Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

31. Fejezet

Március 31.-e, este van. Április 2.-án megyünk haza. Két nap. Két kicseszett napig kell még itt lennem, távol a világtól, és azzal a tudatban, hogy Kirishimanak kiderült a titka.
Mióta Kirishima kiment, eltel 5 perc. Azóta csak ülök az ágyon, és meredek magam elé, piros arccal és szemekkel. Képtelen vagyok felfogni ezt az egészet, és nem tudom, hogy jelenleg mit akarok. A barátaimmal lenni? Kirishimaval lenni? Nem tudom. Viszont ezt most nem én döntöttem el. Hanem az illető, aki bekopogott az ajtón, és szó nélkül jött be.

A tekintetem lassan vezettem az ajtóra,a hol belépett a szőke hajú tanár. Ahogy egyre közelebb ért hozzám, csak leült az ágyra, velem szemben.

- Szia - köszönt nekem halkan, ahogy helyet foglalt.

Nem köszöntem neki vissza. Nem akartam feleslegesen beszélni.

- Tudom mit érzel, de ha mérges vagy a világra, akkor az nem megoldás.

- Hol van Ochaco? - kérdeztem halkan.

- Most én szeretnék veled beszélgetni, ha nem baj - szólt kedvesen.

- Mégis mi a francnak? Maga csak a tanárom, Fat Gum. Mégis mi oka lenne nekem segíteni? - kérdeztem keservesen.

- Te magad mondtad, hogy olyan vagyok neked, mint egy apa. Akkor megpróbálok aszerint viselkedni.

És akkor ott, mindenféle sírás nélkül, mindenféle kiabálás nélkül, mindenféle harag nélkül, nyugodt hangon kiöntöttem a szívemet a szőke hajú férfinak. Nem érdekelt, hogy mennyi az idő. Nem érdekelt, hogy hol vagyunk jelenleg. Csak az érdekelt, hogy végre volt az életemben egy olyan ember, akire úgy tekintettem, mint egy apára. Egy olyan apára, aki törődött is velem, nem mint az igazi.

- Értem - szólt a legutolsó szavamnál - És most mit tervezel tenni?

- Nem tudom.. - kezdtem el piszkálni a takarót.

- Én valahogy úgy érzem, hogy vele szeretnél lenni. Igazam van? - ajándékozott meg egy kedves mosollyal.

- Ha tudná milyen régóta akarok már vele lenni..

- Tudod, ezen lehet még segíteni. Helyrelehet még hozni a hibákat. Csak tenni kell érte, különben semmi se fog változni. Szeretitek egymást, fiatalok is vagytok. Annyi lehetőség áll még előttetek, ami sok ember előtt nem.

- Kirishimanak nem biztos, hogy van még lehetősége - nevettem el magam fájóan.

- De igen. Csak hinnetek kell benne, és nem elmenekülni a problémák elől. Kiállni egymás mellett, és a végsőkig kitartani.

- Én kiakarok tartani mellette. Nem akarok olyan lenne, mint az apám, aki lelépett akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá.

- Az apád egy féreg, már ne haragudj a szóhasználatért.

- Csak nyugodtan - ráztam meg a fejemet - Megérdemli.

- Figyelj. Menj Kirishimahoz. Tudom, hogy ez sok most neked, de pont most van egymásra a legnagyobb szükségetek.

- Azt se tudom hol van most - suttogtam.

- Miután kijött, teljesen össze volt törve. A többiek nem értették, hogy mi a baj, és teljesen megijedtek. Próbáltak neki segíteni, de ő elment a saját házukba. Miután elment Bakugoval közösen beavattuk a többieket ebbe az egészbe.

- Még maga is tudta. Csak nekem nem mondta el..

- Nem tudta miképp elmondani. Csak gondolj bele az ő helyzetébe. Neked se ment volna ez olyan könnyen.

- Nem - ráztam meg a fejemet - Valóban nem.

- Na látod - sóhajtott - Szóval kapd magad össze, emelt fel a segged, és menj hozzá.

- Wow. Úgy beszél, mint valami 18 éves - mosolyodtam el kicsit.

- Mellettetek úgy is érzem magam. Főleg a tegnapi után, amikor Kirishima és Kaminari egyszerre találtak el a vízipisztollyal - elevenítette fel a tegnapi emlékeket, némi mosolya az arcán.

