Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

26. Fejezet

Az este folyamán, szinte nem is bírtam aludni. Folyamatosan forgolódtam, és amikor már azt hittem, hogy elalszom, egy rossz gondolat kötözött a fejembe, és kiment belőlem az álmosság. Végül reggel 8-ig aludtam maximum 3 órát, és mint egy rossz másnapos, úgy ültem az asztalhoz reggel.

  - Hát te? - nézett rám a nagymamám a pult mellől.

  - Hazajöttem hajnalban Testutetsutól - beszéltem halkabban. 

Most kezdtem igazán felfogni, hogy mit is tettem valójában. Hogy mit is tettem egy érző emberrel.

  - Hogy hogy? Történt valami? - ült le elém az asztalhoz, és aggódva megfogta a kezemet.

  - Mondd, nagyi - néztem rá egy fájdalmasa mosoly mellett - Én rossz ember vagyok?

  - Micsoda? Dehogyis kicsikém! Hát, hogy jut ilyen az eszedbe? - szidott le rögtön.

  - Kirishima minden ok nélkül szakított velem..Én pedig szakítottam Testutetsuval, és ezzel fájdalmat okoztam neki - beszéltem egyre nehezebben, mire a könnyeim  szemembe gyűltek.

  - Miért szakítottál?

  - Megpróbáltam megszeretni őt. Szerelmes akartam belé lenni. De ez nem így megy, erre rákellet jönnöm. Szeretem, mint barát. Máshogy képtelen vagyok. Rákellet erre jönnöm, és arra is, hogy még mindig szeretem Kirishimat. Egyszerűen képtelen vagyok őt elfelejteni, hiába volt velem gonosz. Nehéz elfelejteni egy olyan embert, aki ekkora része volt az életednek, aztán hirtelen eltűnt. 

  - Tudom, kicsikém, tudom - simogatta meg a hajamat.

Láttam a szemében, hogy pontosan tudja mit beszélek. Ő anyára gondolt. Mert amíg nekem az anyukám volt, neki addig a lánya. 

  - Bocsánat, hogy..hogy ezt művelem - mutattam magamra.

  - Azért vagyok, hogy melletted legyek. Hiszen megígértem anyának, hogy itt leszek melletted. Felnevellek téged, és mindent megteszek, hogy ne legyen hiányod semmiben. Viszont boldogságot nem tudok neked venni, és rosszul érint engem is, hogy szomorú vagy. legszívesebben átvenném tőled a szomorúságot, hogy neked ne keljen benne élni. 

Ahogy a nagymamám elmondta nekem az érzéseit, úgy kezdtem el kapkodni a levegőt, hogy ne sírjam el magam. Borzalmasan szeretem őt. És a nagypapámat is. 

  - Megpróbálom magam összeszedni - szóltam halkabban.

  - Nem. Ne tégy olyat,a mit nem szívesen csinálsz. Próbálj meg vele beszélni. Az elmondásod szerint, kezd megtörni valami benne, amivel elárulja magát lassan. Ismerem Kirishima-kunt, és szerintem készen áll arra, hogy beszélj vele. 

  - Biztos?

  - Biztos. Holnap amúgy is osztálykirándulás. Jó lenne úgy elmenni, és kiélvezni a kirándulást a többiekkel, hogy jóban vagytok. Nem? - mosolygott rám biztatóan.

  - De. Nagyon jó lenne - viszonoztam a mosolyt én is - Lehetne, hogy.. - mutogattam a szobám felé.

  - Ráérsz összepakolni, ha visszajöttél - bólintott - Viszont egy valamit kérek.

  - Igen? Mi lenne az? 

  - Reggeliz meg, és úgy menj át - javasolta - Kell az erő. Mostanában úgyis alig eszel, én pedig aggódhatok. 

  - Sajnálom, tényleg - szóltam bűntudattal a hangomban, majd szorosan magamhoz öleltem őt. 

Miután megreggeliztem, felsiettem a szobámba, és emberi alakot vetettem magamra. Hajamat felkötöttem, a ruhám pedig egy rövidebb farmershortból, és egy fehér szűkebb haspólóból állt. Fújtam magamra dezodort, valamint abból a parfümből is, amit Kirishimatól kaptam karácsonyra. Bele se néztem a tükörbe, csak elmentem otthonról. Azokat a ruhákat vettem fel, melyekben Kirishima mindig is szeretett látni. Lehet, hogy gáz volt ez a gondolkodásmód, de nem tudott érdekelni. 
  10 óra is elmúlt, amikor már elmentem otthonról, és Kirishimaékhoz igyekeztem. A nap már javában sütött, így elég meleg is volt. Kirishima 3 utcányira lakott tőlem. Igyekeztem minél hamarabb odaérni hozzá, és egy 15 perces séta után már a házuk előtt is álltam. A szívem erősen kezdett el verni, és a remegés is rám jött. Komolyan gondoltam én ezt? Hogy tudok majd vele beszélni? Vagyok én olyan bátor?