - Mit szeretnél?

  - Mindegy, tényleg. Bármi jó lesz nekem.

  - Jó. Akkor öltözz fel, én addig lent leszek, és megcsinálom a reggelit. Úgy jó lesz?

  - Jó lesz - bólintottam.

  - Rendben - mosolygott rám.

Pillanatok múlva a vörös hajú fiú közelebb vonta magát hozzám, majd egy eléggé szoros ölelésbe zárt. Arcomat a vállába fúrtam, és mélyen magamba szippantottam mennyei illatát.
  Ölelésünk percekig tartott, én pedig úgy éreztem magam egyre inkább biztonságban. Annak a fiúnak a karjaiban, akit mindennél jobban szeretek.

  - Na tényleg megyek - húzódott el, majd utoljára visszanézett rám - Oh, és még valami..

  - Hm? - néztem rá meglepve.

  - Mindig itt leszek neked. Legyen akármi. Ütközz bármilyen akadályba, én itt leszek, hogy ledöntsem a falakat, és megadjam neked a biztos útvonalat a boldogsághoz. Ha kell, tűzbe teszem érted a kezemet, csak légy boldog. Nem szeretném ha bármikor is szomorú lennél. Akár miattam, akár más miatt. Bármi van, mondd el nekem. Még ha egy apró dologról is van szó. Azért vagyok. Azért vagyunk egy pár, hogy megosszuk egymással a dolgokat. Hogy szeressük egymást - mosolygott rám kedvesen - Néha a másik agyára megyünk, néha pedig összekapunk pár pici dolgon. Néha összeveszünk, de pár óra múlva már ki is békülünk, hiszen a vitáink nem durvák. Viszont ez nem jelenti azt, hogy szeretek veled vitázni - nevette el magát kínosan - Ha tehetném, mindent megvennék neked a világon. Minden olyan dolgot, amitől mosolyogni fogsz. Nekem tényleg az a legfontosabb az életemben, hogy veled legyek. Veled keljek, veled aludjak, veled töltsek el számtalan olyan pillanatot, melyekre még öreg korunkban s fogunk emlékezni. Számtalan vicces pillanatot, és felejthetetlent. Hiszen benned mindent megtaláltam, amire szükségem van. Mindent, hogy azt mondhassam neked, te vagy életem szerelme, és mindentől megfoglak óvni. Rossz dolgoktól, fájdalomtól - adott egy csókot az utolsó szava után, én pedig könnyezve viszonoztam, hiszen Eijirou szavaitól újra szerelmes lettem belé.

Ahogy kiértem az iskolából, egy újabb emlék csapta meg a gondolataimat. Egy olyan emlék, amire ha visszaemlékezek, görcsbe rándul a gyomrom, és sírni kezdek. 

Ahogy most is.

A gyomrom erősen görcsbe rándult ahogy leültem az iskola bejáratánál található lépcsőre. A könnyeim eleredtek, ahogy folyamatosan az ment a fejemben, hogy Kirishima mit mondott. Hogy soha nem hagy el. Hogy mindig mellettem lesz. Még sincs itt. Mégis eldobott magától. 

Ahogy próbáltam visszafogni a fájdalom által kreált könnyeimet, lépteket hallottam magam mellől. Valószínűleg az egyik diák igyekezett haza az iskolából, így a klubtevékenységek végével. De nem tudott érdekelni. Az sem, hogy valaki meglát így. 

Egészen addig ebben a gondolatban éltem, míg az illető meg nem állt mellettem, és le nem vezette rám a tekintetét.

  - Hé, mindben rendben? - kérdezte meg aggódó hangon.

Felismertem a hangot, így egyből felemeltem könnyáztatott tekintetem, és felnéztem rá. Az ismerős fiú csak bámult rám, én pedig akkor még nem sejtettem, hogy mekkora hatással is lesz majd az életemre..