Elképzeltem ahogy a két fiú elkapja Fat Gum-mot, és arcon lövik őt. Ő pedig csak értetlen tekintettel bámul rájuk, miközben a két fiú csak nevet.

- Vicces lehetett - néztem rá kedvesen.

- Igazából az is volt - sóhajtott mosolyogva - Ezért szeretek tanár lenni. Az, hogy mosolyogni és vidámnak látom a diákjaimat, sokat jelent. Főleg akkor ha Kirishimaról van szó, vagy rólad.

Jól estek a szavai, és emiatt melegség költözött a szívembe.
Összeszedtem magam, és felálltam az ágyról. Ezt követően lenéztem Fat Gumra, majd egy hálás mosolyt küldtem felé.

- Köszönöm. Mindent.

- Ugyan - legyintett zavartan.

- Esetleg mondaná Ochaconak, hogy ma már nem alszom itt?

- Persze, szólok neki - bólintott.

Rámosolyogtam a kedvenc tanáromra, majd kiléptem az esti levegőre. A hideg, esti levegő megcsípte az arcomat, de jelenleg nem tudott érdekelni. Sietős léptekkel igyekeztem Kirishimaék házához, miközben csupán a tücskök ciripelését hallottam. Ahogy elértem a házhoz, megtorpantam. Biztos ez a helyes? Őszintén szólva félek szembenézni ezzel az egésszel. De Kirishimaról van szó. Arról a fiúról, akit szeretek.

Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Ezt követően benyitottam a szobába, ahol síri csend volt, csak némi szipogást lehetett hallani.
Lassú léptekkel közelítettem meg a vörös hajú fiú ágyát, és amikor odaértem, leültem rá. Ő nem reagált erre, csak tovább feküdt az ágyban. Másodpercek elteltével felemeltem a takarót, majd bebújtam alá, és közelebb vontam magam a fiúhoz. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Szorosan öleltem meg őt hátulról, és éreztem, hogy az egész teste beleremeg az érintésembe. Olyan szorosan fogtam magamhoz, ahogy csak tudtam. Hosszú idő után végre magamhoz ölelhettem. Végre érezhettem az illatát, és a teste melegét.

- Babygirl... - szólt halkan, síró hangon.

- Nem megyek el. Soha többet nem hagylak magadra..Soha - szorítottam magamhoz.

Kirishima ekkor lassan megfordult, mire megláttam könnyektől nedves szemeit, és arcát. Ajkait összeszorítva nézett a szemembe. Édes kincsem..
Szörnyű volt őt így látni, és a szívem szakadt bele. Ő mindig mosolygott, és vidám volt. Kivéve most. És ebbe a szívem szakadt bele.

- Annyira hiányoztál.. - szólt keservesen.

- Te is nekem. Borzasztóan.. - simogattam meg meleg arcát.

Közelebb hajoltam hozzá, majd apró puszikat adtam az arcára, valamint a szájára. Végezetül egy hosszú puszit leheltem az ajkaira, majd elhajoltam.

- Annyira fáj..Annyira félek.. - suttogta ki magából meggyötörten, majd magához ölelt minden erejével, és a fejét a nyakamba fúrta.

Könnyei monoton tempóban hagyták el szemeit, és pedig csak szorítottam őt magamhoz. Hagytam, hogy had adja ki magából az elmúlt időszak fájdalmait. Hagytam, hogy had sírja ki magát, miközben szorosan fogott magához, és időnként elmondta, hogy mennyire sajnálja ezt az egészet, hogy mennyire hiányoztam neki, és hogy mennyire szeret engem.
Ott, abban a helyzetben rájöttem, hogy van számunkra jövő, hiszen szeretjük egymást. És ez volt a legfontosabb. Ez volt a kulcs, mely összetartott minket. Két olyan embert, akik ettől a perctől szavak nélkül is megértették egymást, és ki nem mondott szavak nélkül is a másik tudtára adták, hogy ettől a perctől ismét együtt vagyunk, és egy párt alkotunk.

-----------------------

31 részbe telt, de a kincseim újra együtt vannak :')
Egyébként köszönöm a sok sok kedves kommentet az előző rész alá. Nagyon jól estek. ❤️