Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

12. Fejezet

Sose volt hibátlan a gyerekkorom.
Amikor 3 éves lettem, minden megváltozott. Megváltozott az életem egy olyan irányba, melyet senkinek se kívánok. Senkinek.

Az édesanyám beteg volt. Szívbetegséggel küzdött, és amikor én betöltöttem a harmadik életévemet, azt követően nem sokkal veszítette életét.
  Akkor még nem tudtam felfogni a dolgokat, de ahogy telt az idő, egyre inkább fogtam fel, hogy anya nincs többé. Elment. Soha nem jön vissza.

Anya halálát követő 2 hétben azonban mást is elveszítettem. Az édesapámat, aki lelépett. Itt hagyott, eldobott magától, mindenféle ok nélkül. Nem kellettek neki. Nem volt rám szüksége.
  Egyedül maradtam, 3 évesen. Magányos voltam, és nem volt senkim. Úgy éreztem, hogy senki se szeret, nincs más senkim se a világon.

És akkor jött egy kéz. Aztán még egy. És még egy. Valamint még egy.
  A nagyszüleim vittek két kezet. Magukhoz vettek, és annyi szeretetet adtak nekem, amennyi csak kellett. Viszont ez nem pótolt semmit. Sajnos semmit. Ugyanúgy anya nélkül maradtam, ami fájt. Irtózatosan. Egy kisgyermek nem nőhet fel az anyja nélkül. Szüksége van rá. Nagyon szüksége.

A másik kettő kéz Ochaco volt, és Izuku. Akiket már oviban ismertem, és azóta a legjobb barátaim. Mindig itt voltak velem, segítettek átvészelni a nehéz időket.

És aztán ott van Ő. A fiú, aki mindig is a közelemben volt, mégis csak általános iskola, hatodik osztályában kezdtünk el jóban lenni. És ahogy telt az idő, kezdtük egymást egyre jobban megszeretni.

Tudott rólam mindent. Segített, hogy ne érezzem magam egyedül. Megpróbálta pótolni a szülői űrt a szívemben. Segített nekem.

Aztán 8. osztályban összejöttünk, és egészen gimnázium második évéig együtt voltunk. Egészen addig, amíg rejtélyes okokból nem szakított velem. Magamra hagyott. A magányosság pedig ismét bennem volt.

Üres voltam belül. Nem volt ott az a személy, aki mindig is. Mindig őt kerestem mindenhol. Akárhová mentem, akárhová néztem. Az ő illatát éreztem. És kezdtem úgy érezni, hogy belehalok a fájdalomba, amiben senki se tudott segíteni.

És az csak rátett egy lapáttal, hogy most szombaton lesz az a dátum, amikor anya meghalt 14 éve.

Ochacoék próbáltak segíteni a hét elején. Ajánlottak mindenféle programot, de nem volt jobb. Egyáltalán nem.

Holnap után összefogok törni. Újra. És újra.

Miután elmeséltem a napomat a nagyszüleimnek, ők rosszallóan csóválták a fejüket, és mondták, hogy megpróbálnak beszélni Kirishima szüleivel, hogy mégis mi történt vele.

Jól esett tőlük, viszont sikerült rábeszélnem őket, hogy ne tegyék. Hiszen úgyis felesleges az egész.

Viszont az, hogy jelenleg egyedül vagyok a szobámban, és mindössze Hektor volt ott velem. Vele szemeztem, és épp olyat játszottunk, hogy megpróbálunk nem pislogni.

Ám mivel ő olyan édesen nézett rám, nem bírtam tovább, és szorosan magamhoz ölelve nyavargattam.

  - Annyira szeretlek, basszus.. - suttogtam a kiskutyámnak, aki csak hozzábújt az arcomhoz.

Egészen addig nyavargattam Hektort, amíg a telefonomon sms nem érkezett.
Egyből a telefonra pillantottam, és kihagyott a szívem egy ütemet.

Az smst nem mástól, mint Kirishimatól kaptam.

"Gyere ki."

Ennyi állt benne. Semmi több.