Broken |Kirishima × Reader - Befejezett|

11. Fejezet

Tetsutetsuval lassan ballagtunk hazafelé. Miután sikerült megnevettetnie, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk haza. Ő éppenséggel arrafelé lakott, amerre én. Mindössze annyi különbséggel, hogy neki tovább kellett mennie az én hazámtól, pár utcányira.

- Köszönöm, hogy odajöttél hozzám - álltam meg akkor, amikor a házunk elé értem.

- Ugyan, ez nem tesz semmit - vont vállat hanyagul.

- Akkor, majd a suliban találkozunk - néztem rá kedvesen, de más is láttam rajta valamit. Különös volt az arca - Baj van?

- Nem csak.. - nézett félre, majd úgy folytatta - beszélünk még?

- Mármint? - szeppentem meg.

- Telefonon, Messengeren, Videóhívásban, élőben - kezdte el sorolni a lehetőségeket.

- Persze, beszélhetünk, ah szeretnéd.

- De nem lenne baj?

- Baj? - néztem rá megszeppenve - Miért lenne baj? - mosolyodtam el.

- Csak kérdezte, na - nézett oldalra morcosan.

- Tetsutetsu - szólítottam őt a nevén - Beszéljünk majd. Szeretnék, jó?

- Beszélgetni velem? - kérdezett vissza.

- Igen - nevettem el magam. Mennyire zavarban van, istenem - De most már tényleg megyek.

- Jó, jó persze. A szüleid a végén még aggódni fognak érted - mosolygott, miközben megvonta a vállát.

Viszont, ahogy ezt kimondta a torkomban nagy gombóc jelent meg, és nem akart elmúlni az érzése. Korábban, ha emiatt éreztem magam rosszul, akkor Kirishima mindig itt volt. Elmentünk hozzájuk, és ott voltunk a családjával. Így én is azt érezhettem, hogy egy család tagja vagyok. Egy rendes család tagja.

- [Név]? - lengette a szemem előtt a szürke hajú fiú a kezét - Annyira elbambultál, és szinte lefagyott a tekinteted.

- Minden oké - néztem rá kedvesen, majd egy erős, és fájó érzés következtében széttártam a karomat.

Önző voltam. Önző, hiszen szükségem volt egy ölelésre, amitől megtudok nyugodni. És jelenleg ő volt itt egyedül. Senki más.

- Hm? - pislogott, majd nagy mosolyra húzta a száját, hiszen leesett neki - Ölelés?

- Ölelés - bólintottam.

Tetsutetsu ekkor közelebb lépett, majd erős, izmos karjait körém vonta, és egy ölelésbe szorított. A melegség hirtelen járta át a testemet. Furcsa érzés kezdett el hullámozni bennem. A fiú testét magamhoz szorítottam, majd ezt követően hosszas ölelést adtam neki. Ő ezt viszonozta, így ennek következtében percekig ölelkeztünk.

Ahogy ezek a percek leteltek, én elhajoltam Tetsutetsutól, és mosolyogva néztem rá.

- Akkor holnap. Tesi órán - intettem neki, és befelé indultam.

- Holnap! - intett, és megvárta, míg bemegyek, majd csak azután ment el.

Kirishima is mindig ezt csinálta.

Ahogy beértem a házba, éreztem, hogy a biztonság érzése egyre inkább eluralkodik rajtam. Szerettem itthon lenni. Azért is, mert olyan emberekkel éltem, akik velem voltak gyerekkoromtól kezdve. Egészen kiskoromtól, a mostani időkig. Felneveltek, etettek, vigyáztak rám.

Ahogy beértem, meghallottam a Híradó jellegzetes hangját, valamint a kedvenc süteményen kellemes illatét.

Levettem a cipőmet, majd a fogas alá helyeztem. Ezt követően táskával a hátamon mentem beljebb, egészen a nappaliba. Ott hátulról befogtam a TV-t néző illető szemét, majd halkan néztem a Tvre.

- Nocsak. Vajon ki az? - szólt az idősebb férfi, mire én csak mosolyogtam. Ő is mosolygott. Éreztem.

Csöndben maradtam, hisz szerettem volna, ha kitalálja.

- Csak nem..Az egyetlen kis unokám? - mondta ki a papám hirtelen, mire elengedtem a kezemet a szeméről, és adtam egy köszönő puszit az arcára.

- Megjöttem - kerültem ki a kanapét, majd leültem vele szembe. A táskámat a kanapé mellé helyeztem.

- Oh, [Név]! Kicsit sokáig maradtál ma - jött be a mamám is a nappaliba, mire mosolyogva néztem csak rá.

- Sajnálom, kicsit elbeszélgettem egy évfolyamtársammal. Sajnálom, hogy nem szóltam - néztem rá kissé bűnbánóan.

- Semmi baj, a te korodban ehhez hozzákel majd szoknunk - legyintett ősz hajú nagymamám.

- Ugyan - legyintettem - Egyszeri alkalom volt. Máskor szólok majd.

- És milyen napod volt? - paskolta meg a papám a vállamat.

Ekkor elkezdtem mesélni a napomat, minden részlettel együtt. Mesélni, azoknak az embereknek, akikkel már 3 éves korom óta éltem, a szüleim helyett.