Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

44. Fejezet

Teltek a napok. Tán túl gyorsan is. Kiléptünk az áprilisi hónapból, és beléptünk a májusba. Abba a hónapba, ami nem máshogy kezdődik, mint az Anyák napjával. Idén Anyák napja május 7.-ére esett. Megbeszéltem a többiekkel, hogy akkor ne velem foglalkozzanak, hanem legyenek otthon az anyukájukkal, látogassák meg a nagymamájukat, és legyenek velük. Töltsenek velük annyi időt, amennyit csak tudnak, mert nem lehet tudni, hogy mikor lesz az utolsó találkozás. Az élet kiszámíthatatlan, így minden pillanatot kikel élvezni. Nem szabad haragban elválni senkitől, mert lehet azaz utolsó beszélgetésetek, mielőtt örökre búcsút mondanátok egymástól.
  A mai napra nem terveztem különösebb tevékenységet. Mivel a barátaimat nehezen beszéltem rá arra, hogy tényleg legyenek otthon, és ne rám gondoljanak. Eijirou mindenképpen átakart jönni, hogy ne legyek egyedül, és ne szomorkodjak. Izuku és Ochaco ugyanígy volt, Bakugo pedig parancsba adta, hogyha így állok hozzá, akkor egy könnycseppet se merjek hullatni, mert ha megtudja, akkor átjön, és megruház. Érdekes vigasztalási mód, de legalább gondolt rá, ami az ő esetében nagy dolog.
Mint minden évben, most is készültem valamivel a nagymamámnak. Mivel nem tudtam, hogy mit vehetnék neki, ezért vettem egy tábla csokit, a kedvencéből és készítettem neki egy DIY ajándékot. Egy kisebb emlékkönyvet vettem, amibe számtalan emlékünket beleírtam, valamint képet is tettem bele, azokról a dolgokról, amik mosolyt csalhatnak az arcára. Sokat dolgoztam vele, és volt, hogy csak pár órát aludtam, hiszen az iskola mellett nem igen volt időm elkészíteni. A barátaimnak ahogy volt idejük, segítettek. Vágni, ragasztani, és nyomtatni. Volt, hogy Eijirou bealudt nálam, annyi ideig csináltuk az ajándékomat. Ilyenkor nem volt szívem felkelteni, viszont emiatt reggel korábban kellett keni, hogy hazatudjon rohanni a cuccaiért, és átöltözni. de végül kész lett, és nagyon hálás voltam a barátaimnak amiért segítettek nekem. Vettem nekik fejenként egy tábla csokit, amit habár nehezen, de elfogadtak.

És itt vagyunk. Május 7.-én. Direkt korán keltem, és készítettem reggelit a mamámnak. Tudtam, hogy szereti a palacsintát, így készítettem neki, és meg is kentem a kedvenc lekvárjával. Ahogy ezzel megvoltam, főztem neki teát, és megterítettem az asztalt kellőképpen. Az ajándékát a teríték mellé tettem, majd vártam, hogy a konyhába tévedjen. Lassan 7 óra, így nemsokára számíthatok az érezésére.
  Negyed 8 körül meg is érkezett drága nagymamám a konyhába, és meglepetten nézte a művemet.

  - Boldog Anyák napját! - mosolyogtam rá szeretettel, majd a művemre mutattam.

Mamám csak kapkodta a szemét hol a reggelire, hol az ajándékra. Végül elérzékenyülve, könnyes szemekkel nézett fel rám.

  - Köszönöm neked, hogy felneveltetek a papával. Viszont ez mosta  te napod, mint anyuka, és egyben nagymama, szóval remélem örülsz az ajándékodnak! - léptem elé, majd megfogtam mindkét kezét - Nagyon szeretlek, és köszönök mindent! - néztem rá hálásan, hiszen körülbelül ugyanakkorák voltunk.

  - Drágaságom, nem kellett volna - lepődött meg teljesen - Természetes, hogy felneveltelek, hiszen az unokám vagy, és nagyon szeretlek! Számomra az is ajándék, hogy itt lehetsz nekünk! - szorította meg a kezemet, én pedig szorosan megöleltem őt - Nekünk te többet érsz minden ajándéknál - szorított rajtam.

Éreztem, hogy a szemeimbe könnyek gyűlnek. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Ha ők nem fogadnak be, nem nevelnek fel, akkor nem lennék most itt. Ők voltak az egyetlenek, akik befogadtak engem. Se apa szülei, se más rokonok nem voltak hajlandóak befogadni, még kényszerből sem. Az apai ágról származó nagyszüleimről azóta a nap óta nem hallottam semmit, és már teljesen el is felejtettem, hogy miképp néznek ki, vagy hol élnek. Aztán ők voltak az egyetlenek, akik mondták, hogy ha kell akkor az életük árán is felnevelnek engem. Mivel ők nem ebben a városban étek eddig, ezért őket később értesítették arról, hogy nincs hova mennem. Ők egyből igent mondtak, és nem is akartak elengedni maguktól. Nekik köszönhetem az életemet, és azt, hogy nem hagytak magamra akkor, amikor a szüleim nélkül maradtam. Ugyanis mivel apa is itt hagyott, nem maradt senkim